Vízilabda: megszületett a sportág dokumentumfilmje
Vízilabda
2024.11.11. 20:45
A magyar csapat szerezte a mérkőzés első gólját, ám a nyitó negyedet nem tudta előnnyel zárni, a hat gól egyenlő eloszlásban esett. A vlv.hu beszámolója szerint a folytatásban – főleg Madaras Norbert remeklésének köszönhetően – két góllal is megléptünk, ám a félidőben így is 7–7-et mutatott az eredményjelző.
A harmadik negyedben védekezésben tökéleteset produkált a Kemény-csapat, amely így 10–7-es vezetéssel kezdhette az utolsó játékrészt.
A záró nyolc percet ugyan elveszítettük, ám egy gólt megőriztünk előnyünkből, így sikerült javítani a görögök elleni vereség után.
A mérkőzés Vörös Viktor és Bátori Bence számára egész biztos, hogy örökké emlékezetes marad, a két fiatalember ugyanis most debütált a válogatottban.
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ |
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 11–10 (3–3, 4–4, 3–0, 1–3) |
Siracusa, 200 néző. V: Balfanbajev (kazah), Koganov (azeri) |
MAGYARORSZÁG: Gergely I. – Varga Dénes 1, Hosnyánszky 1, Szivós, Hárai 1, Biros 1, Madaras 6. Cs: Szécsi (kapus), Varga Dániel 1, Vörös, Bátori, Vámos, Bundschuh. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes |
OROSZORSZÁG: Ivanov – Halturin 2, Jurcsik 2, Rizov 2, Zseltovszkij 1, Antipov, Liszunov 1, Baszik 1, Novokszenov, Visnyakov, Ogyincov, Agarkov 1, Rasztorgujev (kapus). Szövetségi kapitány: Vjacseszlav Szobcsenko |
Gól – emberelőnyből: 7/5, il. 10/5 |
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. – |
MESTERMÉRLEG |
Kemény Dénes: – Másfél negyedig hasonló volt, mint a szerdai meccs, aztán elhúztunk, a végén pedig már nem volt túl sok idejük az oroszoknak. Hagytunk ki néhány helyzetet, és továbbra is túl sok gólt kapunk. Kis Gábor a meccs előtt, Hárai Balázs a második negyedben sérült meg. Kiszenvedett, kiküzdött siker volt olyan vetélytárssal szemben, amely ellen öt-hat góllal is lehet nyerni. A felkészülésben előbbre járó ellenfelek megmutatták, mik azok a játékelemek, amelyeket gyakorolnunk kell. |
A csoport másik mérkőzésén: Olaszország–Görögország 10–7 |
Az állás: 1. Olaszország 6 pont, 2. Görögország 3 (18–18), 3. Magyarország 3 (19–21), 4. Oroszország 0 |