Az elmúlt évtizedek hazai birkózósikereinek az egyik legfőbb letéteményese Bacsa Ferenc. A 77 éves szakember a hozzávetőleg fél évszázados edzői karrierje során számos vb- és Eb-érmes versenyzőt nevelt ki. Gyerekként Dorogon ismerkedett meg a sportággal, és bár versenyzőként nem voltak kiemelkedő eredményei, trénerként nagyon hamar megtalálta a számítását.
„Amikor a fiamat, Pétert 1977-ben először levittem a birkózóterembe, a korábbi edzőm, Molnár Kálmán úgy fogadott: ha már itt vagyok, besegíthetnék az edzői feladatokba.
Én pedig belevágtam, és ott ragadtam
– idézi fel a kezdeteket Bacsa, aki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és 1982-től már főállású edzőként dolgozott a Dorogi Nehézatlétikai Clubban (akkori nevén Dorogi Bányász SC-ben).
„Voltak igazán tehetséges és ügyes gyerekek a városban, és úgy gondoltam, Dorogon lehetne akár magasabb szinten is űzni a birkózást. Első lépésként igyekeztem szélesíteni a helyi utánpótlásbázist, és minél több gyereket bevonzani a sportágba. Rendkívül nagy hangsúlyt fektettem a megfelelő kiválasztásra is.”
Igazi megszállott szakemberként tette a dolgát.
„Máig emlékszem, kegyetlen júliusi meleg volt, a gyerekek tizenhárom-tizennégy évesek lehettek. Az iskola melletti aszfaltos pályán iszonyatosan kemény, alapozó edzést végeztettem velük, szenvedtek, szakadt róluk a víz. A kertből Keszthelyi iskolaigazgató úr is végignézte ezt, és a végén odahívott magához:
»Sok mindent láttam már, de hasonlót még soha. Elképesztő, hogyan tudja a srácokat motiválni és rávenni a munkára ebben a szörnyű hőségben. Kíváncsian várom, mi sül ki ebből.«
Eltelt négy-öt év, a fiúk sorban hozták az első érmeket a korosztályos világversenyekről, aminek gyorsan híre is ment a városban. Áthívtak az iskolával szemben lévő pártbizottságba, Keszthelyi igazgató úr gratulált, és elmondta:
sejtette, hogy ebből valami nagy dolog sül ki, mert szerinte ösztönösen jó a pedagógiai érzékem.
Bacsa leszögezte, soha nem hitte magát mindentudó edzőnek, folyamatosan bújta az edzéselmélettel és élettannal foglalkozó könyveket, próbálta minél szélesebb tudással felvértezni magát.
„Az életkori sajátosságoknak megfelelő minőségű és mennyiségű edzésmunka mindennek az alapja. Eleinte még nem értettem annyira a birkózás technikai részéhez, mint manapság, de évek alatt abban is elmélyültem, hiszen szerettem volna minél eredményesebb versenyzőket nevelni. Rendre megkaptam, hogy túlhajtom, agyon dolgoztatom a srácokat, de akik ezt mondták, nem tudták, hogy a terhelés és a pihenés egyensúlyára mindig szigorúan odafigyeltem. Aki esetleg fáradt, kimerült volt, annak akkor kitaláltam valamilyen könnyített edzést.
A fiatalok pedig méltányolták, hogy törődtem velük. Nagyon fontos, hogy együtt kell érezni a gyerekekkel, és a problémáikkal.
Ahogyan a dorogi fiatalok egyre jobb eredményeket értek hazai és nemzetközi szinten is (összesen tizenegyen voltak érmesek vagy helyezettek korosztályos világversenyen), Bacsa munkájára máshol is felfigyeltek. A nagy szintlépés 1992-ben érkezett el, amikor az olimpiai bajnok Hegedűs Csaba a hazai szövetség elnökeként felkérte az utánpótlás-szakfelügyelői (ma már szakreferensnek hívják) pozícióra, és ilyen módon a teljes honi utánpótlás-nevelés irányításáért felelt. Ezután Hegedűssel közösen 2001-ben Budapesten elindították a Mr. Tus-sportiskolát, a központi kiemelt nevelőműhelyt, amelynek ő lett a vezetőedzője.
„Csabával abszolúte megvolt a kölcsönös bizalom köztünk, szinte teljes mértékben szabad kezet adott nekem, és rám bízta a sportiskola vezetését. A Mr. Tusban egészen más rendszerű, magasabb szintű képzést tudtunk adni a fiataloknak, úgyhogy az életük a birkózás köré lett szervezve. A klubjukban megszokott, heti három-öt edzéshez képest heti nyolc-tíz tréning volt a penzum, ami eleinte hatalmas változást, igazán embert próbáló kihívást jelentett nekik, de idővel belerázódtak, és felvették a ritmust. Struhács György kollégámmal precízen kidolgozott edzésterv szerint dolgoztunk, aminek meg is lett az eredménye.
Nekem az volt az életem célkitűzése, hogy olimpiai bajnokot tanítványom legyen. Nagyon örülök, hogy ez megvalósult, és Lőrincz Tamás Tokióban révbe ért. Az a siker edzői pályafutásom csúcspontja.
Jó néhány, korosztályos és felnőtt-világversenyen nagy sikert elérő sportolónak volt az edzője. A teljesség igénye nélkül: Dorogon oktatta Aubéli Ottót, Bacsa Pétert, Kismóni Jánost, Korpási Bálintot és Jäger Krisztiánt, míg a Mr. Tus vezetőedzőjeként az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Lőrincz Tamással, az olimpiai és vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Lőrincz Viktorral, valamint az olimpiai bronzérmes Módos Péterrel egyaránt foglalkozott.
„Hegedűs Csaba szavai mindig ott csengtek a fülemben. Azt mondta, a világ legjobbjai közül már mindenki elvégzi a megfelelő edzésmunkát, csak az a nem mindegy, hogy azon felül ki mennyi pluszt tesz hozzá.
Akadnak, akik sokat, de vannak, akik még annál is többet – nos, belőlük lesznek az olimpiai bajnokok. Mindig azt figyeltem, ki az, aki akar, vállal és semmit nem sumákol el az edzéseken.
Bacsa korábbi tanítványai azonban nem csak a szőnyegen futottak be nagy karriert. A fia, Bacsa Péter például sportvezetőként tette le a névjegyét: jelenleg ő a Magyar Birkózók Szövetsége ügyvezető alelnöke, emellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének és az UWW-bürónak (a nemzetközi szövetség vezető testületének) is tagja.
Szívmelengető, amikor visszagondolok a versenyzőimre, mert tényleg van kire büszkének lennem.
Ugyanakkor az legalább ekkora elégedettséggel tölt el, hogy a tanítványaim között akadnak olyanok, akikből később közgazdász, építészmérnök, jogász, fizikus vagy éppen tanár lett. A tanulás fontosságát mindig kiemeltem a gyerekeknek. Nemcsak sikeres sportolókat szerettem volna nevelni, hanem olyan embereket, akik megállják a helyüket a szőnyegen kívül, a civil életben is.”
Napjainkban Bacsa Ferenc a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai tanácsadójaként segíti a fiatalok fejlődését.
(Kiemelt képünkön: balrólaz olimpiai bajnok Lőrincz Tamás, Bacsa Ferenc és az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Viktor Fotó: Máthé Zoltán/MTI)