Colton Orr gólt lőtt, Jason Strudwick bunyózott

Vágólapra másolva!
2010.10.27. 09:07
null
Colton Orr (Toronto Maple Leafs, balra) góllal köszönt be a floridai kapusnak, Scott Clemmensennek (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 20. játéknapján a Calgary Flames szétlövés, a Vancouver Canucks hosszabbítás után tudott nyerni pályaválasztóként az Edmonton Oilers, valamint a Colorado Avalanche ellen.

A Calgaryban vendégeskedő Edmonton kétszer egyenlített, bár elsőre még könnyű dolga volt – csak egygólos különbséget kellett ledolgozni –, másodjára már megszenvedett vele, hiszen a Flames 1–1 után 4–1-re megugrott. Az Oilers azonban nem adta fel, és az ötvenedik percben utolérte ellenfelét. Ez azonban csak a szétlövéshez segítette őket, amelyben egyetlen találatot döntött, a vendéglátók javára. Az Edmonton mindhárom büntetőjét elhibázta. A találkozón forrtak az indulatok, három párost is verekedés miatt kellett öt-öt percre leküldeni, az egyiknek aktív résztvevője volt az ex-ferencvárosi, most edmontoni védő, Jason Strudwick.

Hiába vezetett kétszer a Colorado Vancouverben, a végén örülhetett, hogy az 59. percben túlórára mentette a találkozót. A hosszabbításban azonban már lövése sem lehetett az Avalanche-nak, mert a Canucksa 28. másodpercben győztes gólt ért el.

Colton Orr új oldaláról mutatkozott be, a liga egyik nagy bunyósa ezúttal nem verekedett, hanem fontos gólt szerzett – ráadásul a szezonban már másodszor –, és a Toronto hazai pályán legyűrte a Floridát.

Philadelphiában a Buffalo szerzett vezetést, de ez olyannyira felpiszkálta a Flyerst, hogy öt góllal válaszolt. A záró részben még szépítgetett valamit az eredményen a Sabres, de a zárszó a hatvanadik percben a házigazdáké volt.

A játéknap egyetlen vendégsikeréből az anaheimi Bobby Ryan két góllal vette ki a részét. A házigazda Dallasnak egygólos hátrányban még lehetett volna keresnivalója a hajrában – tizennégy perc volt hátra a találkozóból –, de a vendégek két újabb találattal lehűtötték a kedélyeket.

Az Ottawa háromgólos előnyre tett szert az első harmadban a Phoenix ellen, amiből a Coyotes kettőt le tudott dolgozni. A végén a házigazdák két találattal nyomatékosították sikerüket, amelyből a 37 éves orosz légiós, Alekszej Kovaljev két góllal és egy assziszttal vett ki a részét.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 19. JÁTÉKNAP  
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 3–1
Ottawa Senators–Phoenix Coyotes 5–2
Philadelphia Flyers–Buffalo Sabres 6–3
Dallas Stars–Anaheim Ducks 2–5
Calgary Flames–Edmonton Oilers 5–4 – szétlövéssel
Vancouver Canucks–Colorado Avalanche 4–3 – h.u.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik