Óscar Julian Ruíz 75 kilométerre a kolumbiai fővárostól, Bogotától, az Andok lábainál fekvő Villavicencióban látta meg a napvilágot 1969-ben. Igazi sportcsaládba született, egyik nagybátyja válogatott kosárlabdázó, apja pedig kosárlabdabíró volt.
Mivel édesapja volt a példaképe, nem is lehetett kérdéses, hogy nem a város legjobb futballcsapatát, a Centauros Villavicenciót választja, hanem játékvezetőnek áll.
S lőn: 15 éves kissrácként már meccset vezetett, 23 évesen pedig profi csapatoknak fújt. 1992-es bemutatkozása örökké emlékezetes marad a számára, elvégre a Santa Fé–Millonarios rangadón sípolhatott, amely a hazai csapat 7–3-as sikerével ért véget.
1995-ben megkapta első nemzetközi mérkőzését is, a Paraguay–Venezuela válogatott találkozót.
Időközben elvégezte a jogi egyetemet, s letette az ügyvédi vizsgát; büntetőügyek mindazonáltal csak a pályán érhetik, szakmáját ugyanis azóta sem gyakorolja.
Civil foglalkozása azonban nem esik messze eredeti szakterületétől: a dél-afrikai vb résztvevőinek egyetlen egyetemi oktatójaként szülővárosa felsőfokú tanintézetének jogi karán tanít.
Nemcsak hazájában, de Dél-Amerikában is ő az első számú sztárbíró, a Libertadores-kupában (57, közte három finálé) és a szubkontinensen (106) sem vezetett nála senki sem több nemzetközi mérkőzést. Az idei vb-n illusztris társaságba került. Nevezetesen: ő lett a világon a 13., míg Dél-Amerikában a harmadik játékvezető, aki három világbajnokságon is bíráskodhatott.
„A dél-afrikai lesz az utolsó vébém, a torna után politikai karriert szeretnék kezdeni. Hogy mikor vágok bele, nem tudom pontosan, de az biztos, hogy felhagyok a bíráskodással” – nyilatkozta nemrég.
A brazilok aligha bánják, dr. Ruíz ugyanis igazi „brazilverőnek” számít. Csapataiknak hétszer vezetett döntőt, a hétből egyszer sem győztek a brazilok…