Hoki: Szongoth Domán valóra vált álomként éli meg a válogatottságot

Az elmúlt időszakban sokan megismerték a neved, és felkapták a fejüket a kiemelkedő teljesítményedre. Mennyire szoktad meg, hogyan viseled a hirtelen jött népszerűséget?

Eleinte furcsa volt megtapasztalni, de igazából mindig is erre vágytam.

szóval számomra ez egyfajta pozitív visszaigazolás. Mindig is ez volt a célom, és alaposan megküzdöttem érte, hogy ma már a felnőttválogatottban szerepelhetek.

És hitted volna, hogy ilyen hamar eljöhet ez a pillanat?

Egyáltalán nem. Fél évvel ezelőtt még rendkívül távolinak tűnt, akkor még csak álmodoztam a felnőttválogatottban való szereplésről, illetve arról a miliőről, ami a nemzeti csapatot körbe veszi.

Majd, mikor megkaptad az első meghívót Majoross Gergelytől, az után miről ábrándoztál?

Hogy milyen remek lenne mindjárt gólt lőni. Úgy voltam vele:

és örülök, hogy ezt végül sikerült meg is valósítani. Az olimpiai selejtezőtorna idején hirtelen fel sem fogtam a történteket,

Gyerekként rendszeresen kijártam a válogatottmeccsekre vagy éppen a tévében követtem azokat, most pedig valóra vált az álmom, és ott játszhatok a jégen a legjobbakkal. Azt hiszem, amikor legutóbb, a Sárközy-emléktorna előtt immár másodjára is megérkezett a meghívó, akkor fogtam fel igazán ennek a súlyát, és realizáltam, mekkora fegyvertény is ez. Nagyon élvezek minden pillanatot, amit a válogatottban tölthetek.

Tizenhatévesen mennyire volt nehéz elfogadtatni magad a rutinos játékosok gyűrűjében?

Elsőre magam is azt hittem, hogy különc leszek ebben a társaságban, és a koromból adódóan ki fogok lógni a közösségből, ehhez képest a srácok azonnal befogadtak, és olyan támogatói légkörben érzem magam, mint ha a saját klubcsapatomban játszanék a velem korabeliekkel. Jégen és azon kívül is úgy kezelnek engem a többiek, mint mindenki mást, és a keret teljes jogú tagjaként tekintenek rám. Ez persze a szakmai stáb segítsége nélkül nem ment volna ilyen zökkenőmentesen.

Ez is kellett ahhoz, hogy például olyan bombagólt tudj lőni, mint a lengyelek ellen a Sárközy-emléktornán?

Valószínűleg igen. Nyilván, ilyenkor is beleteszem a munkát, és dolgozom ugyanúgy a csapatért védekezésben, de a koronggal néha kellenek a váratlan, vakmerő döntések – nekem ez a játékom. Szeretek egyből a kapura törni és lőni, nem pedig a sarokban forgolódni.

És milyen visszhangja volt a klubcsapatodban, a KooKoo-ban a válogatottban nyújtott produkciódnak?

Természetesen sokan gratuláltak, és örültek a sikereimnek. Úgy érzem, a válogatottban mutatott jó játékomnak köszönhetően most már Finnországban is kicsit nagyobb bizalommal fordulnak felém, és látják, hogy képes vagyok megállni a helyem a felnőttek között. Ezt nem úgy kell érteni, mintha eddig nem bíztak volna bennem, de ez adott némi plusz löketet hozzá. Azonban ennek árnyoldala is akad: innentől többet is várnak el tőlem, és magasabbra került a mérce velem szemben. Amit egyébként nem teherként élek meg, tisztában vagyok vele, csak így tudok fejlődni, és jobbá válni napról napra.

Az előző évadban, az első külföldön töltött szezonodban a KooKoo-ban még többnyire a finn U16-os bajnokságban játszottál, és lettél ott az alapszakasz gólkirálya, illetve ezzel párhuzamosan már az U18-as csapatban is egyre nagyobb szerephez jutottál, míg jelenleg már az U20-as csapatnak vagy meghatározó játékosa. Ugyanakkor a felnőttválogatottság valami egészen más lépcsőfokot jelent. Mi hozta meg az áttörést, a berobbanást számodra? A légiós lét adott ekkora pluszt?

Amikor tavaly nyáron Újpestről kijöttem Finnországba, és a KooKoo együtteséhez igazoltam, eleinte furcsa volt, hogy az U16-osok között kellett játszanom, mert otthon akkor már az U18-as korosztályban játszottam, és az addigi pályafutásom során én mindig az idősebbek között edződtem.

Ezt akkor te ténylegesen visszalépésként élted meg?

Igen, abban a pillanatban annak fogtam fel, nehéz is volt az elején elfogadni a helyzetet, mert

és ezért úgy látták jónak, hogy először kapjak sok játéklehetőséget és tegyek szert önbizalomra az U16-osok mezőnyében. Ha pedig ott képes vagyok vezéregyéniséggé válni, akkor az csak a javamra válhat, és idővel magabiztosabban tudok feljebb lépni az U18-asok közé. Hamar kiderült, hogy a szakembereknek van igaza, és rövid idő elteltével már én is abszolúte pozitívan tekintettem erre a helyzetre, és igyekeztem minél több ponttal segíteni az U16-os csapatot.

Akkor úgy látszik nálad az egy lépés hátra, majd kettő előre elve érvényesült…

Minden okkal történt így, és utólag be kellett látnom, csak hálás lehetek, hogy először az U16-os csapathoz kerültem, mert ez az a korosztály, amelyben az edzők a legtöbbet tanítanak, és még valóban képzik a játékosokat. Ehhez képest az U18-asoknál már mindenkitől elvárják, hogy készségszinten, a legalaposabb részletekig ismerje a játékrendszert. Ez a kvázi átmeneti időszak megkönnyítette a beilleszkedést, és könnyebben megszoktam a finn hokistílust.

Hogyan jellemeznéd, mik a finn jégkorongsport stílusjegyei?

Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekező játékra itt, mint otthon, Magyarországon.

A finn hokikultúrában az edzők rengeteget foglalkoznak az apróságokkal mind taktikai, mind technikai téren, és a fiatal játékosok pedig nagyon fogékonyak is az új dolgokra, igyekeznek minden tanácsot maximálisan megfogadni, és beépíteni a játékukba. Meg kellett szoknom ezt a másfajta szemléletet, de most már szinte teljesen a magaménak érzem ezt a felfogást. Az elmúlt másfél évben főleg a védekezés terén hatalmasat tudtam előrelépni, és mindemellett a meglévő – az újpesti alapoknak köszönhetően kifejezetten jónak mondható – támadó repertoáromon is tudtam csiszolni, javítani.

A válogatottban már túl vagy a felnőttdebütáláson, a klubcsapatodban, a finn első osztályban szereplő KooKoo-nál ettől mennyire jársz messze?

A nyáron aláírtam az első profi szerződésemet, amely kettő plusz egy évre szól, így hivatalosan már a felnőttkeret tagja vagyok, viszont edzeni még nem szoktam velük; jelenleg az U20-as csapat élvez prioritást, karrierem ezen fázisában ott tudok a legtöbbet játszani, illetve tanulni és fejlődni.

Ha már a KooKoo-ról van szó, a klubban nem te vagy az egyetlen magyar kiválóság, hiszen Galló Vilmos a felnőttcsapat oszlopos tagja, a válogatottban pedig most már együtt játszotok, és gyakran sortársak is vagytok. Milyen a kapcsolatod vele?

Bár nem ugyanabban a csapatban éljük a mindennapjainkat, de persze gyakran összefutunk, mivel a felnőtt- és az U20-as edzés sokszor egymást követi, vagy éppen a konditeremben is szoktunk találkozni. Néha elszoktunk menni együtt vacsorázni, jókat beszélgetünk, megosztja velem a tapasztalatait, és elmondja, ő miken ment keresztül a pályafutásában, de egyáltalán nem félek bármit megkérdezni tőle. A köztünk meglévő tizenkét évnyi korkülönbség ellenére remekül kijövünk egymással;

A válogatottban pedig aztán a jégen is tudjuk kamatoztatni, hogy jól megértjük egymást.

Hogyan tovább most számodra, ami a válogatottat illeti? Az évad végén igencsak nagy feladat állhat előtted, hiszen megvan az esélyed arra, hogy májusban A-csoportos felnőtt-világbajnokságon szerepelj, viszont mindaddig még jó néhány hónap eltelik. Mik a közeljövő legfontosabb állomásai?

Decemberben jön a divízió I/A-s U20-as világbajnokság, amelyre erős csapattal készülhetünk, viszont az ellenfelek egytől egyig szintén komoly erőt fognak képviselni, minden meccs nagy kihívást fog jelenteni. Szeretnék minél előrébb végezni a juniorválogatottal, és

Sokan gondolhatják, hogy mivel már a felnőttválogatottban is játszottam, ezért a juniorok között könnyedén veszem az akadályokat, de ez nem ilyen egyszerű. Ugyanúgy meg kell harcolnom a pozíciómért, és az ellenfelek védői sem adják majd ingyen a gólhelyzeteteket, kőkeményen meg kell küzdenem minden lehetőségért, de nyilván az a célom, hogy a juniorvébén is kiemelkedő teljesítményt nyújtsak.

(Kiemelt képen: Szongoth Domán Fotó: Dömötör Csaba)