SMS-üzenet az uszodából a szállodába: 4–4. Abban a pillanatban regisztrálhatta magában Godova Gábor, történhet itt bármi, csapata már biztos elődöntős. Nem mintha az ifiválogatott kapitánya, Merész András üzenete előtt kételkedett volna ebben (az oroszok nem ikszelnek a spanyolokkal, hanem legyőzik őket, a jugoszlávokkal szemben csak a kilencgólos vagy az annál nagyobb különségű vereség okozott volna mélyrepülést…), de azért a mai vízilabdában nem árt az óvatosság. Mostanság úgyis rengeteg furcsaság történik a sportágban…
És ha már a furcsaságok: még szerda késő este az olasz–jugoszláv derbin csóválhatta a fejét a nagyérdemű. Történt, hogy a harmadik negyed legvégén, 4–1-es hazai vezetésnél előnybe kerültek Afrudakiszék. Időkérés, megbeszélés, kapus a félpályánál. A szokásos. Na de a folytatás!? Néhány passz után annak az olasz kapusnak a kezében halt el a lövés, aki csak társai ráhatására ismerte fel a helyzetet: hiszen üres a másik kapu, a kolléga elfelejtett visszaúszni. Megpróbálta. A dudaszóval egyidőben a kapuban landolt a labda. Gól –hitte mindenki. Szó szerint őrjöngött a mintegy ezerfős szurkolótábor. A játékvezetők azonban, tanácskozva a zsűrivel, érvénytelenítették a találatot. Hogy miért, ne kérdezzék. Füttyszó, lincshangulat, a felbőszített, ideges olaszok a záró játékrészt el is bukták 2–0-ra. Így lett ez az összecsapás csak 4–3 a javukra, ami annyit jelentett, hogy a csütörtöki görög–horváttól függött a sorsuk. Ja, és azt elfelejtettük megjegyezni, hogy az említett mérkőzésen a csoportban érdekelt horvátok "nagy embere”, Matosic volt az ellenőr, és ki más, Kratochvill a játékvezető. Mellesleg nem sok hiányzott ahhoz, hogy a derék jó taljánok kiessenek – Hellász fiai 24 másodperccel a lefújás előtt, 4–4-nél kis híján mattolták a horvátok kapusát (ez az olaszok kiesését jelentette volna), ám végül ők szomorkodhattak. Ez a szomorúság szokás szerint dühvel párosult náluk, bizony levegőben lógott az utánpótlástornákon, úgy tűnik, mindennapossá váló tömegverekedés. Ez szerencsére elmaradt, ám felettébb ideges hangulat uralkodott az uszodában.
Amellett hogy a mieink számára nem volt különösebb tétje a szerbek elleni meccsnek, nem számíthattunk arra, hogy enyhül a légkör. Nem, az ellenfélre élethalál-fontosságú találka várt.Udovicsics gárdáját csak a két pont juttathatta a négy közé, ennek megfelelően vérben forgó szemű játékosok vártak Godova tanítványaira. A nagy termetű kékek ellen roppant stabil, masszív magyar csapat kezdett (Gór-Nagy, Szabó, Tóth együtt volt a vízben), ennek megfelelően óriási pozícióharc alakult ki. Ebben pedig Varga Dániel vérzett, válogatottunk pedig elvérzett. A Vasas kitűnőségének az orra az első negyedben kapott pofont bánta (hála istennek nem nagy a baj, az utolsó játékrészben már ismét a medencében volt), mi meg azt, hogy nagyon belőtték magukat az ellenfél oldalán. Első három fórjukat is kíméletlenül használták ki a jugoszlávok, noha egy ideig kiválóan védett a Nagy Viktor helyett szerepet kapó Bajnogel Tamás, mindig hátrányban voltunk. Gulyás Ábel és Szabó Nándor ugyan remekül játszott – a bökkenő csak az, hogy a túloldalt többen is kiugró teljesítménnyel rukkoltak elő. Aztán 7–5 után, két gyors góllal a negyedik negyedben döntötte el a rivális végleg a mérkőzést, amely így a csoportgyőzelmet is megszerezte. Csapatunk tehát a második helyen zárt, ami a szakemberek szerint nem oszt, nem szoroz, lévén a másik ágról érkező horvát–olasz duó között nehéz különbséget tenni. Amelyik csapat Eb-t akar nyerni, annak mostantól úgyis az összes ellenfelet le kell győznie – Godova csapata márpedig erre aspirál. Úgyhogy felejtsük is el gyorsan ezt a csütörtöki mérkőzést…
