A Boston elvette az Orlando pályaelőnyét

Vágólapra másolva!
2010.05.17. 07:46
null
Tony Allenék (zöldben) jól kezdték a főcsoportdöntőt (Fotó: Action Images)
Címkék
A Boston Celtics 92–88-ra nyert az Orlando Magic otthonában az NBA rájátszásában, ezzel 1–0-ra vezet a Keleti főcsoport döntőjében.

Mindkét fél tekintélyt parancsoló teljesítménnyel rukkolt ki a főcsoport elődöntőjében, az Orlando ugyanis 4–0-val intézte el az Atlantát, míg a Boston az alapszakaszgyőztes Clevelandet búcsúztatta 4–2-vel.

A jó sorozatot a Celtics folytatta, amely végig vezetett az Orlando otthonában, a második negyed vége felé nem egyszer húsz ponttal is. Az utolsó játékrész második felében azonban több mint öt percen át nem tudtak betalálni a vendégek, így 88–75-ös előnyük 26 másodperccel a befejezés előtt hárompontosra olvadt (88–85).

A véghajrában azonban a 22 pontig, kilenc lepattanóig és öt asszisztig jutó Paul Pierce és a 25 pontot szerző Ray Allen keze sem remegett meg a büntetőknél, így a Celtics a párharc első felvonásán elvette a Magic pályaelőnyét.

„Voltak nehéz pillanataink a szezon során, amikor kevésbé voltunk türelmesek egymással, de már jobban ismerjük egymást. A rájátszás elején tudtuk, hogy az ellenfelek csapást mérhetnek ránk, de most már képesek vagyunk visszavágni" – mondta Ray Allen a meccs után.

A hazaiak visszakapaszkodásában nagy szerepe volt a 23 pontig jutó Vince Carternek és a 20 ponttal záró Jameer Nelsonnal, de ez sem volt elég a fordításhoz. A Magic magyar idő szerint kedd éjjel vághat vissza az újabb hazai meccsen.

NBA, RÁJÁTSZÁS 
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Orlando Magic (2.)–Boston Celtics (4.) 88–92
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Boston javára

 

Legfrissebb hírek

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
1 perce

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
49 perce

Totti állítja, januárban nem sokon múlt, hogy 48 évesen visszatérjen a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
56 perce

Belák János: Az akadálysport még a pálya mellett futó versenybíróknak is nagy kihívás

Egyéb egyéni
1 órája

Bayern: posztumusz megtiszteltetés éri a klub legendáját

Német labdarúgás
1 órája

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
1 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
1 órája

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik