Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vágólapra másolva!
2025.10.05. 14:46
null
A Szolnoknak nagyon nem ment a házigazda ellen (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Szolnok utolsó meccsén váratlanul simán, kilenc góllal kikapott a házigazda spanyol Terrassa csapatától a férfi vízilabda Eurokupa spanyolországi selejtezőtornáján, ám csoportmásodikként így is főtáblára jutott.

 

A magyar csapat – amely pénteken a francia Pays D'aix együttesét 23–10-re, szombaton a német Potsdam gárdáját 14–10-re verte meg – vasárnap nagyon gyengén játszott, egészen a harmadik negyed hajrájáig gólképtelen volt, s végül 13–4-es vereséget szenvedett.

A második számú európai kupasorozatban négy négyes csoportban zajlottak a kvalifikációs küzdelmek, a főtáblára – melyen a BVSC már biztos szereplő – a négy első és a három legjobb második jutott fel.

A szolnokiak hat ponttal, plusz 8-as gólkülönbséggel zártak a második helyen, s mivel az A-csoportban második görög Apollon Szmirnisz hat ponttal és plusz hatos mutatóval végzett, így a magyar együttes mögé került az összevetésben.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA, SELEJTEZŐ
D-CSOPORT, TERRASSA
CN Terrassa (spanyol)–Szolnoki Dózsa 13–4 (5–0, 2–0, 3–1, 3–3)
G: Bargallo 5, Ten Broek 2, Blasco, Bruce, Chico, Cuacos, Sabadell, Salvador, ill. Bedő, Cseh M., Kakstedter, Zerinváry

Pays d’Aix (francia)–OSC Potsdam (német) 13–8

A végeredmény: 1. Terrassa 9 pont, 2. SZOLNOK 6 (41–33), 3. Pays d’Aix 3, 4. Potsdam 0. 

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Szolnoki Dózsa–OSC Potsdam (német) 14–10 (2–5, 4–2, 4–2, 4–1)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Szolnoki Dózsa–Pays D'aix Nation (francia) 23–10 (7–1, 4–5, 3–2, 9–2)

A-CSOPORT: 1. Spandau (német) 6 pont, 2. Apollon Szmirnisz (görög) 6 (47–41), 3. A-Polo (grúz) 5, 4. De Zaan (holland) 1

B-CSOPORT: 1. Trieste (olasz) 7, 2. Vuliagmeni (görög) 6 (62–48), 3. Crvena zvezda (szerb) 5, 4. Montpellier 0

C-CSOPORT: 1. Solaris (horvát) 9, 2. Steaua Bucuresti (román) 6 (45–31), 3. Rapid Bucuresti (román) 3, 4. Dinamo Tbiliszi (grúz)
Pontegyenlőségnél az egymás elleni eredmény rangsorolt. A csoportelsők mellett a három legjobb második helyezett jutott tovább, a gólkülönbség döntött köztük.

 

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik