„Úgy éreztem, mintha nem egyedül úsznék, hanem a csapattársaimmal együtt” – világbajnoki bronzszavak a vegyes váltó után

PATAI GERGELY (Szingapúr)PATAI GERGELY (Szingapúr)
Vágólapra másolva!
2025.07.20. 04:39
null
Betlehem Dávid hatalmasat úszott az utolsó 1500 méteren (Fotó: Getty Images)
Mint arról már beszámoltunk, a szingapúri vizes világbajnokság nyílt vízi úszóprogramjának utolsó napján a magyar vegyes váltó bronzérmet szerzett 6 kilométeren magyar idő szerint vasárnap hajnalban. A verseny után a négy főszereplő, Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid értékelte a csapat teljesítményét.

Fábián Bettina: – Akárhogy variáljuk a sorrendet, a végén mindig a három-négy legjobb fiú marad együtt, és sohasem hagynak minket izgalmak nélkül. Nagyon örülök annak, hogy kimondottan stabilak vagyunk a váltóval.

Mihályvári-Farkas Viktória: – Az volt a taktikám, hogy ne engedjem el az olasz lányt. Nagyon meleg volt a víz, de mindent megpróbáltam. Boldog vagyok, hogy bekerülhettem a csapatba és velem is felállhattunk a dobogóra.

Rasovszky Kristóf: – A németek, az ausztrálok és a franciák kicsit megcserélték a sorrendet, de azon voltam, hogy minél közelebb kerüljek hozzájuk, ezáltal Dávid az éremért harcolhasson. Hittem benne, hogy sikerül neki, mert nagyszerű formában van.

Betlehem Dávid: – Bíztam a csapatban és magamban, nem ijedtem meg, amikor láttam, hogy kik vannak előttünk. Úgy éreztem, mintha nem egyedül úsznék, hanem a csapattársaimmal együtt, ez nagy lökést adott az előzésekhez.

A verseny után Gellért Gábor, a nyílt vízi úszók szövetségi kapitánya így értékelt a Nemzeti Sportnak: „Szépen lassan hozzászoktak a körülményekhez a versenyzőink, de figyelnünk kell rá, hogy négy év múlva hamarabb megérkezzünk Pekingbe és jobban megszokják a meleg vizet. Az edzésidők alapján mindenki csúcsformában volt, az ibizai világkupaverseny és a horvátországi Európa-bajnokság is ezt igazolta – a meleg víz sajnos kifogott rajtunk, de a végére kisimultak a dolgok. Három dobogós helyezést értünk el, a nyílt vízi úszás történetében ez volt a legeredményesebb vébénk.”

Vizes vb 2025
2025.07.20. 03:15

Megvan az újabb vb-érem! Harmadik lett a magyar vegyes váltó a 6 km-es csapatversenyben

Csodás búcsú Sentosa szigetétől: az utolsó 1500 méteren Betlehem Dávid behozta harmadik helyre a magyar csapatot.

 

 

Legfrissebb hírek

Óriási fölénnyel nyerte meg az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
4 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
10 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
Tegnap, 16:49

Mexikói győzelemmel zárult a férfi műugrók 3 méteres versenye a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 15:55

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:00

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:11

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
2025.07.31. 16:14

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik