Férfi vízilabda BL: a címvédő FTC-Telekom mellett a Vasas is főtáblás

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.08.12. 20:25
(Fotó: Facebook/Vasas vízilabda)
Kedden sorsolják a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőit, amelyben a címvédő FTC-Telekom mellett a Vasas is alanyi jogon főtáblás lett, valamint az OSC helyett a BVSC indul a kvalifikációban a két csapat megegyezése alapján.

 

A hazai szövetség honlapja szerint az európai szövetség a Ferencváros mellett a Vasas jelentkezését fogadta el, így már biztosan lesz két magyar együttes a BL főtábláján.

Varga Dániel egyre komolyabban erősödő együttese, a BVSC pedig a kvalifikációs körben felveheti a versenyt akár a Jug, a Sabadell, a Vuliagmeni vagy a Brescia csapatával is – a weboldal alapján. Az elmúlt éveket uraló olasz Recco csapata visszalépett.

A nőknél az UVSE alanyi jogon főtáblás, a Ferencváros, a Dunaújváros, az Eger és a BVSC pedig a selejtezőkörben játszik. Az öt csoportból az első két helyezett, valamint a legjobb harmadik jut be a csoportkörbe.

A sorsolásra kedden 13 órától kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: 23 gólt rámolt be a Szeged kapujába a Fradi, kikapott a BVSC

Vízilabda
2025.02.19. 21:38

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

A Pro Reccóval találkozik a férfi vízi Eurokupa negyeddöntőjében a Vasas

Vízilabda
2025.02.07. 12:06

Férfi vízi Ek: a Vasas az első negyedben eldöntötte a Barcelona elleni meccsét, negyeddöntős

Vízilabda
2025.02.06. 21:37

Nem okozott gondot a sereghajtó a Ferencvárosnak a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.01.24. 21:30

Férfi vízilabda: a válogatott érem nélkül maradt, az FTC felért a csúcsra – NS-évértékelő

Vízilabda
2025.01.02. 09:46

Nyéki Balázs szerint óvatosan kell bánni a játékosok „felpörgetésével”

Vízilabda
2024.12.18. 09:22

Férfi vízilabda: magyaros ellenfelekkel is találkozik a Ferencváros a BL folytatásában

Vízilabda
2024.12.11. 13:11
Ezek is érdekelhetik