NB I: így eshet ki már a hétvégén a Kisvárda és maradhat benn az Újpest

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 14:30
Már vasárnap eldőlhet, hogy kiesik a Kisvárda és bennmarad az Újpest (Fotó: Balogh László)
A labdarúgó NB I-ben az már eldőlt, hogy az MTK otthonában örökrangadót játszó Ferencváros az aranyérmes, a Mezőkövesd kiesik, és a 12 csapatos, 33 fordulós bajnoki rendszerben most először történik meg, hogy mindkét feljutó – a Diósgyőr és az MTK is – megőrzi élvonalbeli tagságát. A hétvégén tovább tisztulhat a kép az alsóházban, ugyanis bebiztosíthatja bennmaradását a Kecskemét, a Zalaegerszeg és az Újpest, és véglegessé válhat a Kisvárda búcsúja is. Lássuk a lehetséges forgatókönyveket, illetve a 30. forduló statisztikai érdekességeit!

 

 Az NB I versenykiírása szerint egyenlő pontszám esetén előbb a több győzelem, a jobb gólkülönbség, a több rúgott gól, majd az egymás elleni eredmények rangsorolnak a csapatok között. Ha ez mind egyezik, a sportszerűségi versenyben elért jobb helyezés, legvégső esetben pedig sorsolás dönti el a sorrendet. 
A legnagyobb esély a Kisvárda búcsújára van, de a fentieket figyelembe véve matematikailag még a Kecskemét, a ZTE és az Újpest is kieshet. A többiek eredményétől függetlenül biztos bennmaradó az a csapat, amelynek a 30. forduló végére minimum 38 pontja lesz. A ZTE-nek ehhez az kell, hogy pénteken legyőzze a Puskás Akadémiát, a Kecskemét pedig ne kapjon ki szombaton Diósgyőrben. Az Újpest abban az esetben tekinthető biztos bennmaradónak, ha a hétvégén több pontot szerez, mint a mögötte álló Kisvárda. 

Biztosan bennmarad a Kecskemét, ha...
– szombaton legalább egy pontot szerez Diósgyőrben,
– ha a Kisvárda vasárnap nem nyer a Fehérvár ellen.
Biztosan bennmarad a ZTE, ha...
– pénteken legyőzi a Puskás Akadémiát,
– ha a Kisvárda vasárnap nem nyer a Fehérvár ellen.
Biztosan bennmarad az Újpest, ha...
– szombaton legalább egy ponttal többet szerez Debrecenben, mint a Kisvárda vasárnap a Fehérvárral szemben.
Kiesik a Kisvárda, ha...
– ha kikap vasárnap a Fehérvártól, az Újpest pedig szombaton legalább egy pontot szerez Debrecenben,
– ha vasárnap döntetlent játszik a Fehérvárral, az Újpest pedig szombaton nyer Debrecenben.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

PÉNTEK

ZALAEGERSZEGI TE FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

A 15. élvonalbeli találkozójuk jön, eddig a zalaiak állnak valamivel jobban, hiszen az örökmérleg az ő szemszögükből: 6 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség. 

A hazai kék-fehérek 2021 őszétől 5 találkozón át nyeretlenek voltak a felcsútiakkal szemben (0–2–3), a legutóbbi 4 tétmérkőzésükből azonban hármat egy-egy góllal megnyertek ellenük, egyszer pedig ikszeltek. Februárban egy VAR által megítélt tizenegyessel győztek a zalaiak 1–0-ra a Pancho Arénában. 

Zalaegerszegen minimális különbséggel a PAFC felé billen a mérleg: 2 hazai siker mellett ugyanis 3 iksz és 3 felcsúti siker szerepel az évkönyvekben. Ősszel úgy játszottak 1–1-et a ZTE Arénában, hogy Jakub Plsek 88. percben értékesített 11-esére Josip Spoljaric a 98. percben válaszolt. 

Tavaly áprilisban a Magyar Kupa elődöntőjében hosszabbítás után, Karlo Bartolec öngóljával 1–0-ra nyert a házigazda ZTE a PAFC ellen, majd a serleget is elhódította.

A 9. helyen álló Zete két forduló óta nyeretlen – igaz, a tabella első két helyezettjével játszott (2–3 otthon az FTC ellen, majd 1–1 Fehérváron). Előbbi meccsen a 75. és 88., utóbbin a 86. percben talált be, vasárnap Olekszandr Szafronov fejes gólja egy pontot hozott neki. Ha péntek este nyer, már semmiképpen nem eshet ki.  

Csak az 5 bajnokija óta veretlen Puskás Akadémia mondhatja el magáról, hogy nem vesztett pontot az előző 3 fordulóban, ráadásul a dobogóért küzdő együttesnek az utóbbi 2 mérkőzésén 9–0 a gólkülönbsége.

A ZTE otthoni mérlege 4 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, ezzel utolsó előtti a hazai tabellán. Az egyetlen csapat a mezőnyben, amely vendéglátóként mindig kapott gólt, összesen 30-at, ez egálban a legtöbb most az élvonalban.

A felcsúti csapat idegenbeli teljesítménye alapján a második legjobb, 8-szor nyert, 3-szor ikszelt, 4-szer kapott ki. Az előző 4 házon kívüli bajnokiján veretlen (2 siker, 2 döntetlen), legutóbb február 24-én Debrecenben maradt alul (0–1).

SZOMBAT

PAKSI FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

Éppen 25 összecsapásuk volt az NB I-ben, az örökmérleg a legutóbb aratott győzelemmel billen a tolnaiak felé: 11 paksi siker, 4 döntetlen, 10 mezőkövesdi diadal. A párharc gólkirálya Sztefan Drazsics, 8 találattal.

2017 ősze óta csak egyszer, 2021 márciusában ikszeltek (2–2), onnantól mindkét gárda 4-szer tudott nyerni. Ebben a kiírásban otthon hátrányból 2–1-re, idegenben 1–0-ra győztek a paksiak. 

Az atomvárosban 5-ször diadalmaskodtak a hazaiak, 3-szor a vendég borsodiak, 3-találkozójuk pedig döntetlen lett. Az előző 4 paksi összecsapásukat felváltva nyerte a két csapat.  

Közös a két gárdában, hogy 6 forduló óta nyeretlenek, és közben csak egy pontot tudtak összekaparni: a Paks március 10-én otthon a Loki ellen (1–1), míg a Kövesd március 16-án Újpesten (2–2).

Sorozatban 5 bajnokiját bukta el az őszi első Paks és rosszabb gólkülönbségével a Vidi mögött már csak harmadik a tabellán – erre legutóbb a 7. forduló után volt példa. A keddi kupaelődöntőjét ugyan megnyerte a Kisvárda ellen (2–1), ám ha a következő NB I-es találkozóján is alulmarad, beállítja leghosszabb élvonalbeli vereségszériáját, amely 2007 májusa és augusztusa között, Lengyel Ferenc edzősége idején volt.

A már kiesett mezőkövesdiek a legutóbbi 4 mérkőzésüket kivétel nélkül elbukták. Ráadásul csupán egyszer, legutóbb Kecskeméten találtak be az ellenfél kapujába, viszont közben 14-szer kapituláltak. 

A Paks otthoni mutatója 9–2–3, amellyel harmadik a hazai táblázaton, de házigazdaként a legutóbbi 4 meccsén csak egy pontot szerzett. 

A Kövesd idegenben több pontot gyűjtött (11), mint otthon (9), a mérlege 2–5–8, ezzel csak két együttest előz meg a vendégtabellán. 

DIÓSGYŐRI VTK–KECSKEMÉTI TE

Tizenötödször találkoznak az élvonalban, a mérlegük kiegyenlített, mindkét csapat 5 győzelmet ért el, 4-szer döntetlenre végeztek. A gólkülönbség 19–17 a diósgyőriek javára.

Mostanáig utoljára 2014 márciusában, Kecskeméten ikszeltek (1–1), azóta 4 NB I-es meccsük volt, és rendre az aktuális házigazda nyert: októberben 3–1-re a DVTK, februárban 2–1-re a KTE. A piros-fehérektől Rudi Pozeg Vancas, a lila-fehérektől Horváth Krisztofer mindkét meccsen eredményes volt.

A Diósgyőrben lejátszott 7 meccsből csak egyszer, 2011 júliusában tudta elvinni a 3 pontot a KTE (1–2), 2013 augusztusában ért el még 1–1-et – a miskolciaknál mindkétszer volt kiállítás. A többi 5 alkalommal a DVTK nyert.

A 2020–2021-es idényben az NB II-ben találkoztak, Miskolcon 1–1-re végeztek, a KTE otthonában pedig 3–2-re a DVTK győzött.

Mind a két csapat 5 pontot gyűjtött össze az előző 5 bajnokiján, és az is közös bennük, hogy 4 meccses nyeretlenségüknek vetettek véget a múlt heti fordulóban.

Az újonc Diósgyőr már biztos bennmaradó, legutóbb a keleti rangadón 5–3-ra győzte le a Debrecent, és 2017 októbere óta először szerzett 5 gólt az élvonalban. Most már a DVTK – és az FTC – meccsein esett a harmadik legtöbb gól (97), a fordulónkénti átlaguk 3.34.

A KTE legutóbb hátrányból fordítva a másodosztályba taszította a Mezőkövesdet (2–1). Már csak akkor eshet ki, ha ezentúl nem szerez pontot, ugyanakkor a Kisvárda minden meccsét megnyeri és az utóbbinak jobb lesz a gólkülönbsége. 

♦ Otthon 7–4–4 a Diósgyőr mérlege, amellyel 6. a hazai táblázaton, a  szerzett gólokat tekintve már 29-nél jár és ebben csak a Vidi előzi meg (36). Amióta Vladimir Radenkovics a vezetőedző, bajnokin még nem kapott ki vendéglátóként (3 győzelem, 2 döntetlen).

♦ Az idegenben produkciót tekintve a Kecskemét a legrosszabb eddig az NB I-ben, mindössze 2-szer nyert és 2-szer ikszelt, 10-szer pedig kikapott. Látogatóként az előző 5 találkozójából négyet elbukott, az MTK-nál pedig 2–2-t ért el.

DEBRECENI VSC–ÚJPEST FC

1943-tól 111 meccsük volt már a legfelső osztályban, az örökmérleg 24 debreceni sikert, 36 döntetlent és 51 újpesti győzelmet mutat. Ebben a kiírásban mindkét alkalommal az éppen vendégként pályára lépő, de emberelőnybe kerülő csapat bizonyult jobbnak egy góllal.

Az előző 5 egymás elleni találkozójukból a fővárosiak csupán egyet tudtak megnyerni, tavaly szeptember végén, hátrányból fordítva 2–1-re. Akkor is csak úgy sikerült nekik, hogy Dusan Lagator kiállítása miatt a 13. perctől emberelőnyben játszottak.

Debrecenben rendkívül szoros a párharcuk, a hazai csapat 19-szer, a lila-fehér együttes 18-szor győzött, 19-szer pedig ikszeltek. Az elmúlt 10 évben vendégként 14 találkozóból csak hármat tudott megnyerni a újpesti gárda: 2018 és 2022 márciusában, valamint tavaly ősszel is egyaránt 1–2 lett a találkozó vége. 

Az előző 4 bajnokiján felváltva nyert illetve vesztett a Loki, a múlt szombaton 5 gólt kapva maradt alul Diósgyőrben, hasonlóra legutóbb 2016 augusztusában Felcsúton, a Vidi ellen volt példa (1–5).

Az MTK ellen (1–2) egymás után a harmadik bajnoki vereségét szenvedte el az Újpest, ráadásul úgy, hogy ezek közül két meccsen is vezetett, most egészen a 79. percig. A második félidők eredményei alapján a lila-fehérek csak a mezőkövesdieket tudják megelőzni a mezőnyből.  

A 10. helyen álló újpestiek előnye 9 pont a 11., vagyis kiesésre álló Kisvárdával szemben, de ezt a hétvégén 10-re kellene növelniük ahhoz, hogy már vasárnap tuti bennmaradónak mondhassák magukat. Egyenlő pontszámnál ugyanis elsődlegesen a több győzelem dönt, ebben a szabolcsiak még utolérhetik a lila-fehéreket, akiknek viszont 9-cel rosszabb a gólkülönbségük. 

Az eddigi 15 hazai találkozójából 9-et megnyert a Debrecen – ez ötös holtversenyben a legtöbb a mezőnyben –, döntetlent viszont csak egyszer játszott, februárban a DVTK-val, ami ugyancsak egálban a legkevesebb most az élvonalban. Otthon 5-ször kapott ki, ebből 4-szer fővárosi csapattól.  

♦ Az Újpestnek látogatóként 4–2–8 a mutatója, ezzel a vendégtabella alsó harmadában van, viszont a legtöbb gólt kapta, 31-et, ami 2.21-es meccsenkénti átlagot jelent. 

VASÁRNAP 

KISVÁRDA MASTER GOOD–FEHÉRVÁR FC

Tizenhét NB I-es mérkőzés után hatalmas a vendégek fölénye, hiszen az örökmérleg 3 várdai siker, 3 döntetlen, 11 fehérvári diadal. 

A párharc első 7 felvonásából egy döntetlen mellett 6-ot a fehérváriak nyertek meg, így az első kisvárdai diadalra egészen 2021 januárjáig kellett várni (2–1). Ezt még abban, majd a következő évben még újabb egy-egy szabolcsi győzelem követte. A Vidi az előző 4 összecsapásukon veretlen maradt a (3 siker, 1 ksz). Ebben a pontvadászatban előbb otthon 3–1-re, majd idegenben 2–1-re nyert Bartosz Grzelak együttese.

A Várkerti Stadionban 8 bajnokin vannak túl, ezeken 3 várdai győzelem, 3 döntetlen és 2 Vidi-diadal született. Utóbbiból az első 2019 decemberében (0–2),  míg a második idén februárban, a télen igazolt szlovén Najc Gradisar és az argentin Nicolás Stefanelli találatával (1–2) jött össze a fehérváriaknak. 

A keddi paksi kupaelődöntőt vezetésről elbukó Kisvárda az előző 3 bajnoki meccsén nem kapott ki (1 győzelem, 2 iksz), és ezalatt 5 pontot faragott le a 10. Újpesttel szemben hátrányából. Ha a hétvégi fordulóban kevesebb pontot gyűjt be a lila-fehéreknél, akkor már csak a létszámemelés mentheti meg a kieséstől. 

Az 5  bajnoki óta veretlen (3 diadal, 2 iksz) Vidinek legutóbb a hajrában csúszott ki a kezéből a győzelem a ZTE ellen (1–1). Pontszámban azonban így is beérte a Paksot, sőt, jobb gólkülönbségével megelőzve pedig fellépett a második helyre, ahol legutóbb több mint 3 éve, 2021 februárjában állt.

A Várdának pályaválasztóként 5–1–8 a mérlege. Legutóbb 4–1-re lelépte az Újpestet, így az előző 3 otthoni bajnokiján 6 pontot gyűjtött, ami a legjobb hármas szériája ebben a bajnokságban. 

A Fehérvár 5–2–7-es mutatójával a középmezőny elején van a vendégtabellán. Az előző 3 házon kívüli fellépésén úgy maradt veretlen és szerzett 7 pontot, hogy közben ikszelt Felcsúton, majd nyerni tudott Pakson.

MTK BUDAPEST–FERENCVÁROSI TC

A Tempó, Fradi! portál kimutatása szerint a 224. bajnoki örökrangadó következik, amelyekből 79-et nyertek meg a kék-fehérek, 52 döntetlen és 92 ferencvárosi siker mellett. 

A már bajnok FTC ebben a kiírásban mindkétszer fölényesen verte az MTK-t, szeptemberben az Új Hidegkuti-stadionban 6–1-re, a februári visszavágón a Groupama Arénában 5–1-re. Ilyen, 11–2-es gólkülönbségű duplázás még egyszer sem volt a zöld-fehérek részéről a két csapat 1903 óra íródó bajnoki párharcában, viszont a kék-fehérek 1924 októberében a mesterötöst elérő Orth György vezérletével egy 90 perc során lépték le 11:2-re a IX. kerületieket. 

Az örökrangadóknak eddig 11 helyszíne volt, ezek közül a Hungária körúton még mindig az MTK felé billen a mérleg nyelve, 28 győzelem, 21 iksz, 24 vereség. A Ferencváros vendégként legutóbb 2014 márciusában kapott ki, még a régi Hidegkuti Nándor Stadionban (2–3), viszont az új létesítményben ezidáig veretlen a kék-fehérekkel szemben (4 diadal, 3 iksz).

A Ferencváros már bajnokként lép pályára az MTK ellen, amikor hasonló legutóbb, 2022 májusában előfordult, akkor a bennmaradásáért még küzdő MTK 3–0-ra nyert a Groupama Arénában a tét nélkül pályára lépő zöld-fehérek ellen.

A Fradi egymást követő 4 győzelem után vesztett újra pontot az NB I-ben legutóbb a Kisvárda ellen (0–0), és harmadszor esett meg vele ebben a bajnokságban, hogy nem tudott betalálni az ellenfelének. A zöld-fehérek szerdán hátrányból a véghajrában fordítva 2–1-re megnyerték a kupaelődöntőt a Nyíregyházával szemben, és így már 16 tétmérkőzés (13 bajnoki, 3 kupa) óta őrzik veretlenségüket. 

A Ferencvárosé után az MTK-é a leghosszabb aktív veretlenségi széria az NB I-ben, ami 6 forduló óta tart – ezalatt felváltva nyertek és ikszeltek a kék-fehérek. A bajnokság első körében 5-ös, a másodikban 4-es veretlenségi sorozat után kerültek szembe a zöld-fehérekkel, mégis nagy zakót kaptak tőlük.

Az MTK pontjai közel 60 százalékát gyűjtötte be otthon, 43-ból 25-öt. A mutatója 7–4–4, legutóbb március 3-án az ex-ferencvárosi Böde Dániel duplázásának következtében a Pakstól kapott ki (0–2).

Az FTC 11–1–2-es mérleggel vezeti a vendégtabellát, mostanáig utoljára szintén a Pakssal szemben maradt alul, december 10-én (2–3). 

A 30. FORDULÓ PROGRAMJA
Április 26., péntek
20.00: Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Április 27., szombat
14.30: Paks–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
17.00: Diósgyőri VTK–Kecskemét (Tv: M4 Sport)
19.30: Debreceni VSC–Újpest (Tv: M4 Sport)
Április 28., vasárnap
15.15: Kisvárda–Fehérvár (Tv: M4 Sport)
17.45: MTK Budapest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Ferencvárosi TC

29

20

5

4

71–26

+45

65

2. Fehérvár FC

29

15

5

9

51–38

+13

50

3. Paksi FC

29

15

5

9

46–39

+7

50

4. Puskás Akadémia

29

12

10

7

49–30

+19

46

5. MTK Budapest

29

12

7

10

40–52

–12

43

6. Debreceni VSC

29

12

6

11

45–39

+6

42

7. Diósgyőri VTK

29

11

7

11

48–49

–1

40

8. Kecskeméti TE

29

11

4

14

40–44

–4

37

9. Zalaegerszegi TE

29

10

6

13

49–56

–7

36

10. Újpest FC

29

10

4

15

38–61

–23

34

11. Kisvárda

29

7

4

18

32–46

–14

25

12. Mezőkövesd

29

5

5

19

25–54

–29

20

 






 

 

 

 

 





 

 

 




 


 

 

*

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik