Négy trófea, egy eljegyzés – Vámos Márton 2019-es mérlege

– Mi jut eszébe a mögöttünk hagyott esztendőről?
– Ha időrendben haladunk, elsőként az, hogy az év elején akadtak nehézségeim, nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani, amilyet elvártam magamtól. Éreztem, hogy valami nincs rendben, ezt követően tudatosan építettem fel magam, és szerencsére még időben kaptam el a fonalat, a bajnoki fináléban és a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében sikerült fontos gólokat lőnöm. Aztán nyáron következett a világbajnokság, és tudom, hogy magyar pólóstól furcsa ilyesmit hallani, de a negyedik hely ellenére pozitív érzésekkel gondolok vissza a tornára. A felkészülés első napjától kezdve az utolsó meccsünkig remek volt a csapategység, erős kohézió alakult ki köztünk, és ha Varga Dénes ujja nem törik el a csoportmeccsek alatt, talán az aranyérmet is megszereztük volna. Így viszont a saját butaságaink miatt az olaszok legyőztek minket az elődöntőben.

– Mi volt a gond 2019 elején?
– Minden sportoló pályafutásában akadnak hullámvölgyek, nálam akkor jött el az egyik ilyen időszak. Célt tévesztettek a lövéseim, védekezésben is többet hibáztam, fejben kissé szétestem. Elsősorban a gondolataimat kellett rendbe tenni, szerencsére sikerült.

– A parton kívül történt valami, ami kihatott a teljesítményére?
– Nem, inkább saját magamra pakoltam nagy terhet, önmagam felé éreztem bizonyítási kényszert. A két esztendővel ezelőtti, hazai rendezésű világbajnokságon csúcsformában pólóztam, és meg akartam mutatni, hogy azt a teljesítményt bármikor kihozom magamból. Csakhogy nem ment. Próbálkoztam, erőlködtem, de amikor kivédik a lövésedet, vagy már a blokkban elhal a kísérleted, óhatatlanul megcsappan az önbizalmad, és negatív spirálba kerülsz. Egyre görcsösebben akartam bizonyítani, ami újabb és újabb csalódást generált.

– Minek köszönhetően került ismét egyenesbe?
– Az edzőm, Varga Zsolt tanácsára felkerestem egy sportpszichológust. Jót beszélgettünk, hasznos tanácsokat adott azzal kapcsolatban, min kellene változtatnom. Utána kezdtem jól játszani.

– Mit tanácsolt a szakember?
– Ez a mi titkunk marad. Mindössze annyit árulhatok el, hogy elsősorban arra világított rá, mit kellene máshogy látnom a csapaton belül.

– Akkor ennek is szerepe volt abban, hogy a világbajnokság negyeddöntőjében az utolsó másodpercben szerzett góllal az elődöntőbe lőtte Magyarországot. Az ilyen kiélezett pillanatokban már a támadás elején eltervezi, hogy beleáll a lövésbe, vagy csak az adott másodpercben érzi úgy, hogy kapura küldi a labdát?
– Az említett gólnál tudtam, hogy nekem kell vállalkoznom, mert azt beszéltük meg, hogy megpróbálok egy szabaddobást kiharcolni hat méteren kívülről, és ha összejön, lövök. Egyébként viszont nem jellemző, hogy már az akció elején az jár a fejemben, hogy nekem kell tüzelni. A jó játékost az különbözteti meg a többitől, hogy felismeri azt a helyzetet, amikor lőnie kell – nem pedig bemagyarázza magának, hogy na, most jött el a pillanat. Ráadásul, ha a kapus látja rajtad, hogy nagyon készülsz, nagyobb százalékkal védi ki a lövésedet. A vízben viszont éppen az a lényeg, hogy átverjük az ellenfelet.

– A 2019-ben begyűjtött négy aranyérme mögött számos kemény meccs és sűrű versenynaptár áll. Hogyan bírja az állandó utazást, a hosszú buszozást, a kimerítő repülőutakat?
– Nehezen. A klubnál sokszor igyekeznek úgy foglalni repülőjegyet, hogy a magasabb játékosok a vészkijáratnál üljenek, ahol nagyobb hely jut a lábainknak, ám a légitársaságok Európán belül közlekedő járatainál többnyire nem az ülés előtti nagy hely az elsődleges szempont. Emiatt a repülés nekem általában egyet jelent a szenvedéssel, szükséges rossz, ami plusz energiát vesz el a meccs előtt és után. Ám ezzel nem lehet mit kezdeni, a legmagasabb szinten az utazás és a sok idegenbeli meccs hozzátartozik az élethez. A buszozást egy fokkal jobban kedvelem, mert ott legalább fel lehet állni és kicsit kinyújtózni.

– Gondolom, az utazás okozta fáradtságot csak tetézte, amikor a Bajnokok Ligája nyolcas döntője előtt elkeveredtek a csomagjaik.
– Az valóban nem hiányzott, nem is értem, hogyan történhetett meg, de szerencsére másnapra megérkeztek, úgyhogy nagy baj nem történt. Néhány évvel ezelőtt egyébként volt egy idegenbeli túránk, amit nehéz lenne „felülmúlni”.

– Hallgatom.
– Még Benedek Tibor volt a szövetségi kapitány, és Görögországgal játszottunk. Miután landoltunk Athénban, négy-öt órát buszoztunk az este kilenckor kezdődő meccs helyszínére. Végül négy góllal kikaptunk, a találkozó után megvacsoráztunk, éjfélkor pedig elkezdtük videón elemezni a mérkőzést. Elég alaposan kikockáztuk a fontos jeleneteket, Tibi minden szituációnál elmondta, mit kellett volna másként csinálni, majd hajnali fél háromkor közölte, hogy most mindenki pihenjen egy nagyot, mert ötkor indul vissza a busz Athénba... Sajnos, az idegenbeli összecsapások után manapság is gyakran előfordul, hogy másnap hajnalban indulunk vissza, olyankor nehéz pótolni a kimaradt éjszakát, alig van idő regenerálódni a következő meccsig.

– A nagy darálás közepette mivel tud kikapcsolódni a hétköznapokban?
– Az ünnepek közeledtével a párommal elmentünk a karácsonyi vásárba, máskor keresünk egy ígéretesnek tűnő éttermet, vagy egyszerűen csak elmegyünk moziba. Tudom, nem valami változatos, de ha három naponta játszunk meccset, a szabadidőmben próbálok pihenni, és délután beiktatni némi alvást.

– Ha már a pihenésről beszélünk, mi az, amire semmi pénzt sem sajnálna?
– Az egyik az evés. Szeretek jó minőségű és finom ételeket enni, ha a kedvesemmel kimozdulunk, ennek alapján igyekszem választani. A másik az utazás, de azért észszerű kereteken belül. A lényeg, hogy eljussunk a kinézett országba, de nyilván nem hétcsillagos hotelben szállunk meg.

– Mi alapján választ úti célt a nyaraláshoz?
– A kedvesem választja ki, én csak annyit kérek, hogy kétszer ugyanoda ne menjünk, mert ahhoz túl sok szép hely és izgalmas kultúra van a világon. Próbálok minél többet megismerni a világból, de a döntést a menyasszonyomra bízom, én a logisztikáért felelek, többnyire a repülőjegy és a szállás lefoglalása hárul rám. A mostani nyáron Balin voltunk, és tökéletes választásnak bizonyult, nem hiába számít sokak kedvenc úti céljának. Nagyon kedvesek a helyiek, érdemes kicsit betekinteni az ottani életbe.

– A napozást vagy a városnézést részesíti előnyben?
– Általában két hétre megyünk, éppen azért, hogy az elején elmehessünk a nevezetességekhez, az utolsó három-négy napban viszont csak feküdjünk a tengerparton. Illetve, ami még fontos, igyekszünk olyan helyre menni, ahol búvárkodhatunk, mert azt mindketten imádjuk. Lenyűgöző a tenger élővilága.

– Kipróbálná, hogy ketrecen keresztül nézegeti a cápákat?
– Igen. Zanzibáron jártunk 2018-ban, úsztunk vad delfinek között, az ilyen pillanatokban érzi az ember, hogy mennyire apró, és tehetetlen a természettel szemben. Vízilabdázóként minden nap úszom, a fél életemet a vízben töltöm, mégis, amikor harminc-negyven kilométeres sebességgel közeledett felém a delfin, akkor tudatosult bennem, hogy az ember mennyire aprócskának számít a természet teremtményeihez képest.

– Egy gondolat erejéig még visszatérnék Balira, elvégre a városnézés és a pihenés mellett lánykérés is történt…
– Valóban, bár alaposan elhúztam, és csak az utolsó nap tettem fel a nagy kérdést. Sokáig tanakodtam, mi lenne a legjobb módja, de nem jött az ihlet, úgyhogy amikor az utolsó napon ketten maradtunk a medencénél, letérdeltem elé, és felhúztam az ujjára a gyűrűt.

– A kedvese számított rá?
– Nem, nagyon megleptem vele. Öt és fél éve vagyunk együtt, utána mondta, hogy azt hitte, még legalább ugyanennyit kell várnia a gyűrűre.

– Mikor lesz az esküvő?
– Még nem tűztük ki az időpontot. Egyelőre a versenynaptár miatt nem lehetne beiktatni a lagzit, az olimpia utáni szabadságot pedig inkább utazással töltenénk. Mindketten fiatalok vagyunk, nem akarunk sietni, ha csak három-négy év múlva veszem feleségül, akkor sem késtünk le semmiről.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. december 28-i lapszámában jelent meg.)