Nagyszerű eredményt ért el a múlt hét végén a spanyolországi Burgosban rendezett junior-világkupaversenyen a Budapesti Honvéd 18 éves párbajtőrözője, Gachályi Gréta.
László István és Peterdi András tanítványa kitűnő vívással rukkolt ki, magasan jegyzett ellenfeleket legyőzve bejutott a döntőbe, majd ott 15:7-re kikapott az ukránok korosztályos világ- és Európa-bajnokától, Anna Makszimenkótól.
Az ezüstérem így is Gréta egyik legnagyobb egyéni sikere a juniorkorosztályban.
„A versenynap nem indult annyira jól, a csoportban egyszer ki is kaptam – mondja. – Aztán sikerült megnyugodni, és egyre inkább bemelegedtem. A döntő elején nem voltam koncentrált, így az ellenfelem olyan előnyre tett szert, amit már nem sikerült behoznom. Ezzel együtt nagyon örülök az ezüstéremnek. Nem gondoltam volna, hogy a dobogó második fokára állok fel, mert zsinórban ez volt a harmadik versenyhétvégém és a fáradtság mellett még megfázással küszködöm most is.
Bár csapatban már Európa-bajnok, egyéniben Eb-bronzérmes vagyok a juniorok között, valóban úgy tekintek erre az ezüstre, mint az eddigi egyik legjobb eredményemre.
A dobogós helyezés értékét növeli, hogy erős és népes volt a mezőny, benne amerikaiakkal és ázsiaiakkal.”
Aztán másnap csapatban sem maradt el a kiemelkedő szereplés. A Gréta mellett Horváth Lotti, Nagy Blanka és Wimmer Dorina alkotta, László István által vezetett válogatott aranyérmet érdemelt ki. A lányok útja az észteken, az olaszokon, majd az amerikaiakon át vezetett a döntőbe, melyben egyetlen tussal, 42:41-re bizonyultak jobbnak a lengyeleknél.
„Ami szombaton elmaradt, az összejött vasárnap: felcsendült a magyar himnusz Burgosban. Remekül vívott a csapat, és bár a döntő végeredménye szorosan alakult, a mérkőzések közben nem éreztük veszélyben a győzelmünk. A verseny előtt is képesnek tartottuk magunkat a sikerre. Nagyon összetartóak vagyunk, és egyikőnknek sincs átlagos, kiszámítható stílusa.
A válogatott keretedzésen a felnőttektől is megkaptuk, hogy nem szívesen vívnak velünk, mert nagyon kellemetlen ellenfélnek számítunk.
Ez önbizalommal tölt el minket, hogy akkor minden bizonnyal senki sem áll fel velünk szemben szívesen a pástra. Reméljük, hogy hasonlóan sikeres lesz a folytatás is.
Péntektől vasárnapig a vívók felnőtt országos bajnokságot rendezik a fővárosi BOK-csarnokban. Gréta ebben a szezonben nyert már Magyar-kupa-fordulót a felnőttek között, és természetesen ő is ott lesz a mezőnyben.
„Az említett fáradtsággal és betegséggel együtt izgatottan várom az országos bajnokságot. Számos kiváló, olimpiai és világbajnok versenyző van az indulók között. Igyekszem kihozni magamból azt, ami még bennem van, aztán karácsonykor az lesz a legnagyobb ajándék, hogy otthon lehetek kicsit.”
(Kiemelt képünkön: Gachályi Gréta a burgos egyéni dobogón Forrás: FECYL