Vízilabda: Nem könnyű a kvótaszerzés – Vári Attila

– Elnökként mennyire érzi már otthonosan magát a szövetségben?
– Az édesanyám a Margitszigetre hozott el először, itt tanultam meg úszni, így ha nem is a szövetségben, de gyerekkorom óta itt vagyok, és otthon vagyok – válaszolta Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, aki szeptember 30-ával váltotta elődjét, a tisztségről lemondó Kemény Dénest. – Rengeteg a feladat, az esemény, összességében azonban nagyon nagy megtiszteltetés elnöknek lenni.

– Mennyire sikerült megoldania az első három hónapra tervezett feladatokat?
– A legfontosabb az volt, hogy zökkenőmentesen rendezzük meg az eseményeket. Nem volt fennakadás, pedig hetente nagyjából kétszáz mérkőzést bonyolít le a szövetség, és ebbe nem tartoznak bele a nemzetközi sorozatok. A háttérben közben zajlanak az egyeztetések, hiszen jövőre hazánk rendezi meg a női világliga nyolccsapatos szuperdöntőjét, amelynek győztese kvótát kap a tokiói olimpiára, míg 2020-ban olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságnak leszünk házigazdái. A sportért felelős államtitkársággal, Szabó Tünde államtitkár asszonnyal, továbbá Fürjes Balázs államtitkárral összhangban dolgozunk csendben, hogy később a verseny, a játék legyen látványos. Szeretnénk a lehető legjobban megrendezni ezeket az eseményeket, hiszen így a nemzetközi sportdiplomáciában is erősödhetünk, míg idehaza a közönséggel nemcsak a vízilabdát és a sportot, az eseményeket is jobban megszerettethetjük.

– Más világverseny megrendezésére is pályáznak?
– Közhely, de az a filozófiánk, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Csak olyan törekvésre bólint rá az elnökség, amelynek megvan a támogatottsága, nem akarjuk elaprózni magunkat.

– Mi volt a legnagyobb kihívása az első három hónapban?
– Szakmailag olyan emberekkel dolgozom együtt, akik a tanáraim voltak, akiket gyerekkorom óta ismerek, ezért nagy teher, hogy hirtelen én vezetem a vízilabdás családot. Belső feszültséggel küzdök, mert megtiszteltek azzal, hogy engem választottak, és én a legjobbat akarom adni. A póló persze csapatsportág, remek kollégák segítenek, és a klubok nemzetközi sikeressége is fontos. A Dunaújváros a nők, a Ferencváros pedig a férfiak között nyerte meg az európai Szuperkupát, azaz mondhatjuk, miénk a világ legerősebb bajnoksága. A világkupagyőztes, világliga-ezüstérmes férfiválogatott megérdemelte a FINA-tól kapott Év csapata díjat, ahogyan Märcz Tamás szövetségi kapitány is a legjobb edzőnek járó elismerést. Nagy büszkeség ez, szép 2018-as évet zártunk.

– A kapitány szimpatikusan úgy fogalmazott, tudják, messze nem a világ legjobb csapata a magyar, sőt még azt sem tehetik hozzá, hogy az idei legjobb, utalva nyilván az Európa-bajnokság nyolcadik helyére. Mint az aranygeneráció egyik tagját is kérdezem: milyen változásokra van szükség a férfi- és a női szakágban is?
– Nem szeretném összekeverni az elnöki posztot a szövetségi kapitányéval. Az – ahogy ön fogalmazott – aranygeneráció tagjaként nyilván szabadabban megfogalmazhatnám a véleményem, ám a szövetség elnökeként az a feladatom, hogy a válogatottak kapitányai és a csapatok számára a lehető legnagyobb támogatást megadjuk annak érdekében, hogy elérjék a kitűzött célt, nem pedig az, hogy szakmailag irányítsam a csapatokat. Nem szólok bele a női és férfiválogatott felkészítésébe, ez a szövetségi kapitányok feladata, akik teljesen mértékben élvezik az elnökség bizalmát. A cél természetesen az, hogy mindkét válogatott kvótát szerezzen a 2020-as tokiói olimpiára. Ez egyáltalán nem könnyű feladat. Nagyon felgyorsult a játék, fejlődtek a riválisok, Európában játszanak a legerősebb válogatottak. Amikor még mi játszottunk, egy-egy világverseny előtt volt nyugodt másfél hónap a felkészülésre, manapság másfél hetet is nehezen találni. Nem könnyű egyszerre erősíteni, a játékot csiszolni, de azért vagyunk pólósok, hogy mindig jól játsszunk.

– Mit jelent a lehető legnagyobb támogatás?
– Nem csak a mi gondolataink érvényesülnek majd, hiszen a nemzetközi szövetség jelentős szabályváltoztatásokról döntött. Rengeteg technikai feladatunk lesz, azon vagyunk, hogy készen álljunk rájuk. Ami a hosszú távú terveket illeti, dolgozunk az utánpótlásképzés megreformálásán. Eddig sem működött rosszul, csak kicsit modernizálni akarjuk. A Testnevelési Egyetemmel együttműködési megállapodást kötöttünk, ez fontos a képzés miatt, illetve szeretnénk vízilabda-akadémiát létrehozni. A szakmai változtatás a szövetségi kapitányok feladata. 2017-ben a világ egyik legjelentősebb sporteseményét, a vizes világbajnokságot rendeztük meg, akkor a hazai világbajnoki szereplés miatt nem lehetett az eredmény rovására menő változtatásokat végrehajtani. Ezeknek az idén jött el az idejük, a kapitányok pedig sok játékost kipróbálnak, nem véletlenek az eredményességi hullámok sem. Mindig hangsúlyozom: nagyon nehéz, ha egy négyéves olimpiai ciklusból másfelet kiveszünk.

– Az elképzelhetetlen, hogy a két csapat vagy valamelyik lemaradjon az olimpiáról?
– Abszolút nem vetődik fel ez a gondolat, mindkét csapatnak ott kell lennie Tokióban. Ez a teher nyomaszt minket, nyomasztja a szövetségi kapitányokat és a válogatottak tagjait is, de inkább nyomasszon, mert ez azt jelenti, hogy ránk, a vízilabdára mindig számítanak. Mindenben támogatjuk a női és a férfiválogatott szövetségi kapitányát, hogy a lehető legjobb eredményt hozzák ki a csapatokból.

– Szinte mindenütt ott van, a női válogatott mérkőzésén, sőt még az edzésén is. Jelenléte azt jelzi, hogy hangsúlyosabbá akarják tenni a szakágat?
– Jól hangzik, de azért mindenütt sajnos nem tudok ott lenni, az viszont tény, szeretnénk erősíteni a női szakágat. Szép eredményei vannak a női válogatottnak, és a női vonalon van lehetőség olyan sportági fejlődésre, amelyet kosárlabdában, teniszben vagy kézilabdában láttunk.

– Továbbra is a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – hogy győzi a feladatokat?
– A szövetségben az átadás-átvétel folyamata nehezebb volt, ráadásul az év végén a taós feladatok mindenkit lefoglaltak. Ugyanakkor elődömtől, Kemény Dénestől minden segítséget megkaptunk, ő a FINA edzőbizottságának elnökeként is sokat dolgozik a sportágért. Most kicsit még rohanós az élet Pécs és Budapest között, de az átadás-átvétel lezárása után biztosan könnyebb lesz. A rövid távú célom annyi, hogy összehangoljam e tevékenységeket, hiszen ugyan a vízilabda volt hamarabb, de több mint tíz éve dolgozom – hazai és nemzetközi sportszakmai és sportdiplomáciai eredményeket, sikereket elérve – Pécsért, és egyre inkább kötődöm a városhoz. Úgyhogy mára már félig pécsi szív dobog bennem, félig pedig vízilabdás. A két fél szerencsére tökéletesen kiegészíti egymást, sőt a két megbízatással járó tapasztalatokat egymás javára is tudom fordítani.

– Érezhetően mindig nagyon megfontolt, kétszer átgondolja, mit válaszol. Elnökként mennyi maradt meg abból a Vári Attilából, aki a sydneyi olimpián még villanyradiátort sétáltatott?
– Óh, régen sok volt a feszültség, a sportoló pedig mindig valami hülyeséggel üti el az időt. Talán az különbözteti meg a versenyzőt a többi embertől, hogy a nehéz pillanatokban is igyekszik meglátni a pozitívumokat. Az aktív sporton túl nincs olyan, amire azt lehet mondani, hogy lehetetlen. Nemhogy az aranyérmek megszerzéséhez, de az olimpiára kijutáshoz is akkora munkát kellett elvégezni, hogy az megtanított rá, nincs megoldhatatlan feladat a hétköznapokban.