Bátran állíthatjuk: Szabó Milán idén ott folytatja, ahol az előző év végén abbahagyta. A 2008-as születésű dzsúdós tavaly októberben Koperben szerepelt először ifjúsági Európa-kupa versenyen, és rögtön dobogóra állhatott az 50 kilósok súlycsoportjában: bronzérmes lett Szlovéniában. Majd novemberben jött a győri Ek-állomás, amelyen már meg sem állt a végső győzelemig. Ezek a sikerek mindenképpen bizakodásra adhattak okot, hogy Milánnak idén – immár utolsóéves ifiként – bőven lehet keresnivalója nemzetközi szinten. Eddig be is igazolódtak a várakozások, ugyanis a Budapesti Honvéd reménysége február elején bronzéremmel indította az évet a genovai Európa-kupán, majd egy hétre rá ezt megfejelte egy arannyal a somorjai hasonló viadalon. A 17 éves fiatalnak eddig impozáns a mérlege, hiszen négy Ek-versenyen már négy éremnél, két-két aranynál és bronznál jár.
„A kortársaimhoz képest én viszonylag későn, pusztán másodéves ifiként – annak is az év utolsó szakaszában – kezdtem el tavaly Európa-kupákra járni – kezdte Szabó az Utánpótlássportnak. – Ennek az volt elsődleges oka, hogy ebben a korosztályban az ötven kilós súlycsoport a legkisebb kategória, és sokáig még ide is kevés volt a súlyom, emiatt korábban nem sok értelmét láttuk, hogy elinduljak az Ek-mezőnyben.
Tavaly nyáron sikerült végre annyira megerősödnöm, hogy elértem az ötven kilót, így ősszel már bele is vetettem magam a versenyekbe, és kipróbáltam magam Koperben, illetve Győrben is. Pozitív visszajelzés volt, hogy mindkét helyszínen jól ment, és sikerült érmet nyernem.
Ennek fényében az idei évnek már jóval nagyobb ambíciókkal vágtam neki."
Milán a 2025-ös év elején klubot váltott, és a Dunaharaszti MTK-ból átigazolt a Budapesti Honvédba. Kiskorától kezdődően egészen mostanáig, vagyis több mint tíz éven át Illés Sándor volt a nevelőedzője, míg a Honvédban jelenleg már Neu Gábor foglalkozik vele, és irányítja a felkészülését első számú edzőként.
„Jól érzem magam az új klubomban, a Honvédban rengeteg a minőségi edzőpartner a mindennapokban, ami nagyban elősegíti a fejlődésemet – mondta, majd az eddigi idei szerepléséről, valamint a céljairól így folytatta: – A genovai bronzérem után kicsit csalódott voltam, mert úgy éreztem, több is lehetett volna abban a versenyben.
Annak viszont nagyon örültem, hogy utána Somorján már összejött az arany. Ez mindenképpen önbizalom-növelő siker volt, illetve ami legalább ilyen fontos: ezzel nagy lépést tettem az Európa-bajnoki részvétel felé.
Természetesen, nem szeretnék itt megállni, megvannak a céljaim, és ennél nagyobb eredményeket is szeretnék elérni ebben az esztendőben.
A fő célom, hogy nyáron az ifjúsági Eb-n és a vébén is érmet nyerjek,
illetve a két világverseny között még júliusban várhat rám az EYOF is. Ez utóbbira szintén szeretném majd mindenképpen kiharcolni a kvalifikációt, és ha ez megvalósul, akkor jól is szerepelni a szkopjei európai ifjúsági olimpiai fesztiválon."
A hét végén a szegedi ifjúsági országos bajnokságon folytatódik a versenyek sora, aztán pedig március közepén Porecben következik az újabb Európa-kupa-viadal.
(Kiemelt kép forrása: EJU)