Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is négy korosztályban figyelhettük a legtehetségesebb fiatal magyar birkózókat világversenyen: az U23-asoknak, az U20-asoknak és az U17-eseknek világ- és Európa-bajnokságot is rendeztek, míg a legifjabbak, az U15-ösök csak Eb-n mérethették meg magukat. Ami pedig külön dicséretes, hogy
a mieink valamennyi világeseményen nyertek érmet.
A legidősebbek,
az U23-asok mezőnyében idén a kötöttfogású László Koppány teljesített a legjobban,
aki 18 évesen, tehát még juniorkorúként a vb-n és a Eb-n is dobogóra állhatott. A nehézsúlyú reménység előbb tavasszal a bakui kontinensviadalon a döntőig menetelt, és ezüstérmet nyert, majd ősszel a harmadik helyen zárt a tiranai világbajnokságon, és ezzel egyébként a magyar küldöttség egyetlen érmese lett a vb-n.
Az Európa-bajnokságon további négy magyar érem is született: Tösmagi Attilának (kötöttfogás, 77 kg), Korcsog Milánnak (szabadfogás, 125 kg), Pók Karolinának (68 kg) és Virág Zsófiának (76 kg) egyaránt bronzot akasztottak a nyakába. Összességében idén az U23-asoktól elmaradt az arany, viszont ami a medálok számát illeti, megismételték a tavalyi világversenyek termését.
Az U20-as, vagyis a juniorkorosztály igencsak kitett magáért ebben az esztendőben. A nyár közepén Újvidéken rendezett kontinensbajnokságon két arany- és hét bronzérmet nyertek versenyzőink. Miközben
Elekes Enikő (65 kg) megvédte előző évi Európa-bajnoki elsőségét, addig a kötöttfogású Lévai Levente (77 kg) sikerült túlszárnyalni a tavalyi ezüstérmét,
és megszerezte az első aranyát világversenyen.
A kötöttfogású Tótok Péter (55 kg) és Mányik Dávid (67 kg), valamint Nyikos Veronika (76 kg), Kapuvári Liliána (53 kg), Terék Gerda (57 kg) és Osváth-Nagy Noémi (72 kg), illetve a szabadfogású Arsunkaev Musza (92 kg) egyaránt a harmadik helyre ért oda. Ami szintúgy kiemelendő, hogy újra mindhárom fogásnemben örülhettünk magyar éremnek.
A vb-n a lányok kicsit halványabban teljesítettek: Osváth-Nagy Noémi révén csak egy bronzzal járultak hozzá az éremkollekcióhoz. Ezzel egyidejűleg a fiúk ismét nagyszerűen szerepeltek:
Darabos László fantasztikusan versenyezve világbajnok lett nehézsúlyban,
Lévai Levente pedig ezúttal bronzzal térhetett haza.
Az U17-esek némiképp felemás évet zártak, ugyanis azok után az Eb-n az előzetesen remélt két-három éremhez képest végül hatot szereztek, a vb-n csupán egy medál jött össze. Bár aranynak nem örülhettünk az újvidéki Európa-bajnokságon,
Balázs Éda (61 kg) és Németh Szonja (49 kg) révén két ezüst-,
illetve Szentpál Vivien (40 kg), a kötöttfogású Szuromi László (45 kg) és Kolompár Imre (71) kg, valamint a szabadfogású Laposa Márk (71 kg) révén négy bronzérmet gyűjtöttek kadétkorú birkózóink.
A vb-n aztán a válogatott tagjai közül
Czakó Zoltán jutott a legtovább, aki meg sem állt a fináléig
a kötöttfogásúak 110 kilós mezőnyében, és végül ezüstérmet ért kiváló produkciója – ezzel egyébként pályafutása során először állhatott dobogóra utánpótlás-világversenyen.
Az U15-ösök Európa-bajnokságát a tavalyi, kaposvári viadal után ezúttal a görögországi Loutrakiban tartották, és a mieink ezúttal sem maradtak adósak az érmekkel, ugyanakkor azokért egytől egyig a lányok feleltek. Mindent egybevéve, a mieink egy arany mellett két bronzot értek el. A 13 éves
Sillei Janka nem talált legyőzőre a 42 kilósok súlycsoportjában,
s így az egy évvel ezelőtti sikere után ezzel már a második serdülő Európa-bajnoki címét szerezte. Rajta kívül még Jung Zsófia (54 kg) és Balázs Zea (58 kg) végzett dobogósként, mindketten harmadikok lettek.
(Kiemelt képen: az U20-as korosztályban idén Eb-győztes és vb-bronzérmesLévai Levente Forrás: UWW/MBSZ)