Ahogy mi megéltük: „Mi a fenét ér egy sportoló aláírása? Egy gyereknek rengeteget!”

Szokásos nyári nap volt, valamikor a kétezres évek elején.Kilenc-tíz éves lehettem.Akkoriban jelent meg egyre több számítógép a háztartásokban, és bár néha-néha mi is elütöttük az időt a képernyő előtt, inkább a szabadban lófráltunk a többi, velem egykorú sráccal. A napsütötte tatabányai délutánokat általában a közeli focipályán töltöttük,s legtöbbször sötétedésig maradtunka házunkhoz közeli parkban. Ezen a bizonyos napon viszontédesapám szólt, készüljek, mert hamarosan meccsre megyünk, méghozzá Budapestre.Szokásos nyári nap volt, valamikor a kétezres évek elején.Kilenc-tíz éves lehettem.Akkoriban jelent meg egyre több számítógép a háztartásokban, és bár néha-néha mi is elütöttük az időt a képernyő előtt, inkább a szabadban lófráltunk a többi, velem egykorú sráccal. A napsütötte tatabányai délutánokat általában a közeli focipályán töltöttük,s legtöbbször sötétedésig maradtunka házunkhoz közeli parkban. Ezen a bizonyos napon viszontédesapám szólt, készüljek, mert hamarosan meccsre megyünk, méghozzá Budapestre.

Később aztán kiderült, hogy vízilabda-mérkőzésre igyekeztünk a Margitszigetre, emlékeim szerint a magyar csapat a görögökkel játszott felkészülési meccset. Azokban az években kezdtünk egyre többször sporteseményekre járni, nagyjából ez az az időszak, amikortól megmaradtak az emlékeim egy-egy mérkőzéssel kapcsolatban.

Az egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Kemény Dénes csapata legyőzi a görögöket, és bár a memóriám azóta egy kicsit megkopott, olykor bevillan néhány jelent a találkozóról. A meccs legjobbjának Kiss Gergelyt választották, aki nem sokkal a végső sípszó után magára vett egy köntöst és tollal a kezében a szurkolókhoz igyekezett.

Ez volt az első eset, amikor testközelből megtapasztaltam a rajongás érzését. Hirtelen azonban nem találtam semmit, amit odanyújthattam volna az akkor már olimpiai bajnok balkezes bombázó elé. De mit ad Isten, az előttem lévő sorban ott hevert egy piros-fehér-zöld kartonból készített nagy kézforma, amita meccs előtt osztogattak, de nekünk már nem jutott. Azonnal magamhoz ragadtam, majd édesapám intelmeit betartva („csak óvatosan!”) beálltam a kisebb tömegbe. Máig előttem a kép, ahogy odanyújtom a bizonyos kartonkezet Kiss Gergelynek, miközben a tinta már örök nyomot hagy rajta, s immár büszke tulajdonosa voltam életem első autogramjának.

Bizonyára sokan legyintenek, mégis mi a fenét ér egy sportoló aláírása. Nos… Rengeteget! Főleg egy gyereknek. Attól a pillanattól kezdve közelebb éreztem magam a csapathoz, az ők és én már mi lettünk, a magyar vízilabda, és különösen ez a legendás generáció örökre rabul ejtett.

Utána aztán mindig volt nálam egy füzet és egy toll, pláne ha külföldön túráztunk. Később sikerült például Franck Ribérytől is bezsebelnem egy autogramot. Természetesen ez is megvan még, de a gyűjteményben olyan előkelő helyet messze nem foglal el, mint Kiss Gergely aláírása.

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”

Ilku Miklós:„Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”

Tóth Anita:„Életemben először elpityeregtem magam”

Thury Gábor:Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított

Csillag Péter:„Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak

Bodnár Zalán: Könnyes búcsú Tottitól Rómában