Férfi vízi vl: még nem dőlt el az elsőség az A-csoportban

Vágólapra másolva!
2018.03.21. 14:06
A montenegrói férfi vízilabda-válogatott 11–8-ra legyőzte Szerbiát a világliga európai selejtezősorozatának legutóbbi játéknapján, így az automatikus továbbjutást jelentő csoportelsőség nem dőlt el az A jelű hármasban.

A nemzetközi szövetség szerdai tájékoztatása szerint a montenegróiak két negyed után 7–4-re vezettek – a szerbek decemberben házigazdaként pont ennyire nyertek –, és a háromgólos különbség az összecsapás végén is megmaradt. A csoportból a Románia–Montenegró találkozó maradt hátra, a kilencpontos szerbek gólkülönbsége plusz 16, a hatpontos riválisé plusz 11.

A B csoportban a záró mérkőzés eredményétől függetlenül csoportelső horvátok már biztos résztvevői a világliga szuperdöntőjének, míg a C csoportban kilencpontos magyarok – akik kedden Debrecenben 13–1-re győzték le Hollandiát – április 10-én Pamplonában, a spanyolok vendégeként zárják a selejtezőt.

Január közepén Märcz Tamás együttese házigazdaként 9–8-ra nyert a spanyolok ellen, akiknek hat pontjuk van. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény számít.

A férfi világliga júniusi, nyolccsapatos szuperdöntőjében Európát négy csapat képviseli: a csoportelsők és az esetleges rendező, vagy a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik.

Legfrissebb hírek

A montenegrói pólóválogatott élén tér vissza a szerb sikerkapitány

Vízilabda
2024.11.27. 08:46

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Montenegró kiesett a B-ligából; Törökország tizenegyesből sem tudott betalálni Wales ellen

Minden más foci
2024.11.16. 22:38

A szerb pólókapitány aranyérmes csapatát méltatta

Párizs 2024
2024.08.11. 17:03

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11
Ezek is érdekelhetik