Kemény harcok, fehér arcok

De tényleg. Kászálódik ki a vízből Kásás Tamás, a napbarnított orca helyén már-már vakító világosság. Jó-jó, az értelem is tükröződik, persze – ám ez azért több.

Benedek megszabadult a szakállától

Ez az idétlen ausztrál kenőcs. Állítólag használ. Bemázolják vele a képüket, úgy edzenek délelőtt, így nem ég le az orruk hegye, meg a környéke. És egyre szaporodnak a sápadt arcúak. Biros Péter kezdte, később Kásás szintén felhordott egy réteget, sőt, csütörtökön már Benedek Tibor is bemázolódott (színész édesapja sokat mesélhetne a Brechtről, Majorról, fehér sminkekről…), miután csapatkapitányunk valamiféle jelentős, igaz, lapzártáig tisztázatlan esemény miatt, Isten tudja, hány hét után megszabadult a szakállától.
Istenien festettek, na.
Esetleg felrakhatnák meccsre is. Szerintem meg lehetne vele zavarni az ellenfelet. Mint az indiánok: felfestik a harci színeket. Bár ez egy kicsit túl lett csipkézve, elvégre előbb még a sápadt arcúaknál tartottunk, az meg ugye az ellentábor.
Hagyjuk is, ideje vízilabdázni!
A mieinknek is, élesben. Az első másfél hét négy meccse után szinte szokatlannak hathatott, hogy négy teljes napon át normálisan, nyugalomban edzhetett csapatunk Kalifornia kék ege alatt. Kemény Dénes ki is használta a nyugalmi periódust, segítőivel, Kásás Zoltánnal és Mátéfalvy Csabával nagy műgonddal tervezte meg a tornatermi gyakorlatok mennyiségét és minőségét, az úszóadagokat, a lábtempó-erősítést, az egyéni képzést és a taktikai gyakorlást. A játékosok pedig végig partnerek voltak: az olimpia évében minden eddiginél fegyelmezettebben hajtják végre az utasításokat. Soha, egyetlen alkalommal sem kell várni senkire, az edzésekre mindig percre pontosan indul a kompánia, az étkezéseknél pólósaink egyszerre ülnek asztalhoz s állnak fel tőle, magyarán vérbeli profikként viselkednek (ami elvben alapelvárás, de a múltban többször is megesett, hogy süteménytálakkal kellett vezekelni, mert valaki néhány perccel lemaradt a közös találka időpontjáról).
Ez természetesen nem garancia semmire, alapnak viszont tökéletes. A falanxnak persze adódnak lazább pillanatai is: csütörtökön este például néhány pólórajongó helybéli magyar család meghívásának tettek eleget, s így a szállodai koszt helyett az otthon ízeit idéző kolbászos bablevessel lakhattak jól, hogy aztán a nappaliban felállított csocsóasztalnál kibontakozó őrült csata felhőtlenné varázsolja az est hangulatát. ---- Pénteken pedig következhettek az éles mérkőzések: igaz, fiaink egyelőre a lelátóról figyelhették a vetélytársakat, ez volt a jutalmuk a nagy csatákban kivívott csoportelsőségért. Mi tagadás, jobb volt ezeket a partikat páholyból nézni (egy frászt volt páholy: fapadok az állványtribünön). Ahhoz képest például, hogy Joan Jané jó szokásához híven úgy állította össze a spanyol gárdát, hogy vereség esetén is lehessen fogódzkodót találni, győzelemnél pedig óriási önbizalmat meríthettek volna a játékosai – nem a mostanság felépült Rollán állandó helyettesét, Andreót rakta a kapuba, hanem a húszéves "gyakornok-jelölt-helyettest", Aguilart – kevésen múlott, hogy az ibériaiak nem okoztak meglepetést. Bár a valamennyi ászukat felvonultató szerb-montenegróiak Sapics két akciógóljával gyorsan elmentek 2–0-ra, ettől kezdve csak küszködtek. A remekül védekező déliek szép fokozatosan jöttek fel, és ha 3–2-nél belövik az emberelőnyüket, már-már kétségbeejtő helyzetbe sodorhatták volna a fonalat tökéletesen elvesztő Európa-bajnokokat (utóbbiak fórkihasználási mutatója 2/10 volt…). Az utolsó felvonás így is 4–4-ről indult, s noha az erőkülönbség kezdett kijönni, azért dühönghettek egy sort, amiért két emberelőny után nekik elfelejtettek adni egyet (lehetett volna), viszont átellenben befújtak egy harmadikat is. Végül a középső két negyedben a labdákat a világ négy égtája felé küldözgető Sapics csak betörölt még kettőt, így 7–5-tel a szerbek nyomakodtak tovább.
A második partira futottak be játékosaink, elvégre szombati ellenfelüket nézték meg az amerikai–görög összecsapáson. Nos, a görögök kerekedtek felül a nézők, a szervezők, valamint a helyi főnökök nagy bánatára. Amerikában nem könnyű eladni a pólót, négymillió dollárt (több mint 800 millió forintot) kell letenni a nagyobb tévéknek azért, hogy egy órát élőben adjanak a válogatott meccséről. És nem mindegy, hogy azon az ötödik helyért keccsölnek a fiúk, vagy a döntő a tét.
Nem mintha megérdemelték volna a finálét a hazaiak. A kinézetre egy megállapodott, sikeres kábítószer-elvonón átesett dzsesszénekest idéző kanadai bíró, Legare épphogy mentőövet nem dobott nekik az első félidőben. Két negyed alatt 9:4 volt a kiállítási arány a sokkal durvábban játszó amerikaiak javára – az eredményjelzőn viszont 5–5 állt, a magukat remekül tartó görögöknek hála. Akik ezután a rendes játékidő során eldönthették volna a meccs sorsát, elvégre a nagyszünet után megszűnt az ellenszél, ám néhány buta hibájuk miatt végül a büntetőkre maradt a döntés. Vérnyomáspumpáló izgalmakat hoztak az ötméteresek – tuti, hogy élvezték a tévénézők –, mindazonáltal a katarzist a görögök élhették át, elvégre Deligiannisz védését követően Hrisztosz Afrudakisz a hetedik sorozatban pontot tett a dráma végére.

Hajnali munka a ministúdióban

Ez két dolgot jelent.
1. Megismétlődik a tavalyi barcelonai vb két elődöntője.
2. Kapusedzőnk, Mátéfalvy Csaba nem aludt péntekről szombatra virradóra, az amerikaiakról ugyanis kész anyaga volt, a görögök mostani meccsét viszont frissiben kellett feldolgoznia, összevágnia a hotelszoba ministúdiójában.
Szegénykém, reggelre olyan fehér volt, mint Kásásék.
Csak krém nélkül. ---- Kemény Dénes (képünkön) a negyeddöntő után közölte: "Kapitányként egyébként sem mondhatnék mást, mint hogy teljesen mindegy, melyik csapattal mérkőzünk meg. Ezen a szinten már tényleg nincs különbség. Azaz nem örülök jobban a görögöknek, mint amilyen hangulatban az amerikaiakat fogadtam volna – jó, ez a mondat, meglehet, másképp hangzana, ha Athénban volnánk, az olimpián. Az első nap meccsei ugyanakkor sokadszor is aláhúzták azt, amit régóta mondok: ez az olimpia sokesélyes. Nem kívánom a szurkolóinkat befolyásolni, szívük joga úgy tekinteni bennünket mint az egyetlen, a legfőbb esélyest, ám aki szakmai szemmel nézi ezeket a találkozókat, az tudja: hihetetlenül kiegyensúlyozott a mezőny." ---- Pénteki eredmények: Szerbia-Montenegró–Spanyolország 7–5 (2–1, 1–2, 1–1, 3–1), Egyesült Államok–Görögország 8–8 (3–3, 2–2, 2–2, 1–1), ötméteresekkel: 4–5. Az elődöntőben: MAGYARORSZÁG–Görögország, Olaszország– Szerbia-Montenegró. Az 5. helyért: Egyesült Államok–Spanyolország
(Valamennyi találkozót magyar idő szerint vasárnap hajnalban, azaz lapzártánk után játszották.)