Cseh Sándor: A görögöktől elszenvedett vereség után új lapot nyitottunk

– Hat kemény mérkőzést játszottak a rotterdami világkupa-selejtezőn. A rájátszás első meccse, a Görögországtól elszenvedett vereség után úgy tűnt, nem sikerül kivívni a szereplés jogát a júliusi, sydney-i vk-döntőben, az utolsó napon mégis kiharcolta a csapat. Hogyan értékeli a tornát?
– Több okból is más értékelni most, mint a közelmúlt világversenyeit követően – válaszolta Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. – Egyrészt, bár a torna előtt három napig Görögországban játszottunk hasznos edzőmérkőzéseket, villámfelkészülésünk volt csak, erőnlétileg és mentálisan sem olyan, mint általában. Másrészt nem teljes csapattal utaztunk ki, az újoncainkat pedig mély vízbe kellett dobnunk, nagyon fontos pozíciókban játszottak felváltva. Nehéz tornának ígérkezett olyan erős ellenfelekkel szemben, mint az amerikai, a spanyol vagy a görög válogatott, de nagyon sokat beszélgettünk a játékosokkal arról, hogy így is próbáljuk meg végig a legjobbunkat adni, mert elképzelhető, hogy csak az utolsó nap dől el a továbbjutás. Nem lepett meg minket tehát, hogy így alakult, sőt, majdhogynem az ausztrálok elleni sorsdöntő meccsen nyújtották a legjobb teljesítményt a lányok.

– A görögök elleni mérkőzés után csökkent az esélyük, ám másnap a görögök tizenegy gólos vereséget szenvedtek Ausztráliától, ami visszahozta a reményt, felértékelte az utolsó két találkozót a japánok és az ausztrálok ellen. Miként alakult a csapaton belüli hangulat?
– A görög mérkőzés után hosszabb elemzésbe fogtunk a játékosokkal – nem az eredményt kértük számon, hanem egy-két hiányosságra mutattunk rá. Legyen szó egyéni teljesítményről, ahogy egy-egy játékos megérkezett a válogatottba, vagy arról, hogy nem mertünk a vízben egyéniségekként gondolkodni és összerakni masszív négy negyedet. Nem szeretnék a szakmai részébe ennél jobban belemenni, de a megbeszélés után este már csak hagytuk pihenni a játékosokat, és másnap reggel azt láttam mindenkin, hogy lezárta magában az addigiakat, és új lapot nyitottunk, függetlenül attól, mennyi esélyünk marad az utolsó két napra. Az uszodába menet tudtuk meg, hogy az ausztrál–görög mérkőzés alapján még van esélyünk, ez rárakott még egy lapáttal a motivációnkra. Egyébként bár kikaptunk a rangadókon, tizennégy nap alatt nagyon értékes munkát végeztek a játékosok – az, hogy a legjobb csapatok ellen három negyedig szoros meccsekre voltak képesek, tartást adott nekik.

– Mire van szükség ahhoz, hogy a csapat kitolja ezt a teljesítményt négy negyedre?     
– Fontos tényező lesz, ha visszatér a négy meghatározó játékosunk, akik ezúttal hiányoztak, de egyébként mind gólszerzésben, mind sebességben fontos a szerepük. Keszthelyi Ritánál azt is kiemelhetem, hogy meccs közben a vízben képes irányítani, eligazítani a csapattársait. Önmagában a visszatérésük persze nem hozza magával automatikusan az eredményt, de jelentős potenciál van bennük. Másrészt mindenkinek olyan állapotban kell megérkeznie a válogatottba, hogy az ilyen terhelést is bírja erővel, gyorsasággal. Harmadrészt szükségünk lesz a kiemelkedő egyéni teljesítményekre, ami gólokban is megmutatkozik, de ugyanez igaz a védekezésre, a visszaúszásra, hogy ne fogyjunk el – sokféleképpen lehet ezt értelmezni. Az új játékosoknak is még erősebbnek, stabilabbnak kell lenniük, ha a jövőben ismét szerepelnek a csapatban. Az látszott, hogy szinte minden mérkőzésünk hét hétnél akadt meg, ha ekkor mi lőttünk volna még egy-két gólt, több esetben másképp is alakulhattak volna a végjátékok.

– A görögök elleni találkozón szóvá tette a kontrafaultok fújását – kiállították, így az utolsó két összecsapáson Japán és Ausztrália ellen nem irányíthatott. Mennyire rossz érzés, hogy ilyenkor nincs közvetlen hatása a mérkőzés alakulására? Vagy megfordítva: előny lehet később, hogy az ilyen meccseken csak a megfigyeléseire alapozhat?
– Alapvetően az volt a célom, hogy valamit megmozdítsak, hogy valami más irányba induljon el a játék, elsősorban a játékvezetői felfogást illetően. Persze pontosan tudom, hogy nem nekem kell megoldanom a játékvezetést, meg ennek nem ez a módja. Egyszerűen csak azt akartam, hogy minden megváltozzon – e tekintetben egyáltalán nem búslakodtam, hogy az utolsó két mérkőzésen nem én ültem a cserepadon. Bizonyára nem a piros lapom miatt, mindenesetre nagyon szembetűnő volt, hogy az utolsó két napon mennyivel színvonalasabb volt a játékvezetés, valamint a történtek erősítették az összetartást a csapaton belül is. Nyilván a szövetségi kapitánynak nem az a dolga, hogy kiállíttassa magát, de visszatekintve ez lökést adott a csapatnak, részben ennek is tulajdonítom, milyen összeszedettek és lelkesek voltunk a sorsdöntő meccsen. Mindezért köszönet illeti a játékosokat, valamint Áts Bertalant és Dávid Zoltánt, akik helyettesítettek a parton.