Női vízi: Életem legjobb élménye volt a tavalyi vb – Steffens

– Hogy kerül a kétszeres olimpiai és világbajnok amerikai vízilabdázó Magyarországra?
– Talán 2014-ben jártam itt először világkupán, akkor volt időnk körbenézni. Nagyon megfogott a hangulat, csak úgy sugárzik a gazdag történelem az épületekről. Megnéztünk egy meccset magyar szurkolókkal, és imádtam, ahogyan áradt belőlük az energia – felelte a 24 éves Maggie Steffens, aki év elején érkezett hazánkba, s azóta már bemutatkozott az UVSE-ben. – Aztán tavaly nyáron elképesztő volt annyi ember előtt játszani a világbajnokságon. Életem legjobb élménye volt, nagyon tetszik, milyen kultúra övezi itt a vízilabdázást.

– A tengerentúlon nincs így? Végtére is a női vízilabda sikerszakág.
– A fiatalok körében roppant népszerű a sportág, de a felnőttek, a nézők között már kevésbé, s nagyon új volt nekem, hogy itt ezrek szurkoltak a válogatottnak, meg az utcán sétálva látod, ahogyan meccset néznek az emberek, míg nálunk legfeljebb néhány százan szoktak szurkolni, és csak az olimpia alatt közvetítik a mérkőzéseket. Az ide igazolásomban meghatározó tény volt, de tényleg rengeteget számított, hogy nagyon tetszik Budapest, hiszen imádom a történelmet. És sokat jelent, hogy a magyarok az amerikaiakhoz hasonlóan gyors, kemény vízilabdát játszanak, rengeteget tanulhatok a társaktól.

– Nem öntől tanulnak a csapattársak?
– Bár sok tapasztalatom van, még egyáltalán nem vagyok kész játékos. Azért jöttem ide, mert szeretem kihívások elé állítani magamat, márpedig itt van bőven, hiszen sosem játszottam külföldön, életemben először szerepelek profi csapatban, nem ismerem a nyelvet. Magyarországon fejlődhetek, jobb játékos lehetek, s persze én is átadhatok valamit a társaknak az amerikai pólóból, a mentalitásomból, a szenvedélyemből és az energiámból.

– A instagramja tanúsítja, volt ideje már körbenézni a városban. Vivian Sevenich volt a kalauz?
– Együtt reggeliztünk, és ha már sétáltunk, csomó fotót készítettem, mert egyébként nem sok időm volt még városnézésre. Vivian nagyon kedves volt, akárcsak a többi csapattársam, akik például főztek nekem gulyást. Mindez nagyon sokat számít, hiszen az otthonomtól távolra kerültem. Ellenfelekként a többséggel régóta ismerjük egymást, de egészen más egyazon csapatban játszani velük.

– Mi a legnagyobb kihívás?
– A nyelv. Tanultam spanyolul, de sosem barátkoztam még a magyarhoz hasonló nyelvvel, így most óriási feladat a nyelvi korlátokon keresztül kapcsolatokat teremteni. Sokat segít egyébként, hogy a csapattársaim közül többen remekül beszélnek angolul. Egy-egy szót már tudok magyarul, a vízilabdás kifejezéseket, meg a hellót, sziát és társait.

– Az aranyérem szót ismeri már? Érdemes megtanulnia, itthon csak azt szeretik a sportban.
– Nincs ebben semmi új, az amerikai válogatottban mindig jelentős nyomás alatt pólózunk, de ez nem is baj. Éppen az volt az egyik ok, amiért az UVSE-hez igazoltam, mert a legjobbak akarnak lenni, és sokszor bizonyították már, hogy azok is. Ha nincs nyomás, nem akkora az öröm sem.

– Meddig tervez itt lenni?
– Az alapképzést már befejeztem a Stanfordon, de online még most is van egy órám, hogy aktív maradjak, globális marketinget tanulok. Az ősszel vissza kell térnem az egyetemre, úgyhogy ennél távolabb nem is tervezek előre. Szeretném minél jobban megélni a pillanatot, ezért most is a következő edzés jár a fejemben, nem az, hogy mit csinálok akárcsak egy év múlva.

– És azt már gyerekként is tudta, hogy vízilabdázó lesz?
– A négy testvér közül én vagyok a legfiatalabb, a nővérem, Jessica olimpiai ezüstérmet nyert Pekingben, szóval jelentős elvárások voltak. Édesapám a Puerto Ricó-i válogatottban szerepelt, a vízilabda amolyan családi sportág volt nálunk, ráadásul imádok strandröplabdázni is. Kezdetben viszont focista akartam lenni, a következő Mia Hamm, de a szívem a vízilabda felé húzott, s bár akkor nehéz volt dönteni, azóta egy percre sem bántam meg, hogy a medencét választottam. Mindent a pólótól kaptam.

– Mi mindent?
– A legjobb barátaimat, azt, hogy a világ legjobb egyetemeinek az egyikére járhatok. A Stanfordon sokat foglalkozunk azzal, hogy miként lehetne jobbá tenni a világot, s nem csak szavakkal, tényleges cselekedetekkel is, legutóbb például pénzt gyűjtöttem a hurrikán Puerto Ricó-i áldozatainak. A sportágnak köszönhetően beutazhattam a világot, s megélhettem az álmomat, hogy olimpiai bajnok legyek. Nagy ajándék a póló, s igyekszem is minél többet visszafizetni belőle. Puerto Ricó-ban, az Egyesült Államokban és itt is.

NÉVJEGY
Maggie STEFFENS
Született: 1993. június 4., San Ramon (Amerikai Egyesült Államok, Kalifornia)
Magasság/testsúly: 173 cm/72 kg
Legjobb eredmények: 2x olimpiai bajnok (2012, 2016), 2x világbajnok (2015, 2017), 2x pánamerikai bajnok (2011, 2015), 2x világkupagyőztes (2010, 2014), 7x világliga-győztes (2010, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016, 2017), amerikai egyetemi bajnok (2014, 2015, 2017)