Női vízi Eb: A spanyolok ellen a szurkolók egy gólt énekeljenek be a kapuba – Bíró

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 08:49
A Budapesten zajló női vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében a magyar válogatott 16–3-ra legyőzte Franciaországot, így bejutott az elődöntőbe, amelyben a világbajnoki ezüstérmes Spanyolországgal találkozik. A mérkőzés után Bíró Attila szövetségi kapitánnyal és Szilágyi Dorottyával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint a franciák elleni siker jó főpróba volt a spanyolok elleni elődöntőre.

„Eredetileg is a franciákkal szerettünk volna játszani a negyeddöntőben. Mindenképpen egy jó védekezés, attraktív támadójáték volt ma este, úgyhogy abszolút elégedett vagyok. Nyilván nem ez volt a legfontosabb meccsünk, de fontos volt a győzelem. Igazából az elődöntő számít most már, innentől csak a spanyolokkal foglalkozunk.”

Szilágyi Dorottya szerint kicsit döcögős volt az eleje, amit az is bizonyít, hogy mind a három góljukat az első félidőben kapták.

„Nehezen indult a mérkőzés, az első félidőben kaptuk mind a három gólunkat. Elégedettnek kell lennünk, hiszen ma is mindenkinek nagyon jól ment a góllövés, illetve mégiscsak három gólt kaptunk, úgyhogy a védekezéssel sem lehetünk elégedetlenek.”

Videónkban mind a ketten beszélnek a spanyolok elleni elődöntőről, illetve arról is, mennyit jelent számukra a szurkolók támogatása.

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 16–3 (5–2, 3–1, 5–0, 3–0)
Budapest,
Duna Aréna, 2500 néző. Vezette: Dreval (orosz), Nicolosi (olasz)
MAGYARORSZÁG:
Kasó – Gurisatti 1, KESZTHELYI-NAGY 4, GARDA 1, Parkes 1, Máté Zs. 1, VÁLYI V. 3. Csere: Gangl (kapus), ILLÉS A. 1, Leimeter 2, Gyöngyössy, Szilágyi D. 2, Rybanska. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
FRANCIAORSZÁG:
Derenty – Guillet 2, Millot 1, Dhalluin, Mahieu, Deschampt, Daule. Csere: Bachelier, Clerc, Radosavljevic, Bouloukbachi. Szövetségi kapitány: Florian Bruzzo
Gól – emberelőnyből:
13/3, ill. 8/1
Gól – kettős emberelőnyből:
1/1, ill. –
Kipontozódott:
Daule (14. p.), Deschampt (27. p.)

Legfrissebb hírek

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Rutinos visszatérők, hiányzó Keszthelyi – íme a női vízilabda-válogatott kerete

Vízilabda
2025.03.23. 12:10

Női vízilabda BL: idegenben szerzett előnyt az FTC

Vízilabda
2025.03.22. 19:38

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Női vízilabda ob I: ötméteresek után az Eger jutott be utolsóként az elődöntőbe

Vízilabda
2025.03.14. 23:01

Női vízilabda ob I: elődöntős a Dunaújváros

Vízilabda
2025.03.14. 18:36

Női vízilabda ob I: a BVSC 23 gólt dobott a Tatabányának

Vízilabda
2025.03.05. 19:17
Ezek is érdekelhetik