Vizes vb: Világbajnokok akarunk lenni! – Märcz Tamás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.28. 12:24
Meg akarja nyerni a hazai vb-t a magyar férfi vízilabda-válogatott, amelynek erre Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint minden esélye megvan.

A szakvezető a pénteki sajtótájékoztatón a csapat nevében jelentette ki azt is, hogy örülnek a hivatalos döntésnek, amely szerint a világbajnoki döntőt nem viszik át a Duna Arénába, hanem az eredeti tervnek megfelelően a Margitszigeten, a Hajós uszodában játsszák szombat 20.30 órától. a világbajnoki döntőt nem viszik át a Duna Arénába, hanem az eredeti tervnek megfelelően a Margitszigeten, a Hajós uszodában játsszák szombat 20.30 órától.

Az ellenfél a papírforma alapján várt szerb válogatott helyett Horvátország lesz, amely az olaszok után a délszláv pólós csatában is diadalmaskodott. A csütörtök esti 12–11-es sikeréről szólva Märcz Tamás azt mondta: ismét igazolódott, hogy bombaerős a horvát csapat, amelynek nagyon kevés gyenge pontja van.

„De a magyar válogatottnak is nagyon kevés a gyenge pontja!” – tette hozzá bizakodva, majd azzal folytatta, hogy reményei szerint meglelik és hatásosan ki is tudják használni a rivális hiányosságait.

„Mint mindegyik meccsünkön, itt is az a cél, hogy nyerjünk, s világbajnokok legyünk idehaza! Lehet, hogy csak az utolsó másodpercben születik meg a győzelmünk, de hogy a végső sikerért mindent megteszünk, az egészen biztos!” – mondta, kiemelve, hogy valamennyiük életében óriási dolog a vb-döntő.

A médiaeseményen jelenlevő pólósok közül Decker Ádám azt fejtegette, hogy neki védőként teljesen mindegy, ki az ellenfél, de a szerbeknek annyiból jobban örült volna, hogy jócskán van velük szemben törleszteni valója a magyar válogatottnak.

„Most a horvát csapat jön, de állok elébe, világbajnok akarok lenni!” – mondta.

A görögök felett aratott 7–5-ös elődöntős győzelemből többek között egy fantasztikus csavargóllal is részt vállaló Hosnyánszky Norbert arról beszélt, hogy ő már a négy közé kerülésnek is örült, a döntőbe jutás persze még boldogabbá tette, s most már szeretné, ha a jó sorozat az aranyéremért zajló mérkőzésen sem szakadna meg.

„Talán a horvátok ellen pszichésen könnyebb lesz, mint hogyha a szerbekkel csatáznánk, de egy világbajnoki döntő mindig nehéz” – szögezte le az olimpiai és világbajnok pólós.

A görögök ellen szintén kétgólos, balkezes Vámos Márton előrebocsátotta, hogy ő is személy szerint jobban örült volna a fináléban a szerbeknek a „régi adósság” miatt.

„A reváns lehetősége ezúttal elúszott, de sebaj, jöjjenek a horvátok, akkor most őket kell megvernünk a döntőben!” – fogalmazott.

A center Hárai Balázs azt hangsúlyozta, hogy neki mindegy volt, kit kapnak ellenfélnek a döntőben.

„Nincs jelentősége, hogy horvát vagy szerb jön szombaton, előbbi ugyanolyan erős, sőt erősebb, hiszen megverte a szerb válogatottat…” – mondta.

 

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
22 órája

A fiatalos lendületet és a rutint ötvözi a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.02.10. 18:14

Jansik, Vámos és Vogel is visszatért a férfi vízilabda-válogatottba

Vízilabda
2025.02.07. 13:49

Olimpikonok tapasztalatai a lézeres szemműtétről

Párizs 2024
2024.08.07. 09:17

Zalánki Gergő: Ez az utolsó meccs az igazi olimpiai kezdés előtt

Párizs 2024
2024.08.05. 14:22

Ötméteresekkel kikapott női vízilabda-válogatottunk Ausztráliától

Párizs 2024
2024.08.04. 15:22

Varga Dénes: Úgy érzem, hátul vesztettük el ezt a meccset

Párizs 2024
2024.08.03. 16:43

Kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott

Párizs 2024
2024.08.03. 16:22
Ezek is érdekelhetik