Kutya világ – Malonyai Péter jegyzete

Mondhatnak bármit, a vízilabda igenis életképes sportág, történhet akármi, mindig képes önmagát adni.

Most például Barcelonában, az Eurokupa selejtezője során, ahol járványhelyzet ide, buborék oda, éppen úgy érvényesült a hazai pálya, a vendéglátó jogai, mint kék ég alatt, napfényben, az egészség uralma idején.

Mert azért van abban némi diszkrét báj, hogy a BVSC pólósait kétszer büntették meg ugyanazért. Először jogosan, ha másért nem, hát azért, mert nem csupán az európai, hanem még egy kisvárosi víziporondon is illendő tudnia egy edzőnek, hogy a kapus akkor is kapus, ha csupán névleg az, semmi keresnivalója a mezőnyben.

Nos, ezt a blamát még megúszták a vasutasok, megismételt meccsen szállhattak vízbe a francia Tourcoing ellen, sínen maradhattak, hogy aztán kiderüljön, nem az a fontos, ki erős a vízben, a part hatalma nagyobb. Egy Gianni Lonzi LEN-elnökkel fémjelzett háromtagú „felülvizsgáló” bizottság felülírta mindazt, ami addig történt, és egyszerűen kizárta az eredmények alapján továbbjutó BVSC-t a selejtezőcsoportból.

Nem fogják elhinni, ezzel a CN Barcelona mehetett tovább. Törvényszerűen, hiszen a rendezők, a házigazdák a sportág jó szokásai szerint nyilván mindent megtettek, hogy az európai szövetség hatalmasai jól érezzék magukat városukban. Vélhetően minden rendben volt ágyban és asztalnál, tehát csillagos volt a szálloda és a koszt, így aztán el is várhatták, hogy akkor is melléjük álljanak a rangos vendégek, amikor – logikátlan.

Mert egyszerűen nem illendő, hogy ugyanazért kétszer büntessenek, csak azért nem hivatkozom a vonatkozó eljárási alapelvre (ne bis idem – kétszer ugyanazért: nem!), mert a jog azért komolyabb medence, mint amelyikben labdáznak. És egyébként is, miért érdekelné a hálás vendégeket, hogy mi a norma, amikor eddig is minden jó járt nekik, és – ne legyenek illúzióink – ezután is járni fog.

Hagyománya van az ilyesminek a pólóban, történet történet hátán a bírómegnyerés fogásairól. Emlékszem, jó néhány évtizeddel ezelőtt egy hazai pólótorna alatt szinte valamennyi szövetségi alkalmazott fehér pulikölyköt keresett az Alföldön, mert a sztárbíró arra vágyott, s ugyebár jött az Európa-bajnokság... Amelyen a boldog kutyatulajdonos néha még a félpályán sem engedett átúszni bennünket, majd a szemrehányásokra megvonta a vállát: „Szabály, az szabály...”

Ő egyébként tudta – s egyébként sem ugatta a pólót.