Kivégezték a világbajnokot

Az ő posztján kellene megfogni a meccset. Hiszen csak egy angyal (Angel) a sok közül, nem Jézus.
Kicsit sok időt töltünk a kapunk előtt az első negyedben. Valahogy mindig visszakerül hozzájuk a labda. Nem mintha tudnának kezdeni vele valamit. A zóna tökéletesen szűr, simán kivédünk két hátrányt, átellenben pedig Kiss Gergő súvaszt egy kapufás gólt fórból, majd Varga Zsolt csavar egy egészen varázslatosat centerből. Van sanszunk a közte háromra, de kissé siettetjük a befejezéseket – az első negyed ettől függetlenül parádés.
A második is istenien indul. Benedek bevonul centerbe, aztán megvacsoráztatja Gómezt, aki kétszer megeszi Tibor testcselét, miközben balkezesünk a hosszúba simítja a labdát. S folytatódhatna a diadalmenet, elvégre a hispánok egyszerűen képtelenek átverni Szécsit, a kontrákból pedig rendre helyzetbe kerülünk, csakhogy Biros és Varga is rossz megoldást választ. Addig ostromoljuk a 4–0-t, hogy nemsokára 3–1 lesz belőle: Sánchez-Toril közelről bepofozza a spanyolok fórját. Az ember elmereng, hány olyan meccset látott, amikor gond nélkül legázolhattuk volna a hispánokat, ám elég volt néhány buta hiba, és magunkra húztuk őket, akik… Akik most a 3–2-ért úsznak a kapunk felé. Tizenkét és fél percen át nem lőttek gólt, közük sem volt a meccshez, és… Nincs és. Ami van: gond nélkül kibekkelt támadás, egy pazar kontra, és Madaras Norbi irgalmatlanul nagy gólja a rövid felsőbe. Lehetetlennek tűnt a vállalkozás, aztán tessék. Eltalálta a labdányi lyukat Andreo keze és a lécek között. Egyik, ha nem a legfontosabb találata ebben az idényben az ifjú balkezesnek. Merthogy ezzel 4–1 a félidő, ami nem rossz.

Kisvártatva 5–1. Molnár vállalja el a szélről, nem túl jó szög, persze, ha olyan remek a pattintás, mint a tempóelőnybe került centerünké, akkor akár az angyalok kara is állhatna a spanyol kapuban. Nálunk Szécsi nem áll, röpköd. Minden elakad benne. Andreo ugyanakkor egyre kevesebbet tud hozzátenni az ügyhöz. Benedek előnyből elengedett labdája is elsüvít a feje fölött, már 6–1. Ballart ugyan ejt egy gólt, ám hiába "vamoszolnak” a spanyolok a kispadon, egy újabb fórból Kásás egészen zseniális mozdulattal rakja be a labdát a szélről, innen már aligha lesz nékik visszaút. Péreznek ez már sok, aki szembejön a fekete kolosszussal, képen törli, a negyed közepén Szécsinek mázolt be egyet, most pedig a visszaúszó Fodort rúgja meg – pech, az olasz bíró kiszúrja, Fodor fordul, majd elszórakozik egy kicsit nagy magányában szegény Andreóval (8–2).
Istenem, hányszor vágytunk ilyesmire – egy hátradőlős utolsó hét perc egy spanyolok elleni tétmeccsen. Ráadásul még gyönyörködhetünk is, hiszen az urak egy pillanatra sem veszik le a lábukat a gázpedálról, hátul ugyanolyan őrült fegyelemmel védekeznek, Szécsi egészen fenomenális (80 százalékos védési indexet produkál, ami egészen lenyűgöző), így az egyre inkább megtört vetélytársaknak esélyük sincs. Elöl Kiss Gergő úgy dönt, itt már nem kell figurákat játszani, felveszi és beveri a labdát a rövidbe egy fórnál, Andreo arca merő fájdalom – de hisz ő csak egy angyal, nem Jesús…
Vári még tesz rá egy lapáttal, kőkeményen bepattintja a labdát egy kontra végén (10–2)… Nyolccal megütni a világbajnokot egy Eb-negyeddöntőben…

Akkortájt vertük őket ennyivel, mielőtt még Markovits Kálmán megérkezett volna némi felzárkóztatásra a hetvenes évek közepén. Vagy még akkor sem. Persze ez még csak az idény eleje. Meg a torna közepe. A srácok az öltözőből kifelé jövet mosolyognak, de látszik rajtuk: lehetnének, még sincsenek elszállva a diadaltól. Voltaképpen annyi történt, hogy szereztek maguknak egy nyugodt estét s éjszakát.
Aludjanak csak.
Mi álmodunk.

Mestermérleg
Kemény Dénes: – Ha elhisszük, hogy ekkora a reális különbség a két csapat között, az egyenes út a mélybe.
Joan Jané: – A magyarok a játék minden egyes elemében felülmúltak bennünket.