Gálázva győzött az ETO az NB II-től búcsúzó Óvár ellen, kécskei bravúrpont a Vasasnál, gólzáporos mislenyi siker Gyirmóton

Vágólapra másolva!
2024.04.28. 19:01
A Szeged elhullajtott két pontot, így nem tudott közelebb kerülni a feljutó helyen álló Vasashoz (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB II 30. fordulójában nyolc mérkőzést rendeztek vasárnap. Az ETO FC Győr öt góllal nyert a Mosonmagyaróvár otthonában, az óváriak ezzel kiestek a másodosztályból. A Vasas hazai pályán nem bírt a Tiszakécskével, a Szeged pedig a Soroksár ellen volt képtelen nyerni otthon. A Honvéd maratoni meccsen maradt alul Kazincbarcikán, míg a Kozármisleny nyolcgólos mérkőzésen győzött a Gyirmót vendégeként. A Budafok a Siófok ellen, a BVSC a Csákvár ellen szerzett fontos pontokat. A forduló az éllovas Nyíregyháza ajkai vendégjátékával zárul hétfőn.

 

LABDARÚGÓ NB II
30. FORDULÓ

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–ETO FC GYŐR 0–5 (0–4) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep, 1000 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Ring Kevin, Szabó Dániel)
MOSONMAGYARÓVÁR: Slakta – Simita, Czingráber, Deák I., Bekker – Kapornai, Végső (Gáncs, 85.) – Csóka D. (Vukaszovics, 74.), Illés D. (Szabó B., 62.), Horváth K. (Papp L., 85.) – Szendeff (Puhtyejev, a szünetben). Vezetőedző: Nagy Ádám
ETO: Gyurákovics – Vera (Diarra, 78.), Szépe, Boldor, Csontos D. – Vingler (Urblík N., 62.), Anton – Boschilia (Riquelme, 78.), Skvarka, Bumba – Lukics (Farkas B., 62.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Boschilia (0–1) a 10., Bumba (0–2) a 17., Csontos D. (0–3) a 21., Bumba (0–4) a 33., Farkas B. (0–5) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Ádám: – Az első félidőben lábon lőttük magunkat három pontrúgással, ez rányomta a bélyegét a mérkőzésre.
Borbély Balázs: – Hektikus héten vagyunk túl. Hogy ez a teljesítmény mire lesz elég az utolsó négy fordulóban, nem tudom, de szeretnénk kihozni magunkból a maximumot.

VASAS FC–TISZAKÉCSKEI LC 1–1 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1517 néző. Vezette: Rúsz Márton (Horváth Zoltán, Punyi Gyula)
VASAS: Jova – Ódor, Otigba, Pávkovics – Girsik, Berecz Zs. (Zimonyi, 84.), Vida M., Doktorics (Deutsch L., 84.) – Szánthó (Urblík J., 58.), Tóth M. (Holander, 71.), Radó. Vezetőedző: Gera Zoltán
TISZAKÉCSKE: Kiss Á. – Balázs B., Viczián, Valencsik, Grünvald – Bertus, Szőr (Krivocjuk, 89.), Kocsis D., Lehoczky – Vajda R. (Gyurján B., 78.), Zamostny (Czékus, 66.). Megbízott vezetőedző: Balogh Pál
Gólszerző: Radó (1–0) a 30., Otigba (öngól, 1–1) a 76. percben
MESTERMÉRLEG
Gera Zoltán: – Nagy labdabirtoklási fölényben játszottunk, de kevés helyzetet alakítottunk ki. Passzívak voltunk, nem tudtunk a vendégcsapat védelme mögé kerülni. Csalódást keltő az eredmény…
Balogh Pál: – Óriási fegyvertény a pontszerzés! Bátortalanul kezdtünk, de negyedóra után feljöttünk, kapufát lőttünk, mégis hátrányba kerültünk a szünetig. A Vasas szinte helyzet nélkül játszotta le a meccset.

GYIRMÓT FC GYŐR–HR RENT-KOZÁRMISLENY 3–5 (3–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 580 néző. Vezette: Sipos Tamás (Szécsényi István, Szalai Dániel)
GYIRMÓT: Hársfalvi – Szegi, Hudák D., Csörgő V., Hajdú Á. – Kovács M., Kovács D. (Szőke G., 56.), Madarász (Soltész I., 70.) – Kicsun (Lányi, 86.), Adamcsek, Medgyes Z. Vezetőedző: Tamási Zsolt
KOZÁRMISLENY: Lékai – Schuszter, Horváth D., Füredi (Szabó B., a szünetben), Turi – Nagy E., Major S. – Molnár Á., Kozics (Horváth P., 61.), Kirchner (Ikonomou, 77.) – Daru B. (Tóth Z., 81.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Adamcsek (1–0) a 2., Major S. (1–1) a 12., Medgyes Z. (2–1) a 32., Madarász (3–1) a 39., Daru B. (3–2) a 49., Horváth P. (3–3) a 65., Daru B. (3–4) a 69., Horváth P. (3–5) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Tamási Zsolt: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. Sok technikai hibát vétettünk, s ezt kihasználták a vendégek.
Aczél Zoltán: – Bár az első félidőben is voltak lehetőségeink, ez a játékrész nem tetszett, mivel egyéni hibákból kerültünk hátrányba. A szünet után mentálisan, taktikailag és erőnlétileg is extra teljesítményt nyújtott a csapat.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–SOROKSÁR SC 0–0 – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, 2234 néző. Vezette: Farkas Tibor (Belicza Bence, Vad Anita)
SZEGED: Molnár-Farkas – Könczey, Szilágyi Z., Horváth M., Tóth B. – Haris (Magyar Zs., 67.), Bíró B. (Palincsár, 78.) – Zuigeber (Gajdos, 88.), Márkvárt, Papp Á. (Klausz M., 67.) – Borvető (Óvári, 67.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
SOROKSÁR: Mergl – Króner, Say, Kékesi, Kaján – Köböl (Varga I., 89.), Németh E. – Varga Z. (Borbély, 89.), Vass Á., Gálfi (Hajdú R., 90+3.) – Lovrencsics B. (Dragóner F., 84.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Sztevanovics: – Nehéz okosat mondani, az érzelmek dominálnak. Igyekeztünk a legjobb teljesítményt nyújtani, de voltak, akik nem megfelelően koncentráltak. A szezon legnehezebb részénél tartunk, és a győri siker után érzelmileg egy kicsit kevesek voltunk. A győzelemmel közelebb kerülhettünk volna a célunkhoz, de azért még így sem lehetetlen elérni azt.
Lipcsei Péter: – Fegyelmezetten futballoztunk, és a Szeged győri meccsét elemezve tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, így más játékot is kellett játszanunk. Az első félidőben beszorultunk, de a másodikban már feljavultunk, és lehettek volna góljaink is. Jól dolgoztunk, nekünk a pont remek eredmény.

BVSC-ZUGLÓ–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 200 néző. Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Máyer Gábor)
BVSC-ZUGLÓ: Csenterics – Benkő-Bíró, Vinícius, Hesz (Deutsch B., 57.), Király Á. – Tóth K., Hidi P. – Ihrig-Farkas (Kelemen P., 70.), Mitrovics, Mucsányi M. (Csősz R., 88.) – Bacsa P. (Nwachukwu, 70.). Megbízott edző: Kincses Ádám
CSÁKVÁR: Zelizi – Szalai P., Karacs, Gregor Z. (Babós L., 73.), Murka – Farkas A., Mészáros D., Ominger (Fejős Á., 73.) – Gazdag V. (Baracskai R., 86.), Simon A. (Nagy Z., 63.), Juhász L. (Szakály D., 63.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Mucsányi M. (1–0) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Kincses Ádám: – Küzdelmes mérkőzésen nagyon fontos három pontot szereztünk. Büszke vagyok a csapatra.
Tóth Balázs: – Tudtuk, hogy nem a szép játék lesz a jellemző erre a mérkőzésre. A küzdelem dominált, sajnos, ebben alulmaradtunk.

BUDAFOKI MTE–BFC SIÓFOK 1–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Promontor utca, 500 néző. Vezette: Lovas László (Nagy Viktor, Vrbovszki Pál)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Lorentz, Oláh B., Kalmár O., Horváth O. (Fekete M., 10.) – Csonka A., Soltész I. – Zsóri (Elek B., a szünetben), Németh M., Kovács D. (Szerető, 21.) – Vasvári (Merényi, 30.). Vezetőedző: Dajka László
SIÓFOK: Hutvágner – Major G., Csató M. (Schildkraut, 82.), Posztobányi, Varga B. – Varjas Z. (Girsik Á., 70.), Kitl M. – Dénes, Gyurkits, Szedlár (László D., 56.) – Németh B. (Balogh B., 56.). Vezetőedző: Jeney Gyula
Gólszerző: Oláh B. (1–0) a 35. percben
MESTERMÉRLEG
Dajka László: – A sok sérülés az első félidőben nagyon felborította a meccstervet, de így utólag azt is mondhatnám, hogy ez kellett a győzelemhez.
Jeney Gyula: – A potya gól egy labilis mentális helyzetben lévő csapatot teljesen megrogyaszt, velünk is ez történt, ugyanis a Budafok vezetéséig fölényben futballoztunk.

PÉCSI MFC–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–1 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Pécs, PMFC Stadion, 500 néző. Vezette: Jakab Árpád (Baghy Csaba, Kiss Balázs)
PMFC: Helesfay – Szekszárdi T., Pejovics, Hadaró – Harsányi, Krausz, Terbe (Szeles, a szünetben), Hudák M. (Bachesz, 62.), Majnovics – Tóth-Gábor, Rácz Balázs (Szabó Máté, 62.). Vezetőedző: Mátyus János
HALADÁS: Pálfi – Nyíri, Jagodics M., Ene, Bolla G. – Szakály A., Jancsó (Vanja, 81.) – Horváth R. (Bosnjak, 89.), Rácz Barnabás (Beronja, 89.), Mohos (Csernik, 65.) – Katona I. (Pintér F., 81.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Gólszerző: Harsányi I. (1–0) a 19., Katona I. (1–1) a 41. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János: – Jól küzdöttünk, de sajnos rosszul sáfárkodtunk a helyzeteinkkel. Hazai pályán azért már megszerezzük a pontokat. Minden erőnkkel harcolunk a bennmaradásért.
Alekszandar Jovics: – A látottak alapján a döntetlent igazságosnak tartom. Fontos mérkőzések várnak még ránk.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BUDAPEST HONVÉD 1–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 800 néző. Vezette: Szigetvári Márk (ifj. Varga Gábor, Tőkés Róbert)
KAZINCBARCIKA: Bánhegyi – Ternován, Szekszárdi M., Süttő, Kotula – Csilus T. (Papp M., 90+11.) – Pinte P., Csatári, Kártik (Szabó B., 90+2), Pekár L. – Kurdics (Ádám F., 69.). Vezetőedző: Csábi József
BP. HONVÉD: Dúzs – Kovács N., Pekár I., Szabó A., Benczenleitner (Kulbacsuk, 63.) – Eördögh (Bocskay, 88.), Adorján (Nyitrai, 88.), Lőrinczy – Kerezsi, Bobál G. (Simon B. 63.), Krajcsovics (Kundrák N., 63.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Pinte P. (1–0) az 52. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József: – A sérülések miatt játékrendszert kellett váltanunk, de nagyon örülök, hogy megnyertük a mérkőzést. Jól ismerem a kispesti szurkolókat, hiszen van kötődésem a klubhoz, és ritka az olyan szurkolótábor, amely így kiáll a csapatáért, de a pályára berontók viselkedését helytelenítem.
Csertői Aurél: – Sok létszámfölényes helyzetet puskáztunk el az első játékrészben, így nem szereztük meg a vezetést. Ezután a második félidőben elkerülhető gólt kaptunk, és ezután nem tudtunk párharcokat nyerni, fizikailag is felénk nőtt az ellenfél. Nem nyilatkozom a pályán kívül történtekről, ez nem az én dolgom.

HÉTFŐ
20.00: FC Ajka–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)

  1. Nyíregyháza Spartacus2920  7  260–23+37 67 
  2. Vasas FC301610  462–30+32 58 
  3. ETO FC Győr3018  3  955–32+23 57 
  4. Szeged-Csanád GA301413  330–18+12 55 
  5. Kozármisleny3014  7  951–38+13 49 
  6. Gyirmót FC Győr301111  843–38  +5 44 
  7. Soroksár SC3011  91033–34  –1 42 
  8. Kazincbarcika3010101030–33  –3 40 
  9. Budapest Honvéd3010  91135–31  +4 39 
10. Szombathelyi Haladás30  9111039–43  –4 38 
11. FC Ajka2911  41425–27  –2 37 
12. FC Csákvár3010  71332–39  –7 37 
13. Budafoki MTE3010  61432–42–10 36 
14. BVSC Zugló30  9  61523–37–14 33 
15. Pécsi MFC30  7111217–33–16 32 
16. BFC Siófok30  7  61731–53–22 27 
17. Tiszakécske30  5111427–36  –9 26 
18. Mosonmagyaróvár30  4  52121–59–38 17 
a BAJNOKSÁG állásA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik