Vízilabda: a Szolnok a harmadik negyedben döntött Miskolcon

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 17:16
A Szolnok idegenben győzött a Miskolc ellen (Fotó: Szolnoki Dózsa/Facebook)
A Szolnoki Dózsa idegenben 10–7-re győzött a PannEergy-Miskolc ellen a férfi vízilabda ob I alapszakaszának 5. fordulójában. Az esti mérkőzés nagy izgalmakat hozott, a végén Honvéd 10–8-as győzelemnek örülhetett Szentesen.

A két csapat az első két negyedben még fej fej mellett haladt egymás mellett, a vendégek ekkor csak egy góllal vezettek. A harmadik negyed bizonyult döntőnek, amelyet a szolnokiak kétgólos különbséggel megnyertek, így a lefújás után 10–7-es győzelemnek örülhettek.

A szolnokiaknál Schmölcz Norman három gólt szerzett.

VÍZILABDA 
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
PANNERGY-MISKOLC–SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER 7–10 (1–2, 2–2, 1–3, 3–3)
Miskolc, Kemény Dénes Uszoda, 100 néző. V: Csizmadia Zs., Fodor R.
MISKOLC: Grieszbacher – Oltean, Smitula 1, Blazevic 2, Rossi G. 1, Hegedűs, Várkonyi 2. Csere: Szabó G. (kapus), Almási, Bikki-Petró, Simon B., Vismeg, Tőzsér 1, Mészáros B. Edző: Kemény Kristóf
SZOLNOK: Bányai – Kakstedter, Simon D. 1, Schmölcz 3, Vámosi, Kovács G. 1, Bedő. Csere: Józsa (kapus), Zerinváry 1, Krasznai 1, Böröczky 1, Fedac, Cseh M., Szabó B. 2. Edző: Hangay Zoltán
Emberelőny-kihasználás: 10/1, ill. 13/2. Gól ötméteresből: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Oltean (24. p.), Hegedűs (23. p.) ill. –
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf: – Gratulálok a Szolnoknak, mert komoly sorozatterhelésből érkezve tudott Miskolcon győzni. Úgy érzem, hogy a második negyed végétől, a harmadik negyed elejétől vették át a mérkőzés irányítását és kezdtek stabilabban játszani, de leginkább dominálni. A saját csapatomon azt látom, hogy a játék képe már kezd stabillá válni, ahhoz, hogy jobbak legyünk, gyorsabban és pontosabban kell vízilabdáznunk.
Hangay Zoltán: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, talán most először láttam rajtunk azt, hogy fáradtak vagyunk, ám tudni kell így is meccset nyerni. A Miskolc megnehezítette a dolgunkat, talán a legfontosabb, hogy elhoztuk Miskolcról a három pontot.

METALCOM SZENTES–EPS HONVÉD 8–10 (1–3, 1–0, 5–3, 1–4)
Szentes, 150 néző. V: Ercse N., Varga M.
SZENTES: KOVÁCS B. – SZATMÁRI 1, Kürti-Szabó, Asanin 1, Bozó, Tóth Gy., HAJDÚ A. 2. Csere: Csorba, Takács J. 1, Horváth Á. 1, Makán 1, Vékony 1, Molnár B. Edző: Kis Gábor
HONVÉD: Csoma – Hessels S., Ekler B.1, Simon H. 1, HESSELS B. 2, VADOVICS 3, Bencz 2. Csere: Kiss B., Nyíri B., Gregor, Fejős 1, Szépfalvi, Papp B. Edző: Szivós Márton
Emberelőny-kihasználás: 9/3 ill. 11/3. Gól ötméteresből: – ill. 1/1. Kipontozódott: Asanyin (31. p.), Szépfalvi (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Kis Gábor: – Jó mérkőzést játszottunk, melynek végén megérdemelten nyert a Honvéd. Ellenfelünk nagy iramban kezdett, háromgólos előnyre tett szert, de fordítani tudtunk, ám a végére elfáradtunk, ami leginkább az átlövéseink hatékonyságának romlásán látszott.
Szivós Márton: – Fantasztikusan játszottak ma a játékosaim, tetszett a hozzáállásuk a mérkőzéshez, remekül védekeztek, és amikor égett a ház, akkor is össze tudták kapni magukat. Gratulálok Papp Benedek élete első ob I-es mérkőzéséhez.


A nőknél a Magyar Kupa negyeddöntőjében csapott össze a BVSC és az Eger, azok után, hogy a két csapat első mérkőzésén a fővárosiak idegenben győztek egy találattal. A visszavágón időnként felcsillant a remény az Eger előtt a fordításra, de a végén most is a BVSC örülhetett: a zuglóiak ezúttal 11–9-re nyertek, ezzel kivívták a továbbjutást.

NŐI VÍZILABDA
MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
BVSC-Manna ABC–Digi Eger 11–9 (2–1, 2–4, 2–0, 5–4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik