Könnyedén és lazán – a britek világbajnoka őrületes pesti hangulatról mesélt

– Boldog?
– Az nem kifejezés! – válaszolta Tom Daley, a britek toronyugró-világbajnoka a győzelmét követően. – Földöntúli boldogságot érzek, hogy győzelemmel tértem vissza. Ez az aranyérem mindennél fontosabb számomra. Boldog?
– Az nem kifejezés! – válaszolta Tom Daley, a britek toronyugró-világbajnoka a győzelmét követően. – Földöntúli boldogságot érzek, hogy győzelemmel tértem vissza. Ez az aranyérem mindennél fontosabb számomra.

– Tavaly az olimpián még a döntőbe sem jutott be...
– Nagyszerű érzés tudni, hogy képes vagyok nyerni. Riót már elfelejthetem, végleg túl lehetek az ott történteken. Rengeteget kellett dolgoznom azon, hogy akkor tudjam a legjobbamat kihozni magamból, amikor igazán számít, és hihetetlenül jó érzés, hogy folyamatosan csúcsteljesítményt produkáltam egy olyan világeseményen, mint ez a világbajnokság itt, Budapesten.

– Nagy bajnokokra jellemző erényeket csillogtatott a toronyugrás versenyében, hiszen az olimpiai bajnok kínai Csen Aj-szen volt a legnagyobb riválisa.
– Figyeltem, hogy amikor a vízbe csapódott, akkor a kínai delegáció hatalmas üdvrivalgásban tört ki, és óriási ünneplésbe kezdett. Ettől nálam is megemelkedett az adrenalinszint, és azt mondtam magamban: rendben, ha ezt játsszuk, akkor játsszuk ezt, de én is beszállok! Mert készen álltam arra, hogy megmutassam, mire vagyok képes, márpedig egy ilyen ugrást én is be tudok mutatni. Hatalmas küzdelem volt, a kezdetektől fogva egészen az utolsó ugrásig. Tekintve, hogy Rióban be sem jutottam a döntőbe, most viszont visszatértem és győzni tudtam, kicsit nehéz elhinni, mi is történt. Még most sem igazán dolgoztam fel, hogy győztem...

– 2009 után szerzett újra toronyugrásban vébéaranyérmet. Össze lehet hasonlítani a két sikert?
– Teljesen más élmény a kettő. Nyolc éve nem számoltam azzal, hogy aranyat nyerhetek, könnyebb ugrásokat mutattam be, nem is gondoltam a győzelemre, csak tettem a dolgomat és élveztem. Azóta mindig az járt a fejemben, hogy nyerjek, de most annak tudatában, hogy az olimpián nem jött össze, változtattam: az egykori tizenöt éves önmagam mentalitásával álltam újra a torony tetején.

– És ha a 2012-es olimpiai bronzérmét és a mostani, 2017-es vébéaranyat hasonlítjuk össze, akkor melyik a fontosabb?
– Teljesen más ezeknek a sikereknek megítélése. Életem első olimpiai érmét megnyerni hazai közönség előtt valami őrületes volt. Most viszont pályafutásom legszörnyűbb tapasztalatát, a riói leszereplést kellett kitörölnöm az agyamból, és legyőznöm az olimpiai bajnokot. Sikerült – fantasztikus érzés.

– Nem gondolt arra, hogy kihagyja a vegyes szinkron döntőjét?
– Nem, sőt! Könnyedén és lazán akartam venni, és lehetőség szerint minél többet akartam szórakozni, bolondozni. Az ugrások között a zuhany alatt táncoltam, az önkéntesek azt hihették, totál őrült vagyok, hogy magamban éneklem az összes soron következő számot... Később a torony tetején is ezt tettem, és hogy ilyen volt a hozzáállásom, segített az ugrásokban.

– Nyolc év telt el azóta, hogy tizenöt évesen Rómában a dobogó tetejére állhatott toronyugrásban. Gondolta volna, hogy ilyen hosszú ideig a világ élmezőnyében tud maradni?
– Egyáltalán nem, hiszen még kölyök voltam 2009-ben. Ugyanezt a címet megnyerni nyolc évvel később... – ugyan! Ehhez az kellett, hogy ugyanazzal az elánnal dolgozzak, és fejlődni is tudjak közben. Én ennyit tehettem. Most viszont egy nap alatt két érmet nyertem, a másikat a háromméteres vegyes szinkronugrásban Grace Reiddel. Ez az egész hihetetlen!

– Meg tudja már fogalmazni az új céljait?
– Nem nehéz. Nyilvánvaló, hogy miután nyertem már Európa-bajnokságot, világbajnokságot és Nemzetközösségi Játékokon is voltam első, nem lehet más a célom, mint hogy olimpiai bajnok legyek. Bevallom, kissé már a megszállottja is vagyok az ötkarikás aranynak... Ehhez még rengeteget kell edzenem és melóznom, viszont Tokió messze van. Ha ezt a világbajnokságot holnap újrakezdenénk, lehet, teljesen más versenyzők végeznének az első ötben, ebben a számban nem lehet semmit biztosra venni, nagyon kiegyenlített a mezőny. De az olimpiáig kétszer annyit kell gyakorolni, mint eddig, mert a csúcson maradni a legnehezebb.