A Vodafone nem támogatja tovább a Vasas pólósait

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.10.02. 20:20
Címkék
Amit az uszodában már hetek óta suttogtak, valósággá vált: a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes, amúgy 13-szoros bajnok, 12-szeres kupagyőztes, kétszeres BEK-győztes, háromszoros KEK-győztes, az utóbbi évtizedek talán legnehezebb helyzetében lévő Vasast magára hagyta a Vodafone. "A mobilszolgáltató társaság vezetősége úgy döntött, hogy megszünteti eddigi szponzorációját a szövetségben kialakult helyzetre való tekintettel, s nem adja a nevét ehhez, amíg a helyzet ismét kiszámítható nem lesz”–olvasható a Vodafone által hétfőn kiadott közleményben, melyet kedden kapott kézhez szerkesztőségünk. "Egy minden profizmust nélkülöző, bizonytalansággal körülvett sportágat nem áll szándékunkban támogatni”–írják még a közleményükben. Azt nehezményezik a cégnél, hogy idézzük: "A májusi incidens óta majdnem öt hónap telt el, viszont a tárgyalássorozat még mindig nem zárult le, a Vasas vízilabdacsapatának edzője és tagjai még mindig nem tudják meddig lesznek eltitlva a sportágtól. A Magyar Vízilabda-szövetség olyan kiszámíthatatlan helyzetet teremtett, hogy a Vodafone mint szponzor hibát követne el, ha továbbra is támogatná a vízilabdasportot.” No igen, kétségtelen, az ominózus Honvéd–Vasas aranycsatán történtek gyors kivizsgálását ígérték az illetékesek, ehhez képest már a következő bajnokság is elkezdődött, felfüggesztett játékosokkal, edzővel, akik még mindig nem tudják, mi lesz a sorsuk, hiszen maga a szövetség vezetője jelentette ki, mindenképpen az elnökség hozza majd meg hamadfokon az "ítéletet”. A piros-kékek riválisai is nehezményezték a huzavonát (most éppen ott tartunk, hogy másodszor is a fellebbviteli bizottságon a sor, hogy meghozza döntését), a bizonytalanságot, nekik sem jó, hogy nincsenek tisztában a Vasas helyzetével. Na már most, ha a többiek így éreznek, akkor képzelhetik, milyen állapotban lehetnek az angyalföldiek…A Vodafone kilépése sem javít a helyzeten, bár információink szerint a szakosztály egy másik támogatója, az Euroleasing a nehéz helyzetben a sarkára állt: Farkas Balázs, a cég egyik vezetője (az úriember volt az, aki tavaly Somossy József mellett a kispadon ült) ígéretet tett arra, hogy a játékosok pénztárcája nem sínyli meg a "telefonosok”(le)lépését. Természetesen szerettük volna a szakosztály képviselőit szóra bírni, ám Méhes Jenő elérhetetlen volt, üzenetünkre nem reagált, Földi László pedig nem kívánt nyilatkozni. A Vodafone részéről sem kívántak semmit hozzáfűzni a közleményhez, mint ahogy a pólószövetség sem élt egyelőre a hozzászólás lehetőségé-vel. Csend, csend és csend, mintha mindenki a másikra várna, hogy az kiborítsa a bilit… Mert az uszodákban egyöntetű a vélemény, volna mit…A közleményében amúgy megemlíti a Vodafone a Manchester United, a magyar ifjúsági labdarúgás támogatását, továbbá írja, hogy: "A vállalat számára további igen tekintélyes nyilvánosságot ad a Forma-1-ben való szereplése, 2002 januártól a Ferrari csapatának egyik kiemelt szponzoraként.”Mindez cseppet sem vigasztalja, érdekli a Vasas-Plaket híveit…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik