Férfi vízilabda BL: fölényes hazai győzelem Szolnokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.12. 20:10
A Szolnok a papírformának megfelelően fölényesen győzte le a pont nélküli Galatasarayt, ezzel továbbra is tapad az élen álló Pro Reccóra és a Jug Dubrovnikra a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hetedik fordulóját követően.

A hatos csoportból az első három helyezett jut tovább a sorozat hatos döntőjébe, amelyet Budapesten rendeznek meg júniusban.

Villámrajtot vett a magyar bajnok, amely első két támadását góllal fejezte be, ezt követően azonban két emberelőnyt is kihasználatlanul hagyott. A vendégek távoli góllal szépítettek, de nem sokkal a szünet előtt Varga Dániel és Kis Gábor révén újabb két gyors szolnoki gól született.

A második felvonást Milan Alekszics megúszás után szerzett találata vezette fel, majd egy távoli vendégtalálat után újra a szerb klasszis volt eredményes. Két perccel a nagyszünet előtt Varga Dénes lőtt felső léces gólt közelről.

A pihenőt követően újabb távoli török bombát csodálhatott meg a szolnoki csarnok közönsége, amely a folytatásban már saját csapatának tapsolhatott, hiszen sorozatban három hazai gól következett. A védekezéssel nem sokat törődtek a csapatok, ennek megfelelően mindkét oldalon számos nagy helyzet alakult ki, és a gólok is szép számban estek.

A záró negyedre kissé lelassult az iram, egyik csapat sem erőltette meg magát, a találkozó legszebb gólját ugyanakkor egy perccel a vége előtt a vendégek részéről Szlobodan Mikics szerezte csavarásból.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 7. FORDULÓ
Szolnoki Dózsa-Közgép–Galatasaray (török) 16–7
(4–1, 3–1, 6–3, 3–2)
A magyar csapat gólszerzői: Varga Dénes 5, Alekszics 3, Varga Dániel 2, Madaras, Kis G., Mezei, Gosics, Younger, Fülöp 1-1

Legfrissebb hírek

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

Schmölcz Norman: Nem volt kérdés, itthon tartjuk a három pontot

Vízilabda
2025.02.03. 08:47

Hattal verte meg a Szolnok az Egert a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.01.22. 20:39

Nagyot játszott a BVSC, de az FTC sorozatban hetedszer is megnyerte a férfi vízi Magyar Kupát

Vízilabda
2024.12.15. 21:16

A címvédő FTC döntős a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2024.12.14. 19:52

Vízilabda ob I: fontos meccset nyert meg a Vasas Szolnokon

Vízilabda
2024.11.30. 17:38

Férfi vízi ob I: huszáros hajrá után ötméteresekkel nyert a Vasas

Vízilabda
2024.11.27. 22:03

Férfi vízilabda ob I: a Szolnok és a Kaposvár is nyert

Vízilabda
2024.11.23. 13:20
Ezek is érdekelhetik