Cháráék tucatnyi gólt ütve nyerték meg az All-Star-gálát

Vágólapra másolva!
2012.01.30. 10:18
null
A Chára nevével fémjelzett csapat nyerte az All-Star-gálát (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hagyományos All-Star-mérkőzésén Zdeno Chára csapata, a Team Chára 12–9-re győzött a Daniel Alfredsson nevével fémjelzett együttessel szemben. A meccs legeredményesebb játékosa a szlovák Marián Gáborík lett, aki három góllal és egy assziszttal járult hozzá a kék mezesek győzelméhez.

Chára visszatérhetett Ottawába, ahol NHL-es karrierje lendületet kapott: a kanadai együttes 2001-ben draftolta, s a 2005–2006-os idényig erősítette a Senatorst. A mérkőzés után a szlovák sztár széles mosollyal az arcán nyilatkozott.

„Jobbat nem is kérhettem volna – utalt a győztes All-Star-meccsre Zdeno Chára. – Élvezni akartuk a játékot, és a legtöbben egy nagyszerű show-t szerettünk volna összehozni.”

Daniel Alfredsson, a nevével fémjelzett csapat kapitánya két gólig és egy asszisztig jutott, amivel kis híján kiérdemelte az MVP címet. Azt, hogy ne szerezhessen több gólt, mindössze a Chára-csapat kapusának, Tim Thomasnak köszönheti, aki négy lövését is hárította.

„Nem Alfredsson mesterhármasán gondolkodtam, hanem hogy ne kerüljenek közelebb – mondta a 34 éves szlovák klasszis. – Az ilyen meccseken általában másfél perc alatt esik három gól, ezt szerettem volna elkerülni. Daniel a kapuvasat is eltalálta, s több lehetősége is volt. Nagyszerű srác, egy ikon Svédországban és Ottawában is.”

Marián Gáborík lett a gála legértékesebb játékosa három góljával és egy gólpasszával. A szlovák játékos egész hétvégén „szópárbajt” vívott Henrik Lundqvisttel a Twitteren, amelyből a mérkőzésen a svéd kapus került ki vesztesen.

Érdekesség, hogy szerda hajnalban az NHL-ben az Alfredssonnal felálló Ottawa a Chárát és Tim Thomast foglalkoztató Bostonhoz látogat.

A címvédő Boston Bruins szlovák kapitánya a 2011-ben elért 170.4 km/óra után ezúttal 175.1 km/órás sebességgel ütötte meg a pakkot.

Chára sorozatban harmadszor bizonyult a legjobbnak az All-Star-hétvége betétprogramjában.

NHL
ALL-STAR-MÉRKŐZÉS
Team Chára–Team Alfredsson 12–9 (3–3, 3–3, 6–3)
TEAM CHÁRA–TEAM ALFREDSSON 12–9


Legfrissebb hírek

Visszavonul a Zwickau junior világbajnok kézilabdázója

Kézilabda
1 perce

Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Minden más foci
20 perce

Megelőzi Cam Ward a két extraklasszist? Így várják az NFL-csapatok a jövő heti draftot

Amerikai sportok
25 perce

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
53 perce

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
59 perce

Kerékpár: pénteken tér vissza a kétszeres olimpiai bajnok Evenepoel

Kerékpár
1 órája

Gyulay Zsolt: A hagyományos sportágakban nem befolyásolják a kvótaszerzési esélyeket a változások

Egyéb egyéni
2 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik