Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Fiatal csapatunk a rotterdami női vízilabda világkupa-selejtező csoportkörének utolsó fordulójában akkor tehette volna biztossá a továbbjutást vasárnap, ha legyőzi az olimpiai bajnokokkal felálló Spanyolországot. Az első félidő alapján ez nem is tűnt lehetetlennek, ám a másodikban kinyílt az olló az ellenfél javára.
Szilágyi Dorottya két akciógólja után a spanyolok kétszer ötméteresből egyenlítettek, az első negyed végén az ellenfél kontra faultja után Neszmély Boglárka indította a rosszkéz oldalon megúszó Faragó Kamillát, aki ragyogó centerpasszt adott a labdát a kapuba paskoló Varró Eszternek. A félidőig fej fej mellett haladtak a felek – a második negyed hajrájában a spanyol válogatott már a harmadik ötméteresét lőtte be Ariadna Ruiz révén, ám Garda Krisztina hatalmas bombagóljával 7–7-re egyenlítettünk, innen következett a második félidő.
A fordulás után összeállt a védelem mindkét oldalon, majdnem négy percig egyik csapat sem talált be, ám ekkor a spanyolok megtalálták a rést a magyar pajzson. Beatriz Ortiz találta meg a kapás oldalon Irene Gonzálezt, aki egyből belőtte a kapott labdát; majd Ortiz gólja sem volt kisebb Garda korábbi rakétájánál, a Ferencváros játékosa negyedszer volt eredményes. Ezután Ariadna Ruiz ejtett gólt Neszmélynek, miközben magyar részről három emberelőny is kimaradt. Jordi Valls csapata 10–7-re ellépett a záró szakasz előtt, és nem állt le, miközben a mieink nem tudtak kijönni a gödörből. Két gólt szereztünk a második félidőben – mire Dobi Dorina 16 percnyi magyar gólcsend után betalált, a spanyolok már messze jártak, és sorozatban négy elbukott tétmeccs után nyertek ellenünk.
A magyar válogatott harmadik lett az A-csoportban, és az 5–8. helyért folytatja – ha a rájátszásban ötödik lesz, még elérheti a világkupadöntőt. És ahogy Cseh Sándor szövetségi kapitány fogalmazott a Nemzeti Sportnak még a torna előtt: ez ugyanannyit érne, mintha már most sikerült volna.
VÍZILABDA
NŐI VILÁGKUPA, SELEJTEZŐ, ROTTERDAM
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Spanyolország–Magyarország 15–9 (2–3, 5–4, 3–0, 5–2)
A magyar csapat gólszerzői: Szilágyi, Hajdú 2-2, Varró, Lendvay, Leimeter, Garda, Dobi
A csoport másik mérkőzésén: Egyesült Államok–Japán 28–8 (6–2, 9–1, 7–1, 6–4)
A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 8 pont, 2. Egyesült Államok 7, 3. Magyarország 3, 4. Japán 0








