Női junior vb: bravúr lenne az elődöntő a magyaroktól

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.01.23. 23:47
Címkék
Az esetleges szerényebb szereplést biztosan nem foghatják majd az átállás nehézségeire a magyar junior pólós hölgyek, akik már január 15-én Ausztrália felé vették az irányt Ferihegyről.
Messzi mindennapjaikat csak a bozóttűz zavarhatta volna meg, de Subasitz Mihály csapatvezetőtől megtudtuk, hogy a vb helyszínétől mintegy 30 kilométerre kapott lángra a száraz növényzet, így legfeljebb időnként volt érzékelhető a füst szaga. Persze az ausztrálok nagy szakértők a témában, teszik a dolgukat a tűzoltók és a politikusok egyaránt.A magyar együttes pedig hétfőn lát neki a munkának, mégpedig a nyitó nap második fellépőjeként a címvédő amerikaiakkal párban. Az A-csoport másik két tagja az orosz és a kínai válogatott."Két napot vett igénybe az utazás fáradalmainak kipihenése, aztán már összeállt a kép. Kialakítottuk azt a védekezési formát, amely eredményre vezethet, és meg is tudják valósítani a lányok. Játszottunk edzőmeccset a görögökkel, a németekkel, a spanyolokkal, a japánokkal és a kínaiakkal, ugyanez időpont-egyeztetési gondok miatt nem jött létre az oroszokkal, az amerikaiakkal és az ausztrálokkal. Ami egyik csoportellenfelünket, Kínát illeti, van egy bivaly centere, meg két jó lövője, de még lyukas a csapata" - számolt be a rajt előtt történtekről Györe Lajos szövetségi kapitány. A magyaroktól bravúr lenne a négy közé jutás, főként ha figyelembe vesszük: a nyáron csak ötödik lett az együttes a bari Eb-n. A versenyrendszer szerint a négy csoportgyőztes egyből a nyolc közé jut, míg a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak a még kiadó négy helyért. Ezután újabb két kvartettet alakítanak ki, az első két helyen végzők jutnak az elődöntőbe, a többiek az 5-8. helyért játszanak.6. női junior világbajnokság, Perth
A-csoport: Egyesült Államok, Kína, Magyarország, Oroszország
B-csoport: Ausztrália, Brazília, Olaszország, Spanyolország
C-csoport: Hollandia, Japán, Németország, Új-Zéland
D-csoport: Görögország, Kanada, Puerto Rico

A magyarok csoportmérkőzései
Hétfő: Egyesült Államok. Kedd: Oroszország. Szerda: Kína

A magyar csapat:
Kapusok: Jankovics Eszter (Dunaújvárosi Főiskola-Elco), Papp Tímea (Domino-BHSE-Polo)
Mezőnyjátékosok: Bodor Barbara, Kisteleki Orsolya, Ráski Lilla, Takács Orsolya (mindanynyian BVSC), Brávik Fruzsina, Poszkoli Rita, Szűcs Gabriella (mindhárman Dunaújvárosi Főiskola-Elco), Kiss Alexandra, Tomaskovics Eszter, Tóth Ildikó (mindhárman Domino-BHSE-Polo), Huszka Zsuzsanna (Szentesi VK)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik