Csak száznyolcvan méter hiányzik

Még a múlt nyáron történt. Fax érkezett a Domino-BHSE irodájába: Bolognából érdeklődtek, hogy mit takar a Honvéd-Domino név, egyáltalán, létezik-e ilyen klub, ők ugyanis még nemigen hallottak róla, márpedig Kiss Gergelyt csak abban az esetben engedik el, ha - a szerződésében foglaltaknak megfelelően - egy jobb csapat keresi.

Alkalmasint ez a kis sztori is érzékelteti, hogy az Európa számára ismeretlen egylet mekkora bravúrt ért el a BL-döntőbe jutással. Mert az egy dolog, hogy Magyarországon idestova két éve tudott, a Honvéd az elitszintet képviseli, Európa számára mindez egy KEK-elődöntő és egy nem túl dicső LEN-kupa-csoportselejtező alapján még az újdonság erejével hat. S pontosan ezért az sem véletlen, hogy a Domino végül vereséget szenvedett az utolsó mérkőzésen: sem a játékosokban maradt erő, sem a külső körülmények nem predesztinálták arra, hogy rögtön, első nekifutásra elnyerje a trófeát. Az elsőszámú európai kupa megszerzéséhez tényleg szükséges némi előképzettség, mondjuk egy LEN-kupa-diadal, mint a Jug Dubrovnik esetében, de - hogy ne menjünk messzebb egy olyan kispadnál, amelyen Kovács István ül - ugyanez volt a helyzet utolsó BEK-győztes alakulatunknál, az Újpestnél. A lilák 1993-ban gyűjtöttek némi tapasztalatot a hármas számú sorozatban, hogy aztán 1994-ben taroljanak (a Jug 1999-ben hangolt hasonlóképp 2000-re). A másik, kissé rögösebb út az Olympiakoszé: a pireusziak négy év alatt három finálét buktak el (két KEK-et és egy BL-t), míg végül negyedszerre révbe értek. (A Posillipóról tán ne szóljunk: tíz éve folyamatosan magaslati levegőt szívnak a nápolyiak.)

Amikor vasárnap afféle "szálelvarró" beszélgetést rendezett a magyar bajnokcsapat a Feneketlen-tó partján, többek között az is szóba került, hogy apró jelekből lemérhető, minden nemzetközi szövetség a különféle nemesfémek igazságos elosztására törekszik. Az Olympiakosz valóban zseniálisan pólózott ezen a hétvégén, ám egyszer sem kellett hegynek fölfelé mennie, sőt, inkább tolták a szekerét. "Egy-egy négyes helyett adott kiállításból s más apróságokból a szakember lemérheti, nem volt igazán a LEN ellenére egy görög siker" - jegyezte meg Kovács István, amihez Bodnár Zsigmond szakosztályelnök annyit tett hozzá: "Ebből a szempontból biztató, hogy mi a ciklus elején járunk."

Természetesen e fenti megállapítások is inkább afféle zárójeles megjegyzések voltak, elvégre abban mindenki egyetértett, hogy a hétvégére csak mosolyogva érdemes visszagondolni. Kunszt Gábor, a Honvéd ügyvezető elnöke "aranyat érő ezüstről" beszélt, Bodnár Zsigmond pedig arról, hogy a bajnoki címet és a BL-ezüstöt év elején is elfogadták volna, és most sem keserű a szájuk íze: "A BL-ellenfelek már akkor európai serlegekért küzdöttek, amikor ez a csapat még Honvéd-Spartacuscént éremért harcolt a magyar bajnokságban. Idén mi egy számunkra új, hatalmas házba léptünk be: először meg kellett találnunk a bejáratot, aztán meg kellett ismerkednünk a bent lévőkkel, köszönni illett nekik, megtalálni a megfelelő hangot, hogy megtudják, mi is az a Domino-BHSE. Nem kis eredmény, hogy most már ismerősként üdvözölnek bennünket, azaz jövőre eséllyel indulunk harcba a kupáért, annál is inkább, mert a hazai pálya mintha azt jelentené, nyomás alatt kell játszani. Jövőre, ha minden igaz, Athén lesz a házigazda, úgyhogy minden adott a visszavágáshoz." A Westel vezérigazgató-helyettese egyébként külön kiemelte, hogy a LEN-vezérkar szokás szerint ájuldozott a körítéstől ("a világ legjobb vízilabda-közönsége a miénk"), attól, hogy a média mekkora teret szentel az eseménynek (Alphonse Angella LEN-pólófőnök álmélkodott egy sort vasárnap reggel, amikor megmutatták neki a Nemzeti Sportot), továbbá a tévéközvetítés minőségétől. Amelynek ürügyén Bodnár csendben elárulta, az MTV-vel a mai napig nincs aláírt szerződésük az esemény sugárzásáról, s épp ezért külön megköszönte a sportosztály munkatársainak, hogy többen személyes karrierjük kockáztatásával álltak ki a közvetítés mellett.

Novák Ferenc, akinek az arcára végre visszaköltözött az élet (a szakosztályigazgatót többen féltették, annyit dolgozott a rendezvény sikere érdekében), szokásához híven szerényen hálálkodott: "Csodálatos, amit a csapat elért az utóbbi években, kupa, két bajnoki cím, BL-döntő: köszönet a játékosoknak, Kovács Pistának és szponzorainknak. Ez egy remek kis csapat így, együtt."

Gombos Gyula nosztalgiázott egy sort: az Opel Gombos főnöke hét éve döntött úgy, hogy jó volna valami többet is kihozni a Szpari csapatából. "Eleinte nem a pénzért, a sikerért küzdöttek a játékosok, csak egymásért, mígnem - akárcsak a mesében - jött a herceg a fehér lovon. A Westelnek köszönhetően lettünk bajnokok, ám nem csupán a pénz miatt, hanem mert ezzel a céggel egy újabb adag lelkesedés, továbbá szaktudás is érkezett." Gombos eztán külön köszönetet mondott az aktív játékkal szombaton felhagyott Tóth Imrének, akit az akkori edző, Kenéz György tanácsára hoztak oda, feledve mindazt a negatívumot, amit terjesztettek róla: "Imre volt az, aki egy sor játékost magasabb szintre emelt, aki igazán megtanította őket vízilabdázni." Ha minden igaz, a tudás nem kallódik el, és Tóth ott marad a parton a csapat mellett. Vagy ahogy ő fogalmazott: "Sikerült felérni a nulláról majdnem a csúcsra. Akárcsak a magyar hegymászóknak, most nekünk is százötven-száznyolcvan méter hiányzott a Mount Everesthez. Õk felmentek, s azon vagyunk, hogy jövőre nálunk is meglegyen az a száznyolcvan méter."

Tekintettel arra, hogy az amúgy sem gyenge sorokat nem akármilyen játékosokkal kívánják tovább erősíteni, tán nem kell sokat várni a csúcshódításra.