A 38–31-as első negyedet követően a ponteső a folytatásban sem hagyott alább, így a nagyszünetben kis túlzással már ott tartottak a felek, ahol máskor a végén (72–68). A lendület a második félidőben kicsit csökkent ugyan, de így is rendkívül színvonalas és látványos mérkőzést vívott egymással a Miami és a Houston. Ilyen pontgazdag találkozóhoz természetesen kiemelkedő egyéni dobóteljesítmények is párosultak: LeBron James a mezőny legeredményesebb kosarasaként 33 pontig jutott, de Chris Bosh (31) és Dwyane Wade (30) sem sokkal maradt el tőle. A Heat 51. sikerét aratta.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
A papírformának megfelelően a Lakers végig kézben tartotta a New Orleans Hornets elleni mérkőzést, és aratta szezonbeli 53. győzelmét, zsinórban a hetediket. A vasárnapi sikerben döntő részt vállalt 30 pontjával Kobe Bryant.
A Boston valósággal állva hagyta az első negyedben vendéglátóját, a Minnesota Timberwolvest (32–13), ez azonban elégedetté tette őket. A házigazdák szívósan kapaszkodtak, és ilyen pocsék kezdést követően is izgalmassá tudták tenni az utolsó perceket. Speciel öt perccel a végső dudaszó előtt még a vendéglátók vezettek (73–72), de a hajrá a bostoniaké volt. A Heathez hasonlóan a Boston is az 51. győzelmét könyvelhette el.
A Sacramento túlórában nyert Philadelphiában, hiába mentette meg hosszabbításra a mérkőzést kilenc ezreddel a negyedik negyed vége előtt Louis Williams egy triplával. A csereembernek három rontott kísérlete volt ezen kívül a hárompontos vonalon kívülről. Hozzá hasonlóan egyéni teljesítményének örülhetett a 32 pontot szerző Marcus Thornton is, míg Samuel Dalembert 13 pontot és 19 lepattanót szerzett szezonbeli első 76ers-ben lejátszott mérkőzésén, éppen volt klubja ellen.
A Cavaliersnek ezúttal sem volt sok esélye a győzelemre, hiába játszhatott Clevelandben a nem túl veretes (42/32) Atlanta Hawks ellen, így 58. vereségét is elszenvedte.
Keleti főcsoport: Chicago Bulls, Boston Celtics, Miami Heat, Orlando Magic, Atlanta Hawks Nyugati főcsoport: San Antonio Spurs, Los Angeles Lakers, Dallas Mavericks, Oklahoma City |
Kikapott a ligaelső San Antino Spurs, a szezonban 16. alkalommal, a Memphis Grizzlies nyílt csatára késztette a favoritot, végül pedig fölébe is kerekedett.
Hiába szerzett Gerald Wallace egymaga negyven pontot, LaMarcus Aldridge pedig húszat, portlandi társaik igencsak elmaradtak tőlük, ennek nem is lehetett más a vége, mint vereség a Oklahoma vendégeként. A City ezzel a győzelemmel biztosította a helyét a rájátszásban, méghozzá kilencedik klubként.
A 71 pontot hozó első negyed után sejteni lehetett, megkísértik a csapatok a száz pontos határt. Nos, át is lépte mindkét gárda, a házigazda Golden State pedig három pontot vert a Washingtonra. A Warriorsban 48 percet pályán lévő Monte Ellis 37 pontja mellett még 13 asszisztot is kiosztott.
A Dallas 52. győzelmét komoly csapatmunka eredményeként húzta be, miközben a Phoenix a Steve Nash, Jared Dudley duóra épített. Ők hozták is magukat, valamint 20–20 pontjukat, ellentétben a társakkal.
ALAPSZAKASZ, 148. JÁTÉKNAP | |
Philadelphia 76ers–Sacramento Kings | 111–114 – h.u. |
Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs | 111–104 |
Miami Heat–Houston Rockets | 125–119 |
Cleveland Cavaliers–Atlanta Hawks | 83–99 |
Minnesota Timberwolves–Boston Celtics | 82–85 |
Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers | 99–90 |
Golden State Warriors–Washington Wizards | 114–104 |
L. A. Lakers–New Orleans Hornets | 102–84 |
Phoenix Suns–Dallas Mavericks | 83–91 |