Vízilabda: Zalánki Gergő emberileg és játékosként is érettebbé vált Olaszországban

– A Pro Reccóval tíz forduló után a mezőny egyedüli hibátlan csapataként vezetik az olasz bajnokságot, megnyerték az európai Szuperkupát és címvédőként a Bajnokok Ligáját is jól kezdték. Milyen állapotban van a csapat?
– Közelít a tökéleteshez, de azért mindig van min csiszolni – mondta a Nemzeti Sportnak Zalánki Gergő, aki immár másfél éve erősíti az olasz Pro Reccót. – A csapat gerince megmaradt, egy játékos távozott, és ketten érkeztek a nyáron, akik hamar felvették a ritmust. Úgy kezdtük az idényt, ahogy elvártuk magunktól, csak az Olympiakosztól szenvedtünk vereséget a BL-nyitányon, de abban sem volt semmi meglepő, mert azon a héten három különböző országban négy mérkőzést játszottunk. Nyilván mindegyiket meg akartuk nyerni, de a Brescia elleni bajnoki rangadóra éleztük a csúcsformát, nagy fegyverténynek tartom, hogy idegenben sikerült legyőznünk a legnagyobb vetélytársunkat, ráadásul úgy, hogy mindössze négy gólt kaptunk.

– Említette, hogy nem alakult át a keret a nyáron. Az ön szerepköre sem lett más az első reccói idényéhez képest?
– Csupán annyiban, hogy Andrea Fondelli érkezésével már négyen játszunk a rosszkéz-oldalon, így a korábbinál több pihenő jut mindannyiunknak. Az igazsághoz tartozik, hogy amikor kihagyok egy mérkőzést, helyette edzenem kell, de talán frissebbek, élesebbek leszünk az igazán fontos rangadókon azáltal, hogy tovább bővült a keretünk. Rivalizálásról szerencsére szó sincs, a Recco az egyik legösszetartóbb csapat, amelyben valaha játszottam. Ami a hozzáállást illeti, sokat lehet tanulni az olaszoktól, eleinte szokatlan is volt, hogy egyáltalán nem rágódnak a problémákon, és mindennek a jó oldalát nézik. Szinte soha sincs veszekedés az öltözőben, de a szóváltás is ritka.

– Pedig a nagy világversenyekről meglehetősen vehemensnek   ismerjük az olaszokat
– Valóban temperamentumos játékosok, akik nagyon hangosak tudnak lenni, ám mindent alárendelnek a közös érdeknek, ezért sem gyakori a nézeteltérés. Eleinte szokatlan volt, hogy míg a magyar csapataimban a mérkőzések után felöltöztünk, és mindenki ment haza a családjához, itt még egy órával a lefújás után is fennhangon beszélgetünk az öltözőben a történtekről. Mivel már a második idényemet töltöm Olaszországban, kezdek hozzászokni az itteni életstílushoz és a csapattársaim temperamentumos mentalitásához. Amikor az olasz válogatott ellen játszottunk, régen nagyon idegesített, hogy rengeteget reklamálnak és színészkednek a játékosok, de mára ezt is megtanultam kezelni, nem hagyom magam kizökkenteni a meccs ritmusából.

– Változott a hozzáállása és a játékstílusa, amióta légiósnak állt?
– Az olasz bajnokságban sokat fejlődött az önkontrollom, és emberileg is érettebbé váltam, amihez az is hozzájárult, hogy időközben édesapa lettem. Kiegyensúlyozott az életem, a vízben is általában higgadt fejjel hozok döntéseket, és az edzőnk, Sandro Sukno is ezt a vonalat képviseli, az energiáit nagyrészt arra fordítja, hogy nyugtassa az olasz játékosokat. Ők minden gólnak, blokknak és védésnek úgy örülnek, mintha Bajnokok Ligáját nyertünk volna, rám ez kevésbé jellemző, mert mindig a következő feladatomra koncentrálok, ugyanakkor bennem is ott van az a győzni akarás, ami a csapattársaimat jellemzi.

– A legutóbbi idényben mindent megnyertek, amit csak lehet, az olasz bajnokság és a kupa mellett a Bajnokok Ligájában is felértek a csúcsra. Nehéz volt ezek után új célokat kitűzni?
– Sokat beszélgettünk erről a csapaton belül, és a vezetők is tartottak egy motivációs beszédet. Arra kértek minket, hogy felejtsük el, ami eddig történt, és ne úgy menjünk le edzésre, hogy mi vagyunk a világ legjobbjai, mert az könnyen visszaüthet. A legutóbbi évad valóban fantasztikusan alakult, nem titok, hogy nagyon vágytam már a BL-győzelemre, örülök, hogy összejött. Felülmúlni már nem lehet, amit elértünk, de megismételni igen, az egyetlen cél, amit kitűzhetünk magunk elé, hogy tovább folytatjuk a sikersorozatot. Ebben az idényben az európai Szuperkupán kívül még semmit sem nyertünk, úgyhogy nincs megállás, ezen a szinten már hétről hétre bizonyítani kell. Címvédőként egyik sorozatban sem tudnánk örülni az ezüstéremnek.

Hosszú távra terveznek a Ligur-tenger partján?
– Nem tudom, mit hoz a jövő, de a párommal, Fruzsival már most ezer szállal kötődünk az itteni élethez. Aki ismer, tudja, hogy nekem a család a legfontosabb, az estéket mindig a szeretteimmel töltöm, ám amikor edzés vagy mérkőzés van, akkor teljes erőbedobással a vízilabdára koncentrálok. Megtaláltam a számításaimat Reccóban, és mindent megteszek azért, hogy a jövőben is megmaradjon az egyensúly a magánélet és az élsport között.