Amikor fél perc majd’ hárommilliót ér

A KASSZASIKER: A SUPER BOWL

A Super Bowl az NFL nagydöntője, amelyet 1967 óta rendeznek meg. Népszerűségére jellemző, hogy a 2000. január elseje óta a tíz legnézettebb amerikai műsor kivétel nélkül Super Bowl volt, bőven 80 millió fő feletti nézettséggel. A listán az első nem amerikai futball vonatkozású esemény a méltán közkedvelt Jóbarátok utolsó epizódja, amely a 12. helyet csípte el „csekély” 52.5 millió nézővel (lásd keretes írásunk).

A Super Bowl látványos felvezető műsorral indul, majd a félidőben zenei hírességek szórakoztatják a nagyérdeműt. A hatalmas népszerűségnek hála, a Super Bowlt közvetítő amerikai televíziós csatornák – felváltva sugároz a CBS, a Fox és az NBC – óriási bevételhez jutnak a reklámszerződésekből – az idén egy 30 másodperces adásért 2.5-2.8 milliót kér a CBS.

A KEZDETEK: A GREEN BAY FOLYTATTA JÓ SZEREPLÉSÉT

Az első Super Bowlt 1967. január 15-én az NFL és az akkori vetélytárs szervezet, az AFL (Amerikai Futball-liga) legjobbja játszotta, majd a két liga összeolvadását követően (1970-től) a két konferencia (AFC, NFC) bajnokának párharca után hirdettek végső győztest.

A 60-as évek kiemelkedő együttese az 1961-ben, 1962-ben és 1965-ben is bajnoki címet szerző Green Bay Packers a legendás vezetőedző, Vince Lombardi (róla nevezték el a Super Bowl győztesének járó trófeát) vezetésével, és a szintén a Hírességek Csarnokába beválasztott Bart Starr irányításával magabiztosan nyerte meg az első két kiírást (előbb 35–10-re a Kansas City Chiefset, majd 33–14-re az Oakland Raiderset felülmúlva).

A „sajtfejűek" – a Super Bowl előtti korszakot is figyelembe véve – ekkor már 11 végső sikert számláltak.

AZ AFL, MAJD AZ AFC ELŐRETÖRÉSE

A két egyoldalú NFL-siker után az AFL-ből érkező New York Jets minden idők egyik legnagyobb meglepetését bemutatva, 16–7-re legyőzte a 19 pontos favorit Baltimore Coltsot. Persze ez a mérkőzés emberévé választott, magyar származású Joe Namathet nem nagyon lepte meg, a mérkőzést megelőzően ugyanis garantálta csapata győzelmét.

A Jets váratlan sikere utána már az AFL-t az NFL méltó riválisaként kezelték, sőt a ligák egyesülése után az AFL-ből alakuló Amerikai főcsoport csapatai uralták a mezőnyt.

Csupán egy NFC-ben szereplő csapat tudott ebben az időszakban diadalmaskodni a nagydöntőben: az évtized során ötször Super Bowlba jutó Dallas Cowboys 1972. januárjában a Miami Dolphinst, 1978-ban a Denver Broncost fektette két vállra.

Egy évvel a Dallastól elszenvedett veresége után a Miami, máig egyedülálló módon, veretlenül nyerte meg a bajnokságot, miután a Super Bowlban 14–7-re legyőzte a Washington Redskinst. Érdekesség, hogy itt is találhatunk magyar vonatkozást, a Dolphins vezetőedzőjének, Don Shulának, valamint futójátékosának, (running back) Larry Csonkának is hazánkból származó felmenői vannak.

Az évtized kiemelkedő csapata ugyanakkor a Pittsburgh Steelers volt, amely főleg brutálisan jó védelmének köszönhetően sorra gyűjtötte a trófeákat. Az 1976-os idényben például volt egy 22 negyeden át tartó sorozat, amely alatt nem engedtek touchdownt szerezni az ellenfeleknek – igaz, ebben a szezonban végül az AFC bajnoki döntőjében elbuktak a későbbi győztes Oakland Raidersszel szemben.

AZ NFC VISSZAVÁG: MONTANA ÉS AIKMAN CSÚCSRA ÉR

Az AFC fölénye azonban ezzel a sikerrel véget is ért, mert bár a Raiders az 1983-as szezon végén ismét bajnoki címet szerzett, a következő 16 alkalomból csupán ez az egy győzelem adatott meg az amerikai főcsoport csapatainak a Super Bowlokon, többek között két korszakos irányító feltűnése miatt.

Az 1980-as évek domináns csapata, a San Francisco 49ers Joe Montana vezetésével uralta a ligát, a nagyszerű játékos klubja négy sikeréből háromszor a döntő legértékesebb játékosa címet is elhódította.

Első bajnoki címüket megelőző NFC-döntőhöz kötődik az NFL egyik legismertebb jelenete. A Dallas elleni mérkőzés hajrájában – hatpontos, 27–21-es Cowboys vezetésnél – saját 11 yardos vonaláról vezethetett támadást a 49ers, amely a vendégek 6 yardos vonalánál harmadik kísérletre kényszerült. Az ifjú Montanát már-már utolérték a Cowboys védői, ám az utolsó pillanatban el tudta engedni a labdát, amelyet a célterület végén Dwight Clark húzott le mesterien, kialakítva a 28–27-es hazai győzelmet, amely után a Super Bowlban a Cincinnati Bengalst is megverte a San Francisco.

1991. január 27-én, a XXV. Super Bowlban a két megelőző rájátszásbeli találkozón összesen 95 pontot szerző Buffalo Bills és a New York Giants csapott össze, jó esély kínálkozott az AFC újabb sikerére.

A Giants, mint arra még később látunk példát, azonban nem kívánt feltett kézzel asszisztálni esélyesebb ellenfelének, és Super Bowl-rekordot jelentő több mint negyven percig birtokolta a labdát, szinte ellehetetlenítve a Bills támadóit.

A mérkőzésen a New York-iak jutottak vezetéshez (3–0), azonban a Bills mezőnygóllal gyorsan egyenlítet, majd Don Smith egyyardos touchdownfutásával és Bruce Smith safetyjével (az ellenfél labdával együtt történő földre vitele saját célterületén) kilencpontos előnyre tette szert (3–12).

A félidő hajrájában Stephen Baker kapta el Jeff Hostetler 14 yardos passzát, majd a harmadik negyedben Ottis Anderson vitte be egy yardról a labdát, előnyhöz juttatva a Giantst (17–12).

A Bills a mérkőzésen végül 135 yardig jutó Thurman Thomas hosszú futásával még egyszer magához ragadta a vezetést (17–19), majd Matt Bahr 21 yardos mezőnygólja (20–19) után az utolsó másodpercekben Scott Norwood a győzelemért rúghatott, ám 47 yardos kísérlete mellé szállt.

A Bills szurkolói ekkor még nem sejthették, hogy csapatuk az elkövetkező három évben is egyaránt a döntőig menetel, ám ott vereséget szenved az NFC képviselőjétől, utóbbi két alkalommal az 1989-es játékosbörze első válaszottja, Troy Aikman által irányított Dallas Cowboystól.

Egy újabb 49ers-siker után – ezúttal már Steve Young pazar játékának köszönhetően nyertek a San Franciscó-iak – a Dallas ismét a csúcsra ért, majd a Brett Favre által vezetett Green Bay évei jöttek. Előbb 35–21-re felülmúlták a New England Patriotsot, majd John Elway lépett színre.

ELWAY MEGADTA A KEZDŐLÖKÉST AZ AFC ÚJABB MENETELÉSÉHEZ

1998. január 26-án a Packers Favre 22 yardos TD-passza után hamar előnyhöz jutott (0–7), ám a mérkőzésen három TD-futásig jutó, ezzel az MVP-címet is kiérdemlő Terrell Davis hatpontos akciójával egyenlített a Broncos (7–7).

A Denver a második negyed elején John Elway futása után a vezetést is megszerezte (14–7), ám elhúzni nem tudott, és még két perccel a vége előtt is teljesen nyílt volt a csata kimenetele (24–24).

Egy évvel később a Denver ismételni tudott, az Atlanta Falcons ellen 34–19-re nyert a Broncos, majd a következő szezonban ismét hihetetlen izgalmakat tartogatott a hajrá.

A St. Louis Rams–Tennessee Titans találkozó első félidejében csak a Kurt Warner vezette NFC-bajnok tudott pontot szerezni – igaz, három mezőnygóljával csak kilencpontos előnyre tett szert – majd a harmadik negyedben Torry Holtnak adott TD-passza után már 16–0 díszelgett az eredményjelzőn.
A Tennessee még a játékrész vége előtt Eddie George hatpontosával szépíteni tudott – a kétpontos kísérlet azonban kimaradt –, majd a futójátékos újabb touchdownja után már csak három egységnyi volt a két csapat közötti különbség (16–13).

Egy mezőnygóllal ezt a hátrányt ledolgozta az AFC bajnoka, ám Warner 75 yardos touchdownpasszával kevesebb, mint két perccel a vége előtt ismét vezetett a Rams (23–16).

Steve McNairék azonban nem adták fel, gyorsan átmasíroztak a pályán, ám Kevin Dysonnak adott passza után az elkapót az utolsó másodpercben, egy yarddal a célterület előtt a földre vitte a St. Louis védője, Mike Jones, így a Titans már nem tudott egyenlíteni.

NEW ENGLAND-I DINASZTIA: TOM BRADY SZÍNRELÉPÉSE

A Rams sikere után a Baltimore Ravens győzelmével zárult  a bajnokság, majd a 2001-es szezonban megsérült a két vereséggel rajtoló New England Patriots sztárja, Drew Bledsoe.

A helyét a 2000-es játékbörze 6. körének 199. választottja, bizonyos Tom Brady vette át, aki ezt követően már vissza sem adta a nyolc hétre kidőlő Bledsoe-nak a karmesteri pálcát: az alapszakasz utolsó hat mérkőzésén diadalmaskodva a rájátszásba juttatta a „hazafiakat”, majd miután a playoffban sem talált legyőzőre, bejutott csapatával a döntőbe, amelyben a hatalmas favorit St. Louis Rams várt a Patriotsra.

A zseniális támadók által fináléba repített Rams játékosai a záró játékrészéig nem tudtak mit kezdeni a Patriots védőivel, és bár egy mezőnygóllal a St. Louis vezetett, Ty Law interception (az ellenfél irányítója által passzolt labda lefülelése) utáni visszafutott touchdownnal, majd Tom Brady közeli TD-passzával a szünetben 14–3-ra vezetett a New England.

Adam Vinatieri 37 yardos mezőnygólja után már 14 pont volt a különbség(17–3), ezt azonban a Rams előbb egy Warner futott, majd passzolt touchdownjával másfél perccel a találkozó vége előtt eltüntette (17–17).

Az ellentámadás végén azonban Vinatieri 48 yardról sem hibázott, így nagy meglepetésre a Patriots lett a XXXVI. Super Bowl nyertese.

Egy évvel később a Tampa Bay Buccaneers révén NFC-siker született – a döntőben az Oakland Raiders volt a szenvedő fél, majd az első, a Sport Tv által már közvetített mérkőzésen a Patriots Vinatieri újabb hajrában szerzett mezőnygóljával legyőzte a Carolina Pantherst.

2005. február 6-án aztán a New England a Philadelphia Eaglest is felülmúlta, rövid idő alatt harmadik sikerét aratva.

BIG BEN ÉS A MANNING FIVÉREK IS BAJNOKI CÍMET ÜNNEPELHETTEK

A Patriots sikerei után is az AFC csapatai uralták a Super Bowlt, előbb az ismét nagyszerű védelmére és erős futójátékára alapozó Pittsburgh Steelers, majd az NFL történelem egyik legnagyobb fordítását követően – a Patriots már 21–3-ra is vezetett az AFC döntőjében, mielőtt a Colts fordított volna a találkozó végén – a Peyton Manning vezette Indianapolis is csúcsra ért.

A 2007-es szezont nagy New England-i bevásárlás előzte meg – ekkor került a csapathoz Randy Moss, Wes Welker vagy éppen Adalius Thomas –, majd a Patriots az egész mezőnyön átgázolva, rekordokat döntve jutott a Super Bowlba – többek között elsőként ért el 16–0-s szezonmutatót –, amelyben az ellenfele a New York Giants volt, amely a régi önmagát idéző Favre vezette Green Bayt ejtette ki.

A két csapat korábban az előszezonban és az alapszakasz utolsó fordulójában is összecsapott – ez utóbbin döntötte meg Brady Peyton Manning 49 passzolt TD-os idényrekordját, valamint Moss Jerry Rice 22 elkapott TD-csúcsát –, mindkétszer Patriots-győzelemmel zárult a találkozó.

Ezen a mérkőzésen viszont a Patriots támadófala nem tudott mit kezdeni a nagyszerű formában játszó Giants védőfallal, így a csapatok végig fej fej mellett haladtak.

Bár Brady Mossnak adott touchdownpasszával kevesebb mint három perccel a vége előtt a Patriotsnál volt az előny (10–14), ám előbb Asante Samuel ejtette el Eli Manning pontatlan passzát, majd a Super Bowlok legnagyobb menekülését bemutatva a fiatalabbik Manning kiszabadult a védők szorításából, felívelte a labdát, amelyet David Tyree a sisakjához szorítva kapott el.

39 másodperccel a vége előtt Manning Plaxico Burresnek adott touchdownpasszával (17–14) eldőlt, hogy továbbra is az 1972-es Dolphins az egyetlen csapat, amely veretlenül fejezett be egy szezont.

A legutóbbi Super Bowlban a valaha volt egyik legjobb védelemmel büszkélkedő Pittsburgh Steelers a félelmetes passzjátékára támaszkodó Arizona Cardinals ellen lépett pályára.

A találkozó az AFC bajnoka számára kezdődött jobban, Jeff Reed közeli mezőnygólja, majd Gary Russel egyyardos futása után tízpontos előnyre tett szert (10–0).

Kurt Warner Ben Patricknek adott passzával szépített a Cardinals (10–7), majd a félidő utolsó másodperceiben a Steelers célterületének közelében újabb pontok megszerzéséért támadhatott, azonban az év védőjátékosának választott James Harrison lefülelte a veterán irányító átadását, majd egészen az Arizona célterületéig futott a labdával (17–7).

A harmadik negyed újabb Reed-mezőnygólt hozott (20–7), az igazi tűzijátékot azonban a záró felvonásra tartogatták a játékosok.

Előbb Warner passzolt Larry Fitzgeraldhoz hét és fél perccel a vége előtt (20–14), majd a saját célterületén elkövetett szabálytalanság miatt safetyt ítéltek a Steelers ellen (20–16).

Az ilyenkor járó punt utáni második játékból Warner ismét Fitzgeraldnak passzolt, aki 64 yardos touchdownt szerzett két és fél perccel a lefújás előtt (20–23).

Ez az idő azonban éppen elegendőnek bizonyult a Pittsburgh irányítójának, Ben Roethlisbergernek egy fordításra, amely támadás végén Santonio Holmes nagyszerű mozdulattal húzta le a védők között a labdát, figyelve arra, hogy mindkét lába még a pályán legyen az elkapás pillanatában, kiérdemelve ennek is köszönhetően az MVP-címet (27–23).

FUTOTTAK MÉG, ÉS FUTOTTAK UTÁNUK

Mindössze négy csapat van – az NFC-ben szereplő Detroit Lions, valamint az AFC-s Cleveland Browns, Jacksonville Jaguars, Houston Texans trió –, amely nem lépett pályára az immár 44. alkalommal megrendezésre kerülő Super Bowl történetében – igaz, a Detroit és a Cleveland a Super Bowl-éra előtt négy-négy alkalommal megnyerte a bajnokságot, míg a Jacksonville-t és a Houstont viszonylag rövid története sem segítette ebben, előbbit 1995-ben alapították, utóbbit 2002-ben.

Meg kell még említenünk „Amerika kedvencét" is. A New Orleans Saints sem játszott még Super Bowlt, de vasárnaptól ezt már nem mondhatja el magáról.

Az érem másik oldalán a címvédő, az idén ugyanakkor a rájátszásba be nem jutó Pittsburgh Steelers áll, amely története során hatszor diadalmaskodni tudott a nagydöntőben, amellyel vezeti a vonatkozó ranglistát az öt sikerrel álló San Francisco 49ers, Dallas Cowboys páros előtt.

KÖVETKEZIK AZ ÁLOMDÖNTŐ

Ebben a szezonban az alapszakasz során a saját konferenciáját megnyerő New Orleans Saints és az Indianapolis Colts játssza a döntőt. Legutóbb 16 évvel ezelőtt volt arra példa, hogy az AFC és az NFC legjobbja (alapszakaszgyőztese) küzdjön meg egymással a Super Bowlban.