Párizs 2024: Manhercz Krisztián szerint felélesztheti a tüzet a franciák elleni nyitó meccs

Vágólapra másolva!
2024.06.07. 18:52
Manhercz Krisztián szerint kifejezetten jó, hogy a franciák ellen kezdünk a párizsi olimpián (Fotó: Balogh László)
Manhercz Krisztián szerint kifejezetten jó, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda franciák ellen kezdi meg a párizsi olimpiát.

 

A 27 éves játékos az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, ott folytathatják majd a francia fővárosban, ahol februárban a dohai világbajnokságon "abbahagyták", hiszen a katari fővárosban rendezett viadal negyeddöntőjében óriási meglepetésre kikaptak a franciáktól, ami mély nyomot hagyott a csapattagokban.

„Bennünk van a reváns vágy, a tűz felélesztése egy jó kezdet lehet az olimpián” – nyilatkozta a harmadik olimpiájára készülő Manhercz, aki 2016-ban Rio de Janeiróban, valamint 2021-ben Tokióban is játszott és nyert az aktuális házigazda ellen, s mint elmondta, bízik benne, hogy ez a sorozat folytatódik. Az olimpiai esélyeket illetően megjegyezte, a dohai vb megmutatta, hogy nyolc-kilenc olyan csapat van, amely bármikor legyőzheti a másikat, éppen ezért „jelenleg csak az olimpiai negyeddöntőig lát előre”.

Manhercz számára nem lesz ismeretlen az a létesítmény, amelyben a vízilabdatorna mérkőzéseit a viadal első felében rendezik, csapatával, a CN Marseille-jel ugyanis itt nyerte meg a közelmúltban a francia bajnokságot. A magyar játékos ezzel zárta egyéves karrierjét francia légiósként, ugyanis ahogyan már korábban jelezte, távozik az egyesülettől, viszont új klubját egyelőre még nem hozza nyilvánosságra, „csak a válogatottra szeretne koncentrálni”.

Varga Zsolt válogatottja a teljes kerettel hat hétig készül majd az olimpiára, június utolsó hétvégéjén Zágrábban a világbajnok horvátokkal gyakorol - 30-án hivatalos meccs is szerepel a programban. Júliusban 11. és 13. között a hazai szurkolók is megnézhetik, hol tart az együttes: Franciaország, Olaszország és Japán ellen a Margitszigeten.

A felkészülés hajrájában Szicíliába utazik a csapat, ahol a vb-ezüstérmes házigazdákkal kétkapuzik – 19-én ott is lesz egy hivatalos mérkőzés. Onnan egyenesen Barcelonába repül, hogy az Európa-bajnok spanyolokkal hovatovább hagyományosnak mondható közös gyakorlással záruljon a felkészülés.

A válogatott július 26-án indul az olimpiára, ahol 28-án vívja az első csoportmérkőzését a házigazda franciák ellen, majd a spanyolok, a japánok, az ausztrálok és a szerbek következnek.

 

Legfrissebb hírek

Manhercz Krisztián: Egyelőre az út elején vagyunk

Vízilabda
2025.01.14. 13:48

Manhercz Krisztián szerint jót tesznek a vízilabdának az új szabályok

Vízilabda
2025.01.08. 11:08

„Nem hittem el, hogy ez történik velem” – Érdi Máriát súlyos probléma hátráltatta az olimpián

Egyéb egyéni
2024.09.02. 17:04

Mandicséknak 80 milliót ér az arany; két magyar is a pólótorna álomcsapataiban

Párizs 2024
2024.08.15. 12:31

„Olyan attitűddel léptek pástra a magyar férfi párbajtőrözők, amely már az ellenfeleket is átgondoltabbá teszi”

Párizs 2024
2024.08.14. 20:02

Ötmillió forintot hozott egy sportfogadónak Márton Viviana aranyérme

Párizs 2024
2024.08.12. 14:18

Videó: így vitte Tom Cruise az olimpiai zászlót Párizsból Los Angelesbe

Párizs 2024
2024.08.12. 10:32

Jön a meccs a bronzért – Párizsból is éremmel akar hazatérni férfi vízilabda-válogatottunk

Párizs 2024
2024.08.11. 07:07
Ezek is érdekelhetik