Férfi vízilabda: ott tart a válogatott, ahol tartania kell

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 16:09
Varga Zsolt szerint jó helyen tart a férfi válogatott az olimpiai felkészülésben (Fotó: Árvai Károly)
Alig egy hónap múlva a franciák ellen elkezdi szereplését a párizsi olimpián férfi vízilabda-válogatottunk, amely a mátraházi edzőtábor után is intenzív edzésekkel folytatja a felkészülést.

 

Két éve ilyenkor pólólázban égett a Margitsziget, a hazai rendezésű vizes világbajnokságon egymást érték a mérkőzések a Hajós uszodában, akinek nem jutott jegy, a környező büfékben szurkolhatott.

Azóta nagyot fordult a világ a férfiválogatottal: Märcz Tamás helyére Varga Zsolt érkezett, aki rögtön Eb-ezüstig, majd egy évre rá vébéaranyig vezette a csapatot. Az idei világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy a mieink tervezték, de mindenki tanult a franciák ellen elveszített negyeddöntőből – a tapasztalatokat rögtön a párizsi olimpia első mérkőzésén lehet kamatoztatni, a sors furcsa fintora, hogy éppen a házigazdával játszunk a nyitányon.

Addig viszont még sok munka vár a keretre. Pólóláz helyett idilli nyugalomban készül a „nemzeti huszonegy”, a kedd délelőtti edzésen csupán a fűnyíró traktor zúgása törte meg a csendet. No meg olykor Varga Zsolt vezényszavai, merthogy a szövetségi kapitány szokásához híven ezer fokon égett – és nem a tűző nap miatt. Öt-hat támadás után rendszerint magához hívta a játékosokat, taktikai táblával a kezében magyarázott, egy alkalommal pedig Gárdonyi András kapusedzőn mutatta meg, milyen feszes védekezést szeretne látni a vízben.

Nos, az intenzitásra nem lehetett panasz. Az ötvenperces állóképességi blokk (lásd még: lábtempó, úszás, erősítés) után a gömbsúlyzókat felváltották a labdák, de könnyed lövőgyakorlatok helyett lendületes egymás elleni „játék” következett. A támadóknak az elhangzott instrukciók szerint kellett megjátszaniuk a figurákat, persze hátrányt jelentett, hogy ezeket a védekezők is hallották, akik a labdaszerzéseket követően igyekeztek megúszásból betalálni.

Időközben arról is meggyőződhettünk, hogy nem csupán üres frázis a gyakran emlegetett kitűnő hangulat: egy-egy látványos megoldás után az aktuális ellenfeleket froclizták a srácok, persze a vidámság nem ment a munka rovására. Kovács Péter például levegőt is alig hagyott Burián Gergelynek, aki aztán Vigvári Vincét dolgoztatta meg – utóbbiak a következő idényben nemcsak a válogatott, hanem a Barceloneta szekerét is együtt tolhatják.

„Láttad ezt?” – kérdezte rutinos centerünk, Hárai „Pufi” Balázs a válogatott másodedzőjét, Nyéki „Süni” Balázst, miután két védővel a nyakán is továbbtette a labdát, mire a ferencvárosi tréner elismerően bólintott. A 37 éves Hárai a kétórás edzés végén mosolyogva mondta, hosszú kálváriája után már nagyon jól van, az pedig természetes, hogy érzi a fáradtság jeleit. Itt jegyeznénk meg, hogy mi egyáltalán nem éreztük rajta, csavarjaitól még mindig rettegniük kell a pókoknak.

Vámos Mártonnak is nagyon sült a keze, két gólt is szerzett lehetetlen szögből, a kettő között pedig Német Tonit találta meg centerben – meg is kapta érte a dicséretet a társaktól. A görög Olympiakosszal a Bajnokok Ligája négyes döntőjében szereplő balkezes a ferencvárosi különítményhez és Zalánki Gergőhöz hasonlóan a múlt héten csatlakozott a válogatotthoz – Zalánki és Jansik Szilárd ezúttal igazoltan hiányzott az edzésről. Aki viszont ott volt, egytől egyig kihajtotta magát, elvégre senki sem szeretne fennakadni a rostán a keretszűkítésnél.

„Ez volt az egyik legnehezebb edzésünk, mióta együtt készül a csapat, de ilyenek kellenek ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el az olimpián – mondta a 21 éves Molnár Erik, aki fiatal kora ellenére már több világversenyen is szerepelt. – Dohában nem voltam ott, úgyhogy mindent megteszek, hogy újra beverekedjem magam a válogatottba. Néhány hónap alatt is kopik a csapatjáték, ezért nagyon sokat kell gyakorolnunk a különböző játékelemeket, hogy a vízben is meglegyen az összhang. Ahogy közeledünk az olimpiához, egyre inkább háttérbe kerül a fizikai munka, és előtérbe a taktikai gyakorlás, most még fele-fele arányban oszlik meg a kettő, így tudunk hatékonyan dolgozni.”

A hatékonyságot Varga Zsolt is kiemelte, a szövetségi kapitány szerint ott tart a munkában a férfiválogatott, ahol tartania kell – egy hónappal az olimpia előtt alighanem ez a legfontosabb.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik