Férfi vízi ob I: „Ez nem a Csupasz pisztoly” – Szivós Márton hangzatos időkérést tartott

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.02. 08:38
null
Szivós Márton rendhagyó időkéréssel próbálta felrázni csapatát (Fotó: Koncz Márton)
Mint beszámoltunk róla, az EndoPlus Service-Budapesti Honvéd 9–7-re nyert a Szegedi VE ellen a férfi vízilabda ob I 4. fordulójában. A fővárosi csapat edzője, Szivós Márton még 3–3-as állásnál rendhagyó időkérést tartott csapatának, hogy jobb teljesítményre ösztönözze őket.

„Gyerekek, b…dmeg! Ez nem a Csupasz pisztoly! B…dmeg, olyanok vagytok, b…dmeg, azt csináljátok. »Menjünk, harapjunk valamit«, Ezt nem lehet b…dmeg, hát nem lehet így játszani! Van egy szint, amamelyet elértetek, tartanotok kell magatokat hozzá! Tudjátok, hogy mi a tétje a meccsnek? Kezdjetek el odafigyelni!” – mondta Szivós Márton az időkérésnél.

„Nyilván sorozatterhelésben vagyunk, ez volt a 17. tétmeccsünk augusztus közepe óta, ezért is benne vannak ilyen hullámvölgyek. Annak örülök, hogy ilyen teljesítménnyel is nyertünk, mert nem volt jó teljesítmény. Fontos győzelem volt, ebből tanulnunk kell. Nincs ezzel probléma, de sokszor nem játszhatunk a szerencsénkkel” – értékelte a mérkőzést a Szivós az M4 Sportnak, majd rátért a bizonyos jelenetre is. – Az első időkérésnél, a csúnya dolgokért elnézést kérek. Remélem, Szabó Zoli (Szabó Zoltán az M4 Sport szakkommentátora – a szerk.) értette a humoros részét.”

SZIVÓS MÁRTON IDŐKÉRÉSE IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Endo Plus Service-Honvéd–Szegedi VE 9–7 (2–2, 2–2, 3–2, 2–1). G: Ekler Zs. 3, Nyíri B., Hessels S. 2-2, Gregor, Kevi, ill. Kürti 2, Klár, Nagy M., Bóbis B., Sziládi, Leinweber

AZ ÁLLÁS
1. FTC 4 4 73–27 +46 12
2. OSC 4 4 64–28 +36 12
3. Vasas 4 4 60–30 +30 12
4. Szolnok 4 4 53–29 +24 12
5. BVSC 4 4 58–39 +19 12
6. Honvéd 3 3 35–25 +10 9
7. Eger 4 1 3 40–44 –4 3
8. Miskolc 4 1 3 33–45 –12 3
9. Kaposvár 4 1 3 34–55 –21 3
10. Szentes 4 1 3 34–56 –22 3
11. UVSE 3 3 21–43 –22 0
12. Szeged 4 4 38–61 –23 0
13. KSI 4 4 34–58 –24 0
14. Pécs 4 4 29–66 –37 0

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: hozta a kötelezőt Kaposváron a Vasas

Vízilabda
2025.03.26. 20:37

Vízilabda: Varga Zsolt szerint csak nyáron lehet látni az új szabályok hatását

Vízilabda
2025.03.25. 08:47

Újabb kétnapos összetartáson a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.03.21. 11:19

Könnyedén nyert Nagyváradon, továbbra is veretlen a BL-ben az FTC

Vízilabda
2025.03.19. 21:16

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Férfi vízilabda ob I: szétlövés döntött a Vasas és a Szolnok rangadóján, a Honvéd simán megverte az OSC-t

Vízilabda
2025.03.14. 21:18

Fontos meccset nyert az Eger a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.03.14. 14:34
Ezek is érdekelhetik