Itt csak a legjobbak nyernek

"Szerintem nyerünk” – szögezi le miheztartás végett Novák Ferenc szakosztályigazgató. A bevezetéssel legalábbis nem harmonizál eme önbizalomtól duzzadó kijelentés. Más kérdés, hogy a Dominónál néhány hete mintha elfeledkeztek volna a vereségről mint eshetőségről. Nem csoda: az Olympiakosz Pireusz kiütésével állt össze végképp az év elején még csupán formálódó kép – amely hovatovább egy csodálatos festménnyé lett szombat délután.
Simenc csűri be az elsőt, akciógól egy lefordulás jellegű támadás végén – bitangul eltalálja a rövid felsőt, csak nehogy belejöjjön. Egy hónapja, a Kőérben belejött. És ebben a medencében nagyon fontos az alaphang. Ha a Mladost elkapja a fonalat, kő kövön nem marad. Legfeljebb annyi marad a vendégnek, hogy a lefújás után a rajtkőre rogyva merengjen, hol is baltázta el az egészet.
Fodor tesz róla, hogy ne lóduljon meg nagyon a horvát szekér: az első emberelőnyt hihetetlen könnyedséggel pattintja be. Mi több, kisvártatva Biros fejez be egy kontrát varázslatosan. És még több: Peti a második előnyből sem téveszt, hüledezés hazai oldalon, 1–3, jobbhoz szokott a büszke vár. A végén azért van ok a kurjongatásra: egy kihagyott fórt követően Oreb megtalálja a rést, csinálhatta volna másfél másodperccel később…
A második negyed Szívós már-már megszokott mutatványával indul: taposhat előtte blokkoló védő és két kézzel hadonászó kapus, mintha ott sem volnának az ifjú szélső bombájánál. És akár gerincroppantást is hozhatna ez a játékrész, elvégre a remekül zónázó honvédosok között Csomakidze esélytelenül vergődik, míg a sokkal átgondoltabban játszó Domino sorban kapja a fórokat – egymás után négyet –, ám ezek értékesítése ezúttal nem megy annyira flottul.

Ugyanakkor a védekezésben mindinkább bedurvuló horvátok két akciógóllal feljönnek 4–4-re, sőt, esélyük van a vezetés átvételére is – a fal azonban megint zárul, Biros simán bever egy fórt, hogy aztán következzék az első varázslat: Vári majd’ kilenc méterről oly hihetetlen ívű lövést küld a hosszú felsőbe (leírhatatlan, mint pattan a vinklibe a vízről a labda), ami nem csupán a 4–6-hoz jó, de tán Percinic önbizalmát is kikezdi némiképp. Hanem megint "sikerül megoldani”, hogy az utolsó másodpercekben beakadjon egy hazai fór, ezúttal még idegesítőbb a sztori: Biros blokkol, ám a lepattanó labda Kobescak kezéhez sodródik, ő meg a vízről beemeli.
Ami azért fájó, mert a harmadik rész horvát előnnyel indul, Kobescak megint csak közelről, igen szép mozdulattal mattol (6–6) – az atmoszféra meg egyre fenyegetőbbé válik: ilyenkor szoktak a vendégegyüttesek szép lassan medencefenékre kerülni. Molnár azonban megőrzi a hidegvérét, igaz, a labda csak "bekocog”, de bent van, s utóvégre ez a lényeg. Sajnos Milakovic jóvoltából tartja a lépést a Zágráb ezen az egészen szédületes színvonalú, lüktető, pazar taktikai csatát hozó összecsapáson. Hat a hat ellen immáron nem lehet lyukat találni, az emberelőnyök viszont többnyire ülnek: noha Primorac először vérlázítóan rossz lövéssel ront el egy ajtó-ablak helyzetet, később viszont igen egészségesen eltalálja a hosszú felsőt, még jó, hogy közben Vári keze sem remeg.
Iksz a zárórész előtt, ami a Dominónak jó volna, kár, hogy van még hét perc. Azazhogy – dehogyis kár. A soros előnyből Sugár bődületesen nagy gólt lő – ami szintén a magyar bajnok erejének demonstrálása: az a játékos is vállalkozik pengeéles helyzetben, aki csupán néhány percet töltött eladdig a vízben. Ennek jegyében Sugár rögvest rádupláz, Kiss eszményi passzát vágja be kapásból (8–10), ez akciógól, ami három perccel a duda előtt mérföldkőnek számít. Hogy a horvátok nem bírják a mieink által diktált tempót, azt Kobescak rossz, fölévágott fórja bizonyítja; hogy hihetetlen küzdők, azt Stritof újabb pompás átlövése. Érződik, ha a meccsből a nehéztüzérek miatt egyre inkább "kihagyott” kapusok egyike bele tud nyúlni egy labdába, az döntő lehet. Az lesz. Gergely leszedi Primorac átlövését, alig egy perc van hátra, ilyenkor elvben nem kellene rohanni. Sydneyi bajnokok esetében más a helyzet. Birostól indul az akció, Kiss teszi Fodorhoz a labdát, neki pedig a fél testhossz fór elég, egyetlen leheletfinom pöccintés, s kész a második varázslat: a tizenegyedik találat pontot tesz a pazar parti végére, egyszersmind két pontot hoz a Dominónak. Primorac előnygólja a végén nem sokat számít, a nézők hazainduló tucatjai már nem is látják. Csak a felettébb harsány, s méltatlanul a medence végébe száműzött magyar tábor tombol önfeledten: a záró negyedet elsősorban két káprázatos akciógóljával megnyerő Domino a 2000 tavaszán aratott becseji siker után elsőként tud nyerni európai kupameccset Zágrábban (a csoport másik meccsén kialakult 6–6-nak köszönhetően már Final Four résztvevő a gárda!). Amihez két kiegészítés kívánkozik: egyfelől az akkor itt nyerő szerbek később elhódították a BL-t. Másfelől ne feledjük, Kovács István aktuális csapatával még nem kapott ki a Mladost-uszodában, miképp most sem. Amikor győzött (UTE, 14–12), szintén nem akármilyen menetelés következett. 1994-et írtunk. Magyar klub akkor diadalmaskodott utoljára a legrangosabb kupában.

Mestermérleg
Ozren Bonasic: – Jól küzdöttünk, de nem volt szerencsénk, ráadásul a játékvezetők ítéletei is inkább bennünket hátráltattak.
Kovács István: – Le a kalappal! Ez ellen a csapat ellen végig vezetve, idegenben nyerni óriási teljesítmény. Az emberhátrányos védekezést leszámítva mindent úgy csináltunk, ahogy elterveztük: győzni jöttünk – s így sikerült is.