Akkor a fájdalomtól, most az örömtől sírtak milliók – sporttörténelmi bajnoki cím!

Ha baseballról van szó, szeretünk azzal a kifejezéssel élni, hogy „Na, ebből film lesz!”

Egyrészt mert Amerikában járunk, másrészt mert sem a Chicago Cubs tavalyi sikeréhez, sem a Cleveland Indians idei elképesztő meneteléséhez hasonlót még nem nagyon látott a sportvilág.

Olcsó lenne tehát újra elsütni, pedig van egy olyan érzésünk, valaki már ennek a sztorinak is elkezdte a forgatókönyvét írni, legalább fejben…

Szörnyű unalmasan hangzik, de kezdjük történetünket 1888-ban. Szeretjük Amerika orra alá dörgölni a történelmünket, de amikor még sem a Real Madrid, sem az FC Barcelona nem létezett, Houstonban már akkor baseballozott egy csapat elszánt srác.

Igaz, még nem a legjobbak közt, és akkor még nem is Astrosnak hívták őket, de léteztek. 1888. Százhuszonkilenc évvel ezelőtt. Ha úgy jobban tetszik, az évben, amikor Hasfelmetsző Jack nevét megjegyezte egy életre London. Vagy amikor a legmenőbb film ez volt:

Hogy miért lovagolunk ennyit ezen a dátumon? Mert bármilyen hihetetlen, az Astros ilyen elképesztő történelemmel a háta mögött sem mondhatta el eddig, hogy bajnok lett a legjobbak közt.

És mondhatnánk, hogy csak a szerencse kerülte el eddig az MLB-be hivatalosan 1962-ben bekerülő csapatot, vagy hogy a pénz szólt közbe, esetleg azt, hogy a vezetéssel voltak problémák, de ez mind nem lenne igaz.

Legyünk őszinték, az Astros borzalmasan gyenge csapat volt. Egészen 2014-ig.

A Houston a 2011-es, a 2012-es, sőt, a 2013-as idényben is a liga legrosszabb mutatójával zárt, és mindhárom idényben a 162 alapszakaszbeli meccsből legalább százat elveszített, amire azért nem sűrűn van példa a nagyok közt.

Ekkoriban már felvetődött az is, jobb lenne, ha egy új csapatot hoznának az Astros helyére az MLB-be, arra ugyanis felesleges tartani egy klubot az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városában, hogy legyen kit pofozniuk a többieknek…

Aztán történt valami: a vezetők, az edzők, a menedzserek és a játékosok is azt mondták, elég volt. Ha kell, változtassunk mindenen, de ezt mi sem tudjuk tovább csinálni.

Ha baseballról van szó, nehéz elmenni szó nélkül minden idők talán legsikeresebb filmje mellett, ami a sportról szól: igen, a Moneyballról van szó.

Aki látta a többnyire valós történeten alapuló filmet, tudja, arról szól, hogy Brad Pitt és Jonah Hill közös erővel elkezdenek egy új statisztikai rendszeren dolgozni, ami alapjaiban rengeti meg a baseballvilágot, és amivel nagyon mélyről emelik váratlan magasságokba az Oakland A's együttesét.

Valami hasonló történt Houstonban is, csak ha lehet, még nagyobb csavarral.

Futballal minden hasonlat egyszerűbb, úgyhogy képzeljük magunk elé a Newcastle United vagy, mondjuk, az Aston Villa példáját.

Pénz van, egész jó játékosok is, de bármit csinálnak, nem jönnek az eredmények, sőt, egyre nagyobb a baj, egyre lejjebb csúszik a csapat. Ez meg is történt nemrég.

Mit vár ilyenkor a csapat szurkolója? Azonnal szerződtetni kell Lionel Messit és Cristiano Ronaldót egyszerre, és mindenkit, akit legalább kilenc számjegyű összegért lehet átigazolni.

Ez persze nem reális, de a vezetőség próbálja elkerülni, hogy a szurkolók fellázadjanak, így az adott összegből a lehető legnagyobb nevű futballistákat hozza a csapathoz. Logikus, nem?

Hát, az Astros szerint nem.

Fogták hát a játékosaikat, és elkezdtek cserélgetni. Nem sztárokat hoztak, hanem helyeket a draftra, és olyanokat, akikről úgy gondolták, öt éven belül annyit tudnak fejlődni, hogy megfordul a csapat szerencséje.

Ki merne ilyet megcsinálni? Egy 2.3 milliós városról beszélünk, amelynek NBA-csapata 1995-ben nyert legutóbb bajnokságot, s NFL-csapata még a Super Bowl közelében sem volt soha…

Képzeljük el azt az életszituációt, amikor, mondjuk, a magyar válogatott új szövetségi kapitánya, Georges Leekens beül az első sajtótájékoztatójára, és azt mondja:

„Üdvözlök mindenkit! A következő öt évben mindenkitől ki fogunk kapni legalább nyolc góllal, tök utolsók leszünk minden selejtezősorozatban, de utána lehet, jobb lesz a helyzet!”

Ja, és mellé minden második embernek lenne egy 45-ös Coltja is a farzsebében.

Pedig Houstonban ez történt, jöttek a fiatalok, s a csapatot agyonverték folyamatosan.

„Íme, a 2017-es bajnok, a Houston Astros!” – ez egy viszonylag érthető címlap lenne, mondjuk, ma, a Sports Illustrated azonban 2014-ben rukkolt elő ezzel az első oldallal, amin a sportvilágban sokan csak nevettek.

Ne feledjük, ekkoriban épp történelme legrosszabb szezonján volt túl az Astros, a menedzsment azonban már ekkor tudta, valami olyat főznek a houstoni konyhában, amit még nem kóstoltak sehol…

Aztán 2014 után, amikor a csapat már „csak” 92 meccset veszített el az alapszakaszban, elkezdett pislákolni halványan egy apró reménysugár. Az ismeretlen fiatalok elkezdtek belelendülni.

A mostani idény előtt a Houstonban debütáló Dallas Keuchelt, José Altuvét, George Springert és Carlos Correát is a legjobbak közt kezdték emlegetni, a csapat vezetősége pedig meghallotta a kritikát, és amellett, hogy magukhoz láncolták legjobbjaikat, hoztak egy-két veteránt, mint például Justin Verlandert, aki 2011-ben elnyerte a liga legjobb dobójának járó Cy Young-díjat és mellé az MVP-címet is. És nem mellesleg Kate Upton a barátnője.

Ennek tulajdonképp semmi köze semmihez, de jó tudni, hogy bejött neki az élet.

A csapat ezekkel a bátor húzásokkal tulajdonképpen az összes problémáját megoldotta, és egy 101 győzelmes alapszakaszt követően, teljes nyugodtsággal, magabiztosan várta a rájátszást.

Az külön cikket érne, hogy jutott el a New York Yankeesen át a World Seriesig a Houston, a lényeg azonban a finálé!

A másik ágról ugyanis a Los Angeles Dodgers menetelt el a döntőig, méghozzá úgy, hogy a teljes sportsajtó kész tényként kezelte, ezt a csapatot nem lehet megállítani, és a Cubs átka után a Dodgersé is megtörik, 1988 után újra bajnok lesz a jelenleg egyértelműen a liga legjobb keretével és legtöbb pénzével rendelkező csapat!

Csak Houstonban gondolkodtak már megint máshogy.

A rajt előtt a végső győzelemre tízszeres oddsot kapó Astros a World Series ötödik meccsén megmutatta, lehetetlen őket leírni. Ha valaki szeretné megértené, mitől lehet beleszeretni egy olyan, sokszor bizarr és vontatottnak gondolt sportba, mint a baseball, nézze meg ezt a 13–12-re végződő találkozót.

A csapat tényleg minden mindegy alapon harcolt végig, és teljesen megérdemelten gyűjtötte be egy meglepően sima, 5–1-es győzelemmel történelme első sikerét.

A texasi gárda nem volt erősebb a Los Angeles-inél, kevesebb a pénze, kisebbek a nevek, rosszabb volt a mérlege, több meccset játszott, fáradtabb volt. Minden ellene szólt, leszámítva egy dolgot: mindenkinél jobban akarta ezt a sikert, ami nem véletlen…

Ha ugyanis a baseballvilág történéseit nem is követik sokan itthon, a Harvey hurrikánról mindenki hallott.

Houston ugyanis megbénult 2017 augusztusában. A folyók kiléptek medrükből, a várost és környékét elöntötte az árvíz. Egy helyi cég vegyi üzemében két robbanás is történt, több mint egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát, és körülbelül 200 ezer lakóház károsodott vagy vált lakhatatlanná.

A károk értéke több száz milliárd dollárra rúgott.

A New Orleans Saints 2009-es sikere – a Katrina hurrikán pusztítása után – az NFL-ben is tökéletesen mutatja: bármilyen őrültségnek hangzik, ilyenkor a sport mindennél fontosabb tud lenni.

Mert mi tudná örömet okozni egy embernek, akinek veszélyben a családja, veszélyben az otthona és az élete, ha nem a sport?

Tudták ezt pontosan az Astrosnál is, akik mögé egy emberként állt oda Texas teljes lakossága, cserébe pedig úgy küzdöttek, mint amit ritkán látni a sportvilágban bárhol.

A csapat úgy szállította Texas első bajnoki címét – az ezerszer esélyesebb és több pénzzel rendelkező Rangers előtt –, hogy bizonyította, a sport a legnehezebb helyzetben is erőt tud adni, és a legnagyobb tragédia során is menedéket tud nyújtani a szomorú hétköznapok elől.

Erre csak a sport képes.