Ez nem zsákbamacska!

2003. május 27., kedd, Hella napja. Belváros, a Nagymező és a Lovag utca kereszteződése, Zsákbamacska étterem, tizenöt perccel déli tizenkettő után. Odakint az utcán, Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke a megjelent szurkolók (bizony, olyan nagy nap ez a klub pólócsapatának életében, hogy a leglelkesebb szimpatizánsok is tiszteletüket teszik a meghirdetett sajtótájékoztatón!) kíváncsiságát elégíti ki, odabent – azaz odalent, hiszen lefelé vezet az otthonos helyiség lépcsője – megterített, piros-kék szalvétákkal díszített asztalok, a szakosztály vezetői, támogatói, az elektronikus és írott sajtó képviselői. A tömeg egy emberként várja fentebb nevezett úriembereket, a Vasas új, nem mindennapi szerzeményeit.
"Sztárok ők, nem vitás, viszont ismerem őket annyira, hogy azt mondhassam: bármikor képesek beállni akár a vízhordók sorába is. Zoli személyében pedig remek edző kerül hozzánk, óriási segítséget jelentenek mind a hárman a csapat céljainak elérésében”– jellemzi a triót a csapatkapitány, Kósz Zoltán, aki elsőként érkezik a játékosok közül. Ôt kollégája, Németh Zsolt követi – a két kapus tehát már a fedélzeten, na de vajon mikor jönnek a többiek?
A Margitszigeten a hírek szerint vége a válogatott edzésnek (mert ne feledjük: Kemény Dénes kerete immáron hét angyalföldivel gőzerővel készül a nyári világversenyekre), úgyhogy az biztos: útban a konvoj.
A várakozás percei mindazonáltal nem telnek haszontalanul. Feltűnően nagy a tumultus annál az asztalnál, amelynél egy végtelenül kedves legenda, a kétszeres olimpiai bajnok Jeney László foglal helyet. A legtöbbek által csak "Pierre-ként” hívott kapusfenomént 80. születésnapja alkalmából köszönti a sereg, élén Markovits elnök úrral, aki a klub nevében nyújt át neki ajándékcsomagot. "Remélem, a nyolcvanegyediket a Vasas tizennegyedik bajnoki címével együtt ünnepelhetem” – mondja a helsinki és a melbourne-i ötkarikás játékok egyik hőse.
Most vagy soha, így vannak ezzel a drukkerek, most vagy soha, így van ezzel egy-két, bajnoki ezüstérmek garmadával büszkélkedő Vasas-játékos is.
"Már parkolnak!” – súg hangosan az elnök – pattan is Földi László, a tavaly menet közben felállított Somossy Józsefet váltó tréner (apropó, vele mi lesz?), három Vasas-trikóval a hóna alatt igyekszik az érkezők elé. Ha tehetné, ha lenne neki, talán vörös szőnyeget is gurítana – pedig ha szigorúan vesszük, többek között az utódját fogadja.
Hiába, létezik még klubhűség.
Végre egyenesben vagyunk, feltűnik a színen Madaras Norbert, Varga II Zsolt és a többiek, már csak ők a hiányzók listáján.
A trió.
Kásás Zoltán. Világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, 91-szeres válogatott, az utóbbi esztendők legsikeresebb edzője. Bajnokok Ligáját nyert a Becsejjel, majd ismételt az Olympiakosszal. Eközben ugyanaz a szerény, segítőkész, őszinte ember maradt.
Kásás Tamás. A "Kiskása”. A nagyvad. Olimpiai bajnok, a legnemesebb "fajtából”. Muzsikál a labda a kezében, a klasszisok klasszisa. Ha jó a kedve, ha éppen semmilyen nyavalya nem gyötri, megállíthatatlan. Ezt – hiába mondtak le róla – Nápolyban, a Posillipónál is tudják.
Steinmetz Barnabás. Utóbbi elválaszthatalan párja. A centerek réme. A bivalyerős, alázattal játszó védők megtestesítője. A tizenhárom sydneyi arany egyik birtokosa.
Itt vannak. Megjöttek. A szurkolók lélegzete majdnem eláll, amikor a csapat pólójában színre lépnek. Villanak a vakuk, munkában az operatőrök, hiába no, ezt a pillanatot meg kell örökíteni. Steinmetz Barnabás még megejt egy telefont ("Most mond nemet a Fradinak…” – humoros figura II), majd nagy nehezen átverekszi magát a fotósok hadán.
Együtt a csapat.
Vereczkey Zoltán szakosztályelnök jelenti be: "Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás a következő idényben nálunk játszik, a csapat edzője pedig Kásás Zoltán lesz.”

A mondat, amely egyrészt már nem számít szenzációnak, mert hetek óta tényként kezelték az uszodákban, a mondat, amely persze önmagában igenis óriási szenzáció. S ha ehhez hozzávesszük a Vereczkey úr által felsorolt tizenegy nevet ("Kósz Zoltán, Németh Zsolt, Varga Tamás, Varga Zsolt, Varga Dániel, Madaras Norbert, Vindisch Ferenc, Steinmetz Ádám, Hesz Máté, Mátyás Zoltán és Gombos Gábor marad a Vasasban!), rögvest megérthetjük, miért is bíznak a 13 esztendő alatt kilenc bajnoki finálét elbukó, utoljára 1989-ben ünnepelhető angyalföldiek abban, megszakad a sorozat, hogy legyőzik hazánk másik szuperalakulatát, az öt olimpiai bajnokkal felálló Dominót. Mert ha most sem…
"Győzni akarunk, persze hogy győzni akarunk, de nem mindenáron, hiszen a sportszerűség a legfontosabb, ez nem lehet vitás. Büszkék vagyunk arra, hogy az itt megjelentek bennünket választottak, hogy a Vasas sikeréért hajtanak”– ad hangot örömének Farkas Balázs, a névadó cég, az Euroleasing vezetője, aki társaival egyetemben nyilvánvalóan mélyen a zsebébe nyúlt a szupergárda létrehozása érdekében. Az egyéves szerződések anyagi vonzata, mint várható volt, a titok kategóriájába tartoznak, mint Markovits László klubelnök mondja: "Köszönettel tartozunk a Plaketnak, az Euroleasingnak, valamint az összes támogatónknak, hogy segítségük révén ilyen remek játékosok alkothatják a Vasas keretét. A magyar vízilabdázás érdeke, hogy legjobbjaink közül minél többen itthon szerepeljenek, ami nyilván nem kis anyagi áldozatot kíván. De hiszem és tudom, megtérül ez a befektetés.”
Nem lehet kérdéses: itt, a Zsákbamacskában nem zsákbamacskák öltik magukra először a Vasas egyenpólóját – szerencsénkre a csinos hölgy ezt a poént nem lövi le…