
„Ez egy villámedzőtábor lesz – idézte a szakvezetőt a magyar szövetség oldala. – Másfél nap alatt egy szárazföldi edzés, egy testösszetétel mérés és három vízi foglakozás lesz. Nincsenek nagy változások a keretben, folytatni fogjuk a Szolnokon megkezdett munkát. Alap taktikai gyakorlások mellett posztorientált feladatok és lábtempós mozgások alkotják majd a programot.”
Hozzátette: most rövid időt lesznek együtt, de minden lehetőséget ki akarnak használni a munkára.
„Nagyon sok a fiatal játékos, akik folyamatosan kapják az új feladatokat, gyakorolják a technikai elemeket, plusz teszteljük a fizikai paramétereiket. Tőlük folyamatosan fejlődést várunk el, akár hétről hétre, hónapról hónapra. A rutinosabb kerettagoktól hasonló hozzáállást szeretnénk látni, bátor, fejlődni akaró edzésmunkát és játékot” – jegyezte meg Cseh Sándor.
A válogatott vasárnaptól keddig edzőtáborozott Szolnokon, ez volt az első állomása a jövő évi világbajnoki felkészülésnek.
Az október 4-5-i összetartáson már ott lehet Faragó Kamilla Mataróból, ugyanakkor a másik légiós, Hajdú Kata azért nem, mert október 3-án játszik az Olimpiakosz Szuperkupa-döntőt.
A meghívottak
Kapusok: Golopencza Szonja (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC), Torma Luca (DFVE), Schmuck Tünde (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Alaksza Kinga (UVSE), Aubéli Tekla (UVSE), Dömsödi Dalma (BVSC), Faragó Kamilla (CN Mataro), Garda Krisztina (DFVE), Hetzl Adrienn (UVSE), Horváth Luca (BVSC), Horváth Zsófi (FTC), Keszthelyi Rita (FTC), Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya (FTC), Lendvay Zoé (BVSC), Rybanska Natasa (DFVE), Sümegi Nóra (DFVE), Tiba Panna (BVSC), Máté-Vályi Vanda (FTC)

Röplabda: edzőtáborban a férfi U20-as válogatott







