Padel helyett póló – a spanyol Alberto Munarrizt a magyar vízilabdaelit is nagyra tartja

– Nem tudom, mennyire követi a magyar „sajtóját”, ám a VLV nevű szakportálon a magyar válogatottban tavaly megforduló játékosok önt választották 2020 legjobb nemzetközi játékosának.
– Tényleg? Nem hallottam róla, de nagy bók! Megtiszteltetés, ha egy olyan ország topjátékosai vélekednek rólam elismerően, amelyben a vízilabda fontos sportág, már-már egyfajta vallás.

– Valóban ennyire kiemelkedően alakult a furcsa év?
– Mondhatjuk, mert jól sikerült az Európa-bajnokság, a Barcelonetával is remek mérkőzéseket vívtunk a Bajnokok Ligájában, például a járvány kitörése előtt szereztünk értékes győzelmet az Olympiakosz otthonában. Nagyon vártuk a nyolcas döntőt és az olimpiát, jó állapotban voltunk, de nem akarok panaszkodni, igaz ez a magyarokra is, az egészségnél pedig nincs fontosabb. Látva, mi zajlik a világban, igazán hálásak lehetünk, hogy most játszhatunk, ez a kluboknak és a sportágnak is fontos.

– Önnek személy szerint is jól sikerül az említett Eb. Nehezen könyvelte el, hogy mégsem sikerült megnyerni?
– Egyrészt igen, mert ha döntőt játszol, győzni akarsz, ám másrészt a legutóbbi három fontos világversenyen finálét vívtunk, miközben előtte hosszú évek teltek el úgy, hogy még négy közé sem kerültünk. Az ötöspárbaj olyan, mint a lottósorsolás, és remek magyar csapat győzött le minket. Az a fontos, hogy tartsuk a szintet, továbbra is az érmekért küzdhessünk, és versenyképesek legyünk – amilyenek egyébként a kvangdzsui világbajnoki döntőben nem voltunk.


– Fáradtan érkeztek a fináléra...
– Budapesten a negyeddöntőben a szerbeket, aztán meg a horvátokat kellett legyőznünk a döntőért, szóval a fáradtság nem lehet kifogás arra, hogy a vébén nem voltunk valódi ellenfele Olaszországnak, amelytől 10–5-re kaptunk ki a fináléban.

– Ilyen típus? Nem keres kifogást?
– Igyekszem. Persze néha sokkal egyszerűbb valamilyen külső körülményt találni, mint kimondani, hogy én rontottam. Van, amire nincs ráhatásod, ám arra igen, hogy miként teljesítesz egy fináléban.
Minek köszönhető, hogy csaknem tíz év éremszünet után az elveszített finálék miatt dohoghatnak?
Más a csapat, új generáció képviselői a játékosok, és fejben is sokat változtunk. Azt érzem, hogy minden ellenfél jó, le tudnak győzni minket, de mi is őket, és meg kell kínlódniuk velünk. Az is sokat jelent, hogy a riói olimpia után visszatért Felipe Perrone, a szememben a világ legjobbja, ő nagy változást hozott.

– Olyannyira, hogy a spanyol válogatott a tokiói olimpia egyik esélyese. Ki is mondják?
– Sokan nem szeretnek ilyesmiről beszélni, mást neveznek meg, hogy levegyék saját magukról a terhet, viszont végül is az elmúlt évek eredményei alapján miért ne mondanánk ki?! Ugyanakkor van még több jó csapat, Szerbia mindig remek, erős a horvát, a magyar és az olasz válogatott, és Montenegróval is számolni kell. Bármelyik nyerhet, ilyen a sport.

– Hogyan vált egy tehetséges padeljátékosból a második olimpiájára készülő, már a 2013-as vb-n is szereplő vízilabdázó – ráadásul Pamplonából?
– No igen, a város nem nevezhető a sportág bölcsőjének... Fociztam, teniszeztem és padeleztem is, utóbbival tizennégy évesen szinte beutaztam az országot. Ám nagyjából két évvel korábban elkezdtem vízilabdázni, talán az apukám példájára, aki szintén játszott. Megtetszett, és egy idő után muszáj volt döntenem, mert padelben meg pólóban is minden héten rendeztek mérkőzést, és mindkét edző dühös volt, hogy a másik sportággal is foglalkozom. Nem sokat gondolkodtam, a vízilabdát szerettem jobban. Nagy szerencse, hogy a Navarrával az első osztályban szerepelhettem, majd 2013-ban meghívtak a válogatottba, és a válogatott mellett a Barcelonetánál is másod­edzőként dolgozó David Martín lehetőséget adott, így topcsapathoz kerültem. Ott kezdtem igazán felnőni.


– Nagyot fordult önnel nyolc év alatt a világ, sihederből a válogatott vezére, férj és apuka lett.
– Intenzív időszak volt. Kezdetben a barátnőm Pamplonában maradt, majd a mesterképzést már Barcelonában végezte, aztán összeházasodtunk, és nemrég megszületett a gyönyörű kislányom – igazán elkényeztet az élet. Az eleje persze nem ment könnyen, hiszen a napi egy edzésből kettő lett, minden sokkal profibban zajlott, és mindemellett végeztem az ipari mérnöki tanulmányaimat.

– Eszébe sem jutott, hogy halaszt vagy felhagy vele?
– Az első évben lassítottam, kevesebb órát vettem fel, de két év után rájöttem, hogy hiba volt, mert ha így haladok, tíz év alatt sem végzem el az egyetemet. Felturbóztam a tanulást, és bár két kemény esztendő következett, megérte, mert végeztem.

– A korábbi nagy spanyol generáció tagjai mintha nehezen találták volna meg a helyüket az életben sportpályafutásuk lezárása után, míg Perrone a lapunknak adott korábbi interjújában önt említette meg példaként, akinek nem lesz hasonló gondja.
– A Barcelonetában is mindenki érzi, hogy fontos fiatalon tanulni, hiszen a vízilabdázólét nem tart sokáig, és nem lehet annyit keresni, hogy megalapozd vele az életedet. Talán más országban, akár Magyarországon igen, ezt nem tudom, ám itt nem. Más is tanul, és a klub is támogatja, a vezetőség lényegesnek tartja, hogy felkészültek legyünk az életre.

– Jól érzékelem, hogy nem buborékban él, és sok minden érdekli a sportágán túl?
– Rengeteg vízilabdameccset nézek, mert tanulni akarok, ám szeretek olvasni, vagy sorozatot nézni. Olykor túlzásba is esem, ilyenkor azt érzem, elpazaroltam az időt, és inkább megint olvasok. Azért összességében szerencsénk van, napi két edzés mellett bőven van szabadidőnk. Igaz, a kislányom születése utáni héten már nem így éreztem...

– Ahogyan egy korábbi interjúban olvastam, még Miley Cyrust és Rihannát is kritizálta a viselkedése miatt. Erős önben a felelősségtudat?
– Tényleg? Már nem is emlékszem. Az viszont igaz, hogy a nyilvánosság előtt szereplő emberként figyelni kell arra, mit és hogyan teszünk. Én abszolút nem vagyok híres, de például Lionel Messit milliók figyelik, nagyon fontos, amit mond, és sokat taníthat. Ezért szeretem a jó példákat, mondjuk Carles Puyolét, aki nagyszerű kapitány volt: ha például valaki elkezdett táncolni a gólja után, leállította, mondván, ne csináljon hülyeséget, mert rengetegen nézik. Akár futball, akár vízilabda, ha olyan szerencsés vagy, hogy az lehet a munkád, amit imádsz, akkor se gondold magad különlegesnek, egyszerűen légy kedves másokkal.

– Barcelonai példát említett, csak nem Barca-szurkoló lett a Real-drukkerből?
– Á, nem mondanám magamat nagy szurkolónak! Ám ha választani kell, inkább Madrid, meg persze szurkolok az Osasunának. Bár messze nem olyan népszerű sportágat űzök, mint a labdarúgás, szívesen figyelem, mire megy egy karizmatikus edző és az elszánt csapat. Ezért szeretem nagyon az Atlético Madridot, mert sohasem volt a világ összes pénze az övé, mégis, az eltökélt edző és játékosai egysége évek óta a topon tartja.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 6-i lapszámában jelent meg.)