Vizes vb 2017: szárnyashajók is cirkálnak a helyszínek között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.05. 16:29
A MAHART és a MÁV is segíti a vizes világbajnokság budapesti, illetve balatonfüredi helyszíneire az eljutást. A szervezők emellett megállapodási szerződést kötöttek a Főtaxival is a vb idejére. A BKK járatai gyors és kiszámítható utazást ígérnek a versenyhelyszínek között.

Ahogy arról néhány napja már beszámoltunk, a július 14-én kezdődő vizes világbajnokság idején Budapesten több forgalmi változásra is számíthatunk. Míg a hétfői sajtótájékoztatón elsősorban a fővárosi tömegközlekedésről beszéltek a szervezők, szerdán a Népliget Utazási Centrumban a versenyhelyszínek BKK-járatokkal, kerékpárral, valamint autóval való megközelítése mellett a hajójáratokról is szó esett.Ahogy arról néhány napja már beszámoltunk, a július 14-én kezdődő vizes világbajnokság idején Budapesten több forgalmi változásra is számíthatunk. Míg a hétfői sajtótájékoztatón elsősorban a fővárosi tömegközlekedésről beszéltek a szervezők, szerdán a Népliget Utazási Centrumban a versenyhelyszínek BKK-járatokkal, kerékpárral, valamint autóval való megközelítése mellett a hajójáratokról is szó esett.

A MAHART Zrt.-vel kötött együttműködés értelmében a vizes vb alatt négy szárnyashajó és tizenhárom hagyományos meghajtású hajó szállítja az utasokat menetrendszerűen a Duna mentén található versenyhelyszínekre. A jeggyel rendelkezők ingyen vehetik igénybe a szolgáltatást, amely gyors közlekedési alternatívát jelent a látogatónak.

A vizes vb lebonyolításáért felelős Bp 2017 Nkft. ugyancsak együttműködési megállapodást kötött a MÁV Zrt.-vel. Vonattal eseményre a jeggyel rendelkezők Budapestre, illetve Balatonfüredre is féláron utazhatnak, míg a 3500 önkéntes a lakóhelye és a helyszín között ötször térítésmentesen veheti igénybe a vasúti szolgáltatásokat.

A budapesti vizes világbajnokság hivatalos partnereként a Főtaxi 1200 autóval járul hozzá a sportolók és a versenyre érkező nézők kiszolgálásához.

A vb alatt a fővárosban nem kell forgalmi korlátozásokra, útfelújításokra számítani, így a tömegközlekedést választók rövid, kiszámítható menetidőre számíthatnak. A szervezők arra ösztönzik az eseményre ellátogatókat, hogy válasszák a sűrűbben közlekedő BKK-járatokat és -hajókat az autós közlekedés helyett.

A tömegközlekedéssel kapcsolatos információkról a BKK hamarosan bővebben is tájékoztatja a közönséget hivatalos honlapján, a helyszíneken pedig térképek is elérhetőek lesznek az útvonalakról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik