Női vízilabda Eb: nehéz ágra került a magyar válogatott

2025.10.02. 14:22
null
Cseh Sándor (Fotó: Török Attila)
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott az olimpiai bajnok spanyolokkal, a románokkal, valamint a házigazda portugálokkal került össze a jövő évi női vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak csütörtöki sorsolásán.

A 16 résztvevő válogatottat négy négyes csoportba sorolták. A körmérkőzések után az A és a C, illetve B és a D kvartett első és második helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező két riválissal találkoznak, és az első két-két gárda bejut az elődöntőbe, míg a harmadikok és a negyedikek az 5-8. helyért játszanak. Az új formátummal „eltűnik” a keresztbejátszás és a negyeddöntő, egyúttal megnő a csoportkörös meccsek jelentősége.

Cseh Sándor szövetségi kapitány B csoportban szereplő együttese így továbbjutás esetén a D jelű négyesből kap ellenfelet, ebben a címvédő hollandok mellett a svájci, a brit és az izraeli csapat játszik majd.

Az elmúlt hónapok alapján a görögök tűnnek a legerősebb csapatnak, az elmúlt években viszont a spanyol és a holland együttes számított Európában egyeduralkodónak, sőt, az amerikaiakkal együtt a világon is” – idézte a szövetség honlapja a szakembert. „Azaz nem nagyon lehetett volna nehezebb a sorsolásunk, hiszen az egyiket meg kell előzni, ráadásul az izraeli csapatot sem szabad lebecsülni. Viszont így is, úgy is jó meccseket kell játszani és jó ellenfeleket kell legyőzni, ha komoly eredményt akarunk elérni - azaz most csupán annyi történt, hogy megtudtuk, kik ellen kell helytállnunk.”

A magyarok kezdésként rögtön a spanyolokkal találkoznak, akiket július 21-én, a szingapúri világbajnokság elődöntőjében 15–9-re legyőztek. Ezt követően a románok, végül a portugálok ellen ugranak medencébe. A kontinensviadalt január 26. és február 5. között rendezik Madeirán.

A csoportok beosztása:
A: Görögország, Franciaország, Szlovákia, Németország
B: MAGYARORSZÁG, Románia, Spanyolország, Portugália
C: Olaszország, Szerbia, Horvátország, Törökország
D: Hollandia, Svájc, Nagy-Britannia, Izrael

Legfrissebb hírek

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
1 órája

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
12 órája

Vízilabda: az UVSE megvédte címét az ifjúsági leánybajnokságban

Utánpótlássport
2026.06.07. 20:54

Vízilabda: az ifjúsági lányok zárják a nyolcas döntők sorát

Utánpótlássport
2026.06.04. 09:01

A hónap utánpótlásedzője: május jelöltjei

Utánpótlássport
2026.06.02. 09:11

Az 50 éves Székely Bulcsú három fiára még büszkébb, mint az olimpiai aranyérmére

Vízilabda
2026.06.02. 08:38

Vízilabda: az ifjúsági leánybajnokságban is bajnokot avatnak

Utánpótlássport
2026.05.31. 09:15

Faragó Kamilla: Nem lehetünk elégedetlenek

Vízilabda
2026.05.30. 11:24
Ezek is érdekelhetik