Westbrook ismét csődöt mondott - a Thunder kikapott a Lakerstől

TÓTH ATTILA ÉS GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)TÓTH ATTILA ÉS GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.10. 09:19
null
A Lakers az Oklahoma fölé emelkedett (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján kilenc összecsapást rendeztek, és izgalmakban nem volt hiány – három meccs is hosszabbításban dőlt el. Keleten a Miami és az Indiana vereségsorozata tovább tart, viszont a Bulls, a Raptors és a Nets egyre feljebb kapaszkodnak. Nyugaton élesedik a harc az élmezőnyben és a 7–8. helyért folyó küzdelemben is: a Rockets már harmadik, a Suns viszont visszacsúszott a 9. helyre. A Thunderben hiába csinált tripla duplát Kevin Durant, Westbrook újabb megőrülése miatt nagyon kínos vereséget szenvedett el az OKC a pofozógép Lakerstől.

 

Chicago Bulls–Miami Heat 95–88 hosszabbítás után

A Bullls jobban akarta. Tíz perccel a lefújás előtt 74–62-re vezetett még a Heat, innentől azonban egy 13–0-s futással megfordította a találkozót a hazai együttes. 86–86-nál még volt egy esélye a botrányosan dobó Jamesnek, de Butler kiütötte a kezéből a labdát, így jöhetett a hosszabbítás. Ott már nem volt kérdés, a Chicago 9–2-re nyerte a ráadás öt percét.

A karriercsúcs óta szenvedés. Úgy tűnik, hogy LeBron James a Bobcatsnek dobott 61 pontjával előtte a puskaporát, azóta zsinórban háromszor ki is kapott a csapat, ő pedig egyre gyengébb meccseket mutat fel. Ezúttal 7/23-as mezőnymutatóval riogatott és egyetlen egyszer sem állhatott a büntetővonalra – a Heat egyébként ennek ellenére is több egypontost értékesített, köszönhetően a 25 pontos, 11/12-vel büntetőző Wade-nek.

Noah újabb nagy estéje. A karrierje legjobb szezonját futó center ismét nagy vehemenciával játszott, 20 pontot, 12 lepattanót (ebből 6 támadó!), 7 gólpasszt és 5 blokkot jegyzett és azt nyilatkozta, hogy rengeteg utálattal játszottak a Heat ellen. A Miaminál is volt egy védőguru, Chris Andersen 13 lepattanóval és hat sapkával jelentkezett.

A Bulls legjobb dobói: Augustin 22/12, Noah 20, Butler 16/6
A Heat legjobb dobói: Wade 25, James 17/3, Bosh 15/9

Los Angeles Lakers–Oklahoma City Thunder 114–110

Ellazázta a Thunder. 18 ponttal is vezettek Scott Brooks tanítványai, de kicsit lazán vették a védekezést és elöl sem voltak koncentráltak, ezt pedig kihasználta a Lakers, egy 23–2-es rohanással megfordították a találkozót. Ugyan a szintén 18-ra hízó hátrányt az OKC is ledolgozta, de az utolsó percben Westbrook (egy szép zsákolása után) még a gyűrűt sem találta el egy triplából, a Lakers utolsó támadását viszont Bazemore kosárral tudta befejezni.

Meeks karriercsúcsot dobott. Idén a Lakersből mindenki eljut a karriercsúcsa közelébe, ezúttal Meeks őrült meg, a harmadik negyedben húsz pontot termelt be (a teljes Thunder 19-et), végül 42-ig jutott (11/18 mezőnyből, 6/11 tripla). Kendall Marshall hozta a szokásos 0 pont, 10 gólpasszos estéjét, de Pau Gasol dupla-duplázott.

Mi lehet ebből a Thunderből? Úgy néz ki, hogy továbbra is a Good Russ-Bad Russ tényezőtől függ az eredményességük, ugyanis hiába tripla duplázott Kevin Durant, korántsem volt akkora befolyása a meccsre, mint azt egy MVP-jelölttől elvárná az ember, ellenben Westbrook 7/23-as mezőnymutatót dobált össze, 2/10-zel tüzelt kintről, mégis eldobta az utolsó lehetőséget. Ugyan hét lepattanó és 8 gólpassz is felkerült a neve mellé, de eladott 8 labdát - ezt pedig Ibaka 21 pontos, 15 lepattanós dupla duplája sem tudta feledtetni.

A Lakers legjobb dobói: Meeks 42/18, Gasol 20, Kelly-Farmar 12/6-12/9
A Thunder legjobb dobói: Durant 27/12, Ibaka 21, Westbrook 20/6

New Orleans Pelicans–Denver Nuggets 111–107 – hosszabbítás után

Kétszer adta le az előnyt a Nuggets. Kenneth Faried (22 pont, 14 pattanó) és Ty Lawson (15 pont, 12 gólpassz) is dupla-duplázott a vendégeknél, viszont a legfontosabb pillanatokban egyikük sem tudott vezérré előlépni. Először a harmadik-negyedik negyedben hagyták futni a Pelicanst egy 30-15-ös etapot, majd miután újra felépítettek egy 13 pontos fórt a negyedik negyed közepén, ismét csak visszaengedték a meccsbe ellenfelüket.

Morrow, Evans és Davis volt a hős. Anthony Morrow a rendes játékidő végén dobott egy egyenlítő tempót, miután eléggé kalandos úton került hozzá a labda – őt egyébként nagyon dicsérte a meccs után Monty Williams, a New Orleans vezetőedzője. Tyreke Evans a hosszabbításban dobott nagyon fontos kosarat, Davis pedig Evans kosara előtt jegyzett egy óriási blokkot Ty Lawsonon – és egyébként történelmi estén van túl.

Anthony Davis: a legfiatalabb. A Pelicansben még egyetlen játékos sem ért el egy meccsen legalább 30 pontot, 15 lepattanót és 5 blokkot, Davis viszont ma igen: 32 pont, 17 pattanó és 6 blokk jött össze. Nem mellesleg az elmúlt 40 évben, amióta a blokkokat is jegyzik a statisztikák, ilyen fiatalon még senkinek nem sikerült ezt összehoznia az NBA-ben.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 32, Evans 20/3, Morrow 14/6.
A Nuggets legjobb dobói: Faried 22, Brooks 15/6, Lawson 15.

Boston Celtics–Detroit Pistons 118–111

Kintről veszélytelen volt a Pistons. Hiába a 111 pont, nagyon nyögvenyelős volt ma (is) a Detroit támadójátéka, mindössze 17 kosaruk született gólpasszok után, sok esetben egyéni akciókból, illetve támadólepattanók után voltak eredményesek. Hiába azonban az 54–39-re megnyert pattanócsata, 16 labdát adtak el, ráadásul a triplavonal mögül nagyon gyenge, 4/15-ös hatásfokkal dobtak. Érdekes, hogy a rossz kinti dobó Josh Smith 3/6-tal zárt, míg a nehéztüzéreknek számító Singler és Jennings összesen 1/7-tel.

Andre Drummond hiábavaló estéje. 18 pontja mellé 22 lepattanót szedett le a Pistons centere, ebből 10-et az ellenfél palánkja alatt – mégsem tudott erre a dominanciára építkezni csapata.

Rajon Rondo megelőzte Bill Russellt. A Celtics irányítója egymaga több gólpasszt (18) osztott ki, mint a teljes Pistons, ezzel a bostoni örökranglista 5. helyére lépett előre. Csapattársai sem lazítottak, ők még 20-szor szolgálták ki egymást – ugyanakkor a Celtics rettentő módon vigyázott a labdára, összesen hét alkalommal adták el azt.

A Celtics legjobb dobói: Green 27/15, Humphries 20, Olynyk 18/3.
A Pistons legjobb dobói: Smith 28/9, Monroe 22, Drummond, Bynum 18-18.

Brooklyn Nets–Sacramento Kings 104–89

Nem működött a Kings. Deron Williams és Shaun Livingston arra fordította ma az erejét, hogy lelassítsa a villámlábú Isaiah Thomast, ami sikerült is: 3/14-gyel zárt az irányító, 4 gólpasszára pedig 7 eladott labda jutott. Rossz játéka kihatott a csapatára is, DeMarcus Cousins és Rudy Gay ugyan megcsinálta magának a helyzeteket, a többiek viszont egyrészt rosszul dobtak, másrészt számolatlanul adták el a labdákat, összesen 25-öt.

50 százalék felett a Nets. Ezzel a sikerrel 31–30-ra módosult a mutatójuk, és úgy is simán nyertek, hogy a vállsérülést szenvedő Paul Pierce-t már az első, a bokáját fájlaló Andrej Kirilenkót pedig a harmadik negyedben vesztették el. Szerencsére egyikük sérülése sem súlyos, Jason Kidd vezetőedző szerint pár napos kihagyással kell számolni.

Marcus Thornton megmutatta. A februári cserehatáridő végén került Brooklynba a vajkezű hátvéd, aki nem igazán érezte jól magát a Kingsben, mert nem kapott túl sok lehetőséget, holott a gárda nem sziporkázott már akkor sem. Ma egykori csapatát 27 ponttal, közte 5 triplával szomorította, 11/15-tel termelt mezőnyből – új csapattársai pedig látták, hogy Thornton nagyon meg akarja mutatni, így tömték labdával.

A Nets legjobb dobói: Thornton 27/15, Johnson 18/6, Anderson 11/9.
A Kings legjobb dobói: Cousins 28, Gay 20/3, Thomas 10/3.

Houston Rockets–Portland Trail Blazers – 118–113 hosszabbítás után

Harden elemében volt. 16-tal is vezetett a Portland, de felállt innen a Houston, kilenc másodperccel a vége előtt pedig Harden saroktriplájával kiegyenlítettek. A hosszabbításban szintén betalált Szakáll kintről, a hajrában pedig Lin is kosarat szerzett, így belefért az is, hogy Howard büntetőt hibázzon. Harden egyébként 41 pontig jutott, ebből 20 érkezett a negyedik negyedben, vagy a hosszabbításban (5/6 tripla ebben az időszakban), igaz, csupán 12/28-as mezőnymutatóval dolgozott. Jeremy Lin a padról tett hozzá 26 egységet, Howard pedig dupla-duplázott.

Csúszik a Portland. A Blazers az utóbbi 11 meccséből 10-et elveszített pozitív mérlegű csapat ellen, ráadásul a texasiakkal szemben 3-1-re alulmaradtak idén, így azonos mérleg esetén a Rockets végezne előrébb. A Houston ezzel már harmadik nyugaton, a gyengélkedő OKC-től mindössze két meccsel lemaradva, zsinórban nyolc hazai találkozójukat nyerték meg és továbbra is ők a legjobb csapat 2014-ben.

A Rockets legjobb dobói: Harden 41/21, Lin 26/6, Howard 17
A Trail Blazers legjobb dobói:
Aldridge 28/3, Matthews 26/12, Lillard 21/9

Minnesota Timberwolves–Toronto Raptors 104–111

Nem tudott előrelépni a Wolves. Ezzel a vereséggel újra csak 50 százalékon állnak, és egyre nehezebb a helyzetük a playoffba jutást illetően. Ma is saját magukat verték meg: hagyták 14 triplát dobni ellenfelüket, és hiába kergették bele ellenfelüket 19 labdaeladásba, ezt nem tudták kihasználni, kevés gyorsindításos kosarat szereztek. Kevin Love (26 pont, 11 pattanó, 9 gólpassz) egy passznyira volt a tripla-duplától, viszont mezőnyből nem volt valami fényes (9/22), és védőoldalon elég sűrűn megtalálták a gyenge pontjait.

Kyle Lowry parádésan adta a ritmust. A Raptors irányítója 20 ponttal, 12 pattanóval és 11 gólpasszal fantasztikusan játszott, gyakorlatilag végig alapvonaltól alapvonalig közlekedett. Kiharcolt még 10 büntetőt – ráadásul a kiváló védőt, Ricky Rubiót 26 perc alatt kipontozta.

Mostantól lehet igazán veszélyes a Raptors? A kezdőötös nagyon szépen össze van rakva, a kispadon is minőségi játékosok vannak, egy igazi triplavető viszont hiányzott a csapatból, aki széthúzná a pályát a többieknek – de lehet, hogy csak eddig. Az elmúlt években a Knicksben félelmetes kinti mutatókat produkáló Steve Novak eddig nem találta a helyét a Torontóban, ma viszont szezoncsúcsot jelentő 5 triplát pörkölt be – 6 kísérletből.

A Timberwolves legjobb dobói: Love 26/12, Martin 20/3, Pekovic, Brewer 17-17.
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 25/6, Lowry 20/3, Novak 15/15, Ross 15/9, Johnson 15/3.

Dallas Mavericks–Indiana Pacers 105–94

Hol a cserepad? A Pacers második sora sokszor mondott csődöt idén, ezúttal azonban negatív szezoncsúccsal jelentkeztek: 4 pontot értek el összesen, így hiába kapta össze magát George, Stephenson és Hibbert is, ezt nem bírták el a kezdők. Ezzel szemben a Dallas cseréi szárnyaltak, Devin Harris 20 pontot szórt (6/9 mezőnyből, 4/6 tripla), és a pad összesen 41 egységet termelt be.

Megint kevés volt a felzárkózás. Az Indiana korán 17 pontos hátrányba került, amit aztán ledolgoztak a negyedik negyedre, de az utolsó percekben egy 16-7-es rohanást produkált a Mavs, amire nem volt válasza a Vogel-legénységnek.

Mi történik Keleten? Az Indiana a 2011-2012-es szezon óta nem kapott ki zsinórban négyszer, de a Miami nem tudja kihasználni ezt a hullámvölgyet, ugyanis ők is sorozatban három vereségnél tartanak. A Dallas viszont menekül a Memphis elől a nyugati playoff-helyek végén, bár jelenleg a Phoenix áll kiesésre.

A Mavericks legjobb dobói: Harris 20/12, Ellis 20, Nowitzki 14/3
A Pacers legjobb dobói: George 27/6, Stephenson 21/9, Hill 20/6

Golden State Warriors–Phoenix Suns 113–107

A mai duplán számított. Közvetlen riválisok csaptak össze Oaklandben: ha a Suns győzött volna, akkor vesztett meccsek tekintetében utoléri a Warriorst. Ettől azonban nagyon messze voltak a phoenixiek, annak ellenére, hogy öt ponttal tartottak előrébb a félidőben. A harmadik negyedben ugyanis letarolta őket a hazai csapat: 38-17-re hozták a játékrészt, innen már csak kozmetikázásra futotta. A vereség azt jelenti, hogy nem léptek fel a 6. helyre a GSW mellé, épp ellenkezőleg: a Grizzlies megelőzte őket, így már a 9., nem playoffot érő helyen állnak.

Nagyon kellene már Bledsoe. Elméletileg a héten visszatér a kiváló hátvéd, már nagyon várják: ma ugyan Gerald Green és Goran Dragic is remekelt, azonban Leandro Barbosa egész szezonra kidőlt, így a kispadról nem érkezik egy lendületes, gyors hátvéd, amit nagyon megéreznek a Sunsnál.

A Warriorsnál ma minden jól működött. Bár Stephen Curry egy korábban összeszedett combsérülése miatt kevesebbet vállalt, David Lee és Klay Thompson mellett a kispad is nagyon jól játszott: 36 pont jött a cseréktől, 50 százalékos mezőnymutatóval. Zsinórban negyedszer nyert a Golden State, ennek köszönhetően már a nyugati ötödik hely sincs beláthatatlan messzeségben.

A Warriors legjobb dobói: Lee 26, Thompson 22/6, Curry 18/3.
A Suns legjobb dobói: Green 25/9, Dragic 24/9, Frye 16/6.

NBA, ALAPSZAKASZ
Chicago Bulls–Miami Heat 95–88 – hosszabbítás után
Los Angeles Lakers–Oklahoma City Thunder 114–110
Boston Celtics–Detroit Pistons 118–111
Brooklyn Nets–Sacramento Kings 104–89
New Orleans Pelicans–Denver Nuggets 111–107 – hosszabbítás után
Houston Rockets–Portland Trail Blazers 118–113 – hosszabbítás után
Minnesota Timberwolves–Toronto Raptors 104–111
Dallas Mavericks–Indiana Pacers 105–94
Golden State Warriors–Phoenix Suns 113–107

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik