A klubcsapat sikervíkendje

Aminek akár titokban örülhetünk is, elvégre így válogatottunk máris pontelőnnyel vezeti a B-csoport tabelláját azután, hogy kétszer nyert idegenben, miközben az amerikaiak és a horvátok kölcsönösen elgyepálták egymást. Csoportellenfeleink Los Alamitos-i összecsapásai amúgy rendkívül izgalmasan alakultak, a második partit például úgy nyerte meg Veselin Djuho legénysége, hogy a hazaiak kilenc perc után 5–1-re vezettek, a megfiatalított horvát csapat innen tudott fordítani (annak ellenére, hogy két négyméterest is kihagyott).
Az mindenesetre jó érzés, hogy az eredménysorokat böngészve leszűrhető: a magyar csapat aratta a legmagabiztosabb sikereket a VL-nyitányon. Persze, ez pusztán a kezdet, messze még a nyár vége, sőt, ha Kemény Dénessel beszélget az ember, a dialógusban rendre szóba kerül, hogy az igazi cél a címvédésre jó eséllyel pályázó athéni olimpiai csapat összekovácsolása. Hogy ehhez mennyiben járul hozzá az idei nyár, s ez az új sorozat, amely szinte klubcsapattá alakítja a válogatottakat – egy hét készülés, meccsek a víkenden –, érdekes témakör.
"Az nem baj, ha a válogatott egy klubra hasonlít – mondja minderről a szövetségi kapitány. – Sőt, az igazán eredményes időszakokban a válogatott szinte klubcsapatként funkcionált, amelyben – és ez idén sincs másképp – nincsenek honvédosok, fradisták vagy BVSC-sek, angyalföldiek, netán olaszok vagy spanyolok, itt mindenki a csapatért van és küzd. Enélkül ebben a munka-meccs-munka-meccs ritmusban nem lehet jó eredményt elérni: régi megfigyelés, hogy a fontos összecsapásokon a kiélezett helyzetben az a fél tud elhúzni, amelyik »csapatabb« a másiknál. Néha nagyszerű gárdák maradnak alul, mert egyik-másik játékosuk képtelen a klubjából hozott előjogokat feladni.”
Kemény úgy véli, e tekintetben nem lehet ok a panaszra mifelénk: akiknek itt kell lenniük, azok itt vannak, a sérültek, a betegek és a nyaralók is megjöttek, s egyre jobban összeérnek. "Hétről hétre ideálisabb a helyzet, azaz Rómában kevésbé volt csapat a csapat, mint most, Moszkvában. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek után nem kaphatunk ki, hiszen az ellenfeleket is remek vízilabdások alkotják. Ôszintén szólva az oroszokkal szemben egy győzelemnek is örültem volna, különösen az idei előjelek alapján. Hiszen a keretet jóformán a fegyelmi bizottság állította össze, ezt követték a BL-döntőn összeszedett lelki és csontsérülések, majd a római torna megpróbáltatásai, ott csupán tizenkét játékost veszítettünk el – ha ideiglenesen is –, de három mérkőzés megvívásának a lehetőségét is.”
Ezek után minimum biztató a moszkvai 12–6 és 11–7, amely elsősorban a remekül működő zónavédekezésnek köszönhető, továbbá a higgadt előnymegjátszásnak – utóbbit kapitányi hangemelésekkel terhes délutánokon gyakorolták be a játékosok, akiknek az edzéseken csak ritkán volt türelmük a Kemény által kért szisztémához. Érdekes: élesben ment minden, akár a karikacsapás, azaz pontos passzolgatás a végtelenségig, aztán lövés a fór 15–20. másodpercében, az emberelőny legvégén, amikor az ellenfél védelme egyfelől teljesen szétzilálódott, másrészt már fél szemmel azt lesi, mikor tér viszsza a kiállított. Kérdés ugyanakkor, hogy a most oly eredményes taktikai rendszer kitart-e a nyár végéig. "Ezt a zónát január óta gyakoroljuk, s voltaképpen az előző négy év védekezéseinek a kombinációja, amiből az következik, hogy a régebbi formációkból egy hét alatt bármikor fel tudunk eleveníteni egy olyat, amelyre kevésbé tud az ellenfél felkészülni. Ugyanakkor az elsődleges cél mégiscsak a repertoár bővítése, ezt akár az eredmény rovására is meg kell valósítanunk, elvégre mi nem a hétvégékben, hanem az olimpiáig hátralévő három esztendőben gondolkodunk.”
Az, hogy a víkend ennyire jól sikerült, természetesen nem altathat el senkit: "Mindenki hozzájárult valamivel a győzelmekhez – beleértve az oroszokat is. Jelenleg ugyanis ők játsszák a legszebb vízilabdát, ez a pezsgés igen látványos, csakhogy rengeteg hibalehetőséget hordoz magában, amelyeket kellő koncentrációval ki lehet használni. Ami nem jelenti azt, hogy ha igazán összeállnak az oroszok, ne tudnának bárkit elsöpörni.”
Arra a kérdésre, hogy a pontosan egy hónapja kezdett felkészülés alapján kijelenthető-e, jobb mentális és fizikális alapokról indult a magyar együttes, mint a tavalyi, gyötrelmes idényben, Kemény azt felelte: "Inkább azt mondanám, hogy ebben a kísérleti évben több figyelmet lehet fordítani az apróbb-nagyobb részletekre, a fáradtságra, a technikai gyakorlásra, az egyéni képzésre. S bár nem kívánok belemerülni mélyebb kérdésekbe, az talán megjegyezhető, úgy tűnik, a sydneyi győztesek mostanra kerültek megint egyenesbe: megtartották az első négyéves ciklus pozitívumait, s megszabadultak az időközben rájuk ragadt negatívumoktól. Látják, elérhető, szép céljaik vannak, még ha az ezekig vezető út nehéznek is tetszik. Egyszersmind a csapatban bent lévők és abba bekerülni vágyók is tudatossá váltak hosszútávú céljaikat illetően, ami igazán alkotói légkört teremt. Pláne úgy, hogy újra és újra kiderül: a keretbe meghívott fiúk nagyon tudnak vízilabdázni, mellyel kapcsolatban újból és újból elmondom, hálát adok az Istennek, hogy ilyen játékosokkal dolgozhatok együtt.”