Nekem csalódás, hogy végül negyedik lett az ifjú magyar pólóválogatott az Európa-bajnokságon, ám ezzel nyilván azok is így vannak, akik végigharcolták a zágrábi szép napokat. Sőt. Minden bizonnyal ők a szomorúbbak, mert joggal hihették, hogy az olaszok és a szerbek legyőzése után egy érmet azért csak hazahoznak.

Nem hoztak. Ezzel együtt határozottan állítom, hogy ez jó csapat. Fiatalokkal, de nem a jövő reménységeivel, elvégre, akik képesek arra, hogy a négy közé jussanak olimpián, világ- vagy Európa-bajnokságon, azok már a jelen. Még úgy is, hogy kinevezték őket mostnak, miután a bornírt versenynaptár – egy levegővel venni az Európa- és a világbajnokságot, majd nyáron az olimpiát – kényszerhelyzetbe, de minimum éles döntési szituációba hozta a válogatókat, élükön természetesen Varga Zsolttal.

Ennélfogva a kívülállóknak nem kéne most okoskodniuk, hallgatni illik arról, hogy ez egy „szerethető” csapat (melyik nem az, ha drukkolunk neki...?), arról pedig hallani sem akarok (sajnos, fogok...), hogy elfogyott a szufla meg más effélék. Ahogy az sem érdekel most, hogy ez csak egy állomás, jön a vb, jön Párizs, majd meglátjuk...

A sportban okoskodók hajlamosak arra, hogy rendre nagy feneket kerítsenek a történteknek. Miközben a krónikák, ha majd a jövőben fellapozzák őket, azt rögzítik, hogy: 2024, Zágráb, Európa-bajnokság: 4. Magyarország. Amikor Johann Gottlieb Fichte német filozófusnak (1762–1814) a képébe vágták, hogy „Uram, amit ön állít, ellenkezik a tényekkel!”, Fichte így válaszolt: „Annál rosszabb a tényeknek!” De idézhetjük A tanú című film logopédusát is („A tények makacs dolgok”) – s tesszük mindezt azért, mert egy-egy csapat, versenyző értékelésénél a kívülállók szívesen mellőzik azt, hogy mi történt. Ha érdekből, irigységből (egy kis fúrás...), az sem szép, de legalább ősi, emberi, ám ha pusztán okoskodásból, az komolytalan.

Tehát. Ugyanaz a csapat kapott ki a bronzmeccsen az olaszoktól, három negyedben csupán négy gólt szerezve és tízet kapva, amelyik legyőzte őket a csoportban, parádés, régen látott védekezéssel (öt kapott gól). Ugyanaz a csapat lett negyedik, amelyik túllépett a szerbeken is, s amelynek tagjai kivívták a független itthoniak lelkesedését, szimpátiáját. A sportkorszellemmel haladva egy kicsit elandalítottak bennünket az LGT slágere szellemében („Ugye, mi jó barátok vagyunk...?), mert eléggé belügy, hogy például a jobbszélső átköszön-e a kapásoldalra vagy sem, a 10–5 kontra 7–12 azért lényegesebb.

Nem mellesleg a két eredmény összesítve 17–17.

Legyen az a támpont.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!